Az elmúlt napok történései alapján érdemes egy pillantást vetni arra, hogy miképp is osztja meg Európát az orosz-ukrán háború kérdése. Az államok két csoportja látszik kirajzolódni.
A britek, a lengyelek és a balti államok mondhatni a héják táborát erősítik, az Egyesült Államok után London és Varsó nyújtotta a legnagyobb értékű támogatást Kijevnek a háború alatt. Mindkét ország vezetői radikális nyilatkozatokat tesznek, az oroszokkal való minden kapcsolat megszakítása mellett kardoskodnak.
Nem elhanyagolható az sem, hogy éppen a háború előtt volt formálódóban egy brit-lengyel-ukrán katonai-politikai szövetség, míg korábban lublini háromszög néven egy lengyel-litván-ukrán szövetségkezdeményezés is született.
A franciák, németek és olaszok ezzel szemben pragmatikusak, hivatalosan szintén a teljes ukrán győzelem szükségessége mellett foglalnak állást, ugyanakkor rendszeresen hangsúlyozzák a békekötés fontosságát, és kevésbé határozottak az Oroszországgal való szakítás kérdésében is. Katonai támogatásaik is visszafogottabbak – amivel ki is vívták Kijev bírálatait.
Az EU-ból kilépő britek és a német-francia tandemmel az EU-n belül rivalizáló, nagyhatalmi célokat követő lengyelek saját pozícióik erősödését remélik elérni a jelenlegi konfliktusban, míg
a nyugat-európai államok attól tartanak, hogy az elhúzódó háború és a zsákutcának bizonyuló szankciópolitika gazdasági következményei elsősorban országaik számára jelentenek majd terhet uniós szinten is.
Jellemző, hogy a radikálisabb álláspontot elfoglaló országok is igyekeznek kihasználni az orosz kapcsolatokból származó előnyöket, amíg lehet. Lengyelország pl. az orosz energiahordozók hetedik legnagyobb felvásárlója a háború kirobbanása óta eltelt időszakban, a szintén héjaként viselkedő Észtország kapcsán pedig éppen a minap jelent meg egy hír a Bloombergen, miszerint hirtelen megnövelte fűtőolaj szállításait Szaúd-Arábia felé – úgy, hogy az országban egyetlen kőolajfeldolgozó sincs. Tehát vélhetően orosz olajszármazékokat értékesít tovább a hangosan oroszellenes balti ország.
Mindezek fényében nem zárható ki, hogy a nyugati vezetők kijevi látogatása valóban azt a célt szolgálta, hogy ezek az országok átvegyék a kezdeményezést Ukrajna ügyében, és ahogy 2014-15-ben is, ismét közvetítőként funkcionáljanak Oroszország és Ukrajna konfliktusában, Boris Johnson másnapi útja pedig ennek ellensúlyozására tett kísérlet volt.
Vélhetően ennek tudható be, hogy az Egyesült Államok – a nyilvánosság előtt legalábbis – visszafogott az európaiakkal szembeni elvárásait illetően. A Biden-adminisztráció céljául tűzte ki, hogy helyreállítsa a nyugati világ Amerika-vezette egységét, és a háború kezdetén úgy tűnt, ez sikerült is neki,
Kosztur András
fb – Pesti Hírek