Új amerikai nagykövettel köszöntött be az ősz, és azóta nincs olyan hét, hogy a ne foglalkozna a sajtó David Pressman kijelentéseivel. A figyelem nem véletlen, hiszen Washington igazi nagyágyút, emberjogi harcost küldött Budapestre, ezzel is azt üzenve a magyar kormánynak, hogy rajta tartja a szemét, és mindent megtesz annak érdekében, hogy Magyarország is beálljon a sorba. Ezek után azon aligha lepődhetünk meg, hogy a nemzeti oldal azonnal kikérte magának a nagykövet fenyegető kijelentéseit, míg az ellenzéki oldal sokszor határt nem ismerve adja a diplomata alá a lovat. Így vagy úgy, félve, felháborodva vagy reménykedve, de minden oldal úgy áll a nagykövethez, mint egy helytartóhoz.
Már David Pressman belépője sem volt szokványos, hiszen a diplomatát partnere, Daniel Basila, gyermekeik, valamint Derek Westfall megbízott misszióvezető-helyettes kísérte el a Sándor-palotába, ahol átadta Novák Katalin köztársasági elnöknek a megbízólevelét. Ezt, és magát a kinevezését is sokan tartották kissé provokatívnak, hiszen látványosan szembe megy az Orbán-kormánynak a családról és a hagyományos értékekről vallott nézeteivel. Az üzenetet mindenki értette, ám mivel magánügyről van szó, mindenki magában tette a helyére e dolgot.
„Sokkal fontosabb, ahogy a nagykövet a magyar államfőnek is nyomatékosan megemlítette, hogy az az európai és a globális biztonságot Oroszország Ukrajna elleni inváziója veszélyezteti. Mint hangsúlyozta, ezekben a nehéz időkben, amikor Európában háború van mindennél fontosabb, hogy országaink közös erővel lépjenek fel az orosz agresszió ellen. Össze kell fognunk a közös, transzatlanti értékeken nyugvó regionális és nemzetközi béke elősegítése érdekében”
Mindezt a diplomácia nyelvéről lefordítva azt jelenti, hogy a szomszédban dúló háború, és a nyugati meglátás szerint az ennek kapcsán nem egyértelmű magyar álláspont késztette az Egyesült Államokat arra, hogy olyan tapasztalt, igazi nehézsúlyúnak számító diplomatát küldjön nagykövetnek Budapestre, mint David Pressman. Korábban az amerikai emberi jogi ügyvéd a Jenner & Block ügyvédi iroda partnereként főként nemzetközi és az amerikai alkotmányjog különböző területein dolgozott.
„Volt Madeleine Albright egykori külügyminiszter tanácsadója, az Egyesült Államok különleges politikai ügyekért felelős ENSZ-nagykövete, és dolgozott a Belbiztonsági Minisztérium miniszter-helyetteseként is, ahol a globális büntetőjogi kérdésekkel kapcsolatos szakpolitikák kidolgozásáért volt felelős”
Számos ismert személyiségnek adott tanácsot külpolitikai és kapcsolódó érdekérvényesítő stratégiákkal kapcsolatban, így többek között George Clooney-nak, Brad Pittnek és Matt Damonnak együtt pedig társalapítója volt a Not On Our Watch Projectnek, egy vezető érdekvédelmi és támogatásszervező szervezetnek, amely a tömeges atrocitásokra való figyelemfelhívásra összpontosít.
Pressmant persze a tavaszi súlyos vereség után az ellenzék Messiásként várta, és nem véletlenül, mert több jelből ítélve az amerikai demokraták sem újabb kétharmadra számítottak. S ne legyenek kétségeink, mindent meg fognak tenni azért, hogy ne Orbán Viktor legyen Magyarország miniszterelnöke. Ebben partner a nyugat-európai elit jelentős része is, legfeljebb az eszközökben és a stílusban van az Atlanti-óceán két oldalán lévő szövetségeseink hozzáállásában eltérés.
„S Pressman egy pillanatig sem hagyott kétséget afelől, hogy milyen feladattal küldték Magyarországra”
Alig telt el néhány hét, és a frissen kinevezett nagykövet a pápai repülő bázison tett látogatásán burkoltan megfenyegette Magyarországot, amiért – Törökország mellett – még nem ratifikálta Svédország és Finnország NATO-csatlakozását. Mint fogalmazott, reméli, hogy ez ügyben nem lesz szükség nyomásgyakorlásra. Azért ehhez tegyük hozzá, amit sokan elfelejtenek, hogy az egyik ismert ellenzéki érzelmű hazai portál kérdésére válaszolt, amelyben eléggé szájbarágósan már eleve benne volt a nyomásgyakorlás kifejezés. Ennyit a nemzeti önbecsülésről. Vannak, akiknek hiányzik, ha nem gyakorolnak rájuk idegen hatalmak nyomást. Vagy csak így akarnak hatalomra jutni? Mindegy is!
„A szuverenitás ízére az utóbbi években ráérző jobboldalt érthető módon felháborította a nyomásgyakorlásnak még a sugalmazása is”
S az amerikai nagykövet bizony nemhogy nem utasította vissza a beavatkozás ilyen lehetőségét, hanem még rá is tett egy lapáttal. Annak ellenére, hogy egy mondattal később már utalt arra, hogy a kormánytól ígéretet kapott a svéd és finn tagság ratifikálására, de ezzel már senki sem törődött.
A felháborodás érthető, hiszen Mark André Goodfriend esetében – 2013 és 2014 között volt ideiglenes ügyvivő – a magyar jobboldal már megtapasztalhatta, hogy milyen az, amikor Amerikának nem tetszik a magyar kormány. S akkor még nem is volt ilyen kiélezett a nemzetközi helyzet.
„Ha ilyen barátunk van, akkor már nincs is szükség ellenségre”
– vette fel egyik ismert publicistánk, hozzátéve, hogy egy Nagy Testvérből meglehetősen nehézkesen lesz igaz jó barát. S egymást érik azóta is a nagykövet nevével a szójátékok, a nyílt levelek, a haragos publicisztikák, amelyeknek visszatérő eleme, hogy amikor az Egyesült Államokban demokrata elnök van hatalmon, akkor az ide érkező nagykövet azonnal beleszól – vagy legalábbis bele próbál szólni – a belügyekbe, és bírálja a kormányzatot, ha az éppen nemzeti és konzervatív. De ezen már aligha csodálkozhatunk azok után, hogy maga Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter mesélte el egy nyilatkozatában, hogy olyan demokrata nagykövet is érkezett már Magyarországra, méghozzá a 2010-es években, aki nemes egyszerűséggel bement a külügyminisztériumba, s egy papírt adott át, amelyen az szerepelt, hogy a magyar kormánynak és a parlamentnek miben és hol kell megváltoztatnia az alaptörvény szövegét, mit vár el Washington a paksi beruházással kapcsolatban, és más ügyekben.
Ehhez képest David Pressman még udvarias, vagy csak nem melegedett be eléggé a szerepébe. Azért ne legyenek kétségeink, hiszen még ide sem érkezett, a kongresszusi meghallgatásán már elmondta a véleményét Magyarországról, és az európai helyzetről.
„Mint fogalmazott, a NATO szövetségeseként Magyarország a jelenlegi kritikus helyzetben támogatja a NATO keleti szárnyának védelmére irányuló erőfeszítéseket, és Afganisztántól, Irakon át a Balkánig partnerünk volt a kihívások kezelésében szerte a világon, csatlakozott a világhoz Putyin brutális ukrajnai háborújának elítélésében, és támogatta az Európai Unió erőfeszítéseit, ugyanakkor komoly aggodalomra ad okot Magyarország visszahúzódása ebben a folyamatban, valamint Oroszország és Kína nyilvánvaló befolyása Magyarországra, és annak kormányára”
Pressman kiemelt prioritásként említette, hogy felvegye ez ellen a harcot. Csak azt nem értem,
ha ilyen kritikus a helyzet Európában, Magyarország pedig teljesíti a szövetségesi kötelezettségeit, akkor miért a magyar kormányt kell gyengíteni, helyre tenni? Nem inkább erősíteni kellene a szövetséget?
Úgy látszik, ennél fontosabb lenyomni a kormány torkán diktátumot, érvényesíteni az amerikai irányvonalat. Annak ellenére, hogy az a háború kérdésében szembe megy a magyar érdekekkel, és egyáltalán nem a béke felé visz.
S persze valósnak nevezte a demokráciát fenyegető veszélyeket Magyarországon, amely kiérdemli az Egyesült Államok figyelmét. Beszélt arról, hogy Washington mélyen aggasztó tendenciákat lát az emberi jogok, a médiaszabadság és a jogállamiság területén, és támogatni fogja az ezen alapvető jogok és a transzatlanti értékek előmozdítására és védelmére irányuló erőfeszítéseket. Rendben, tudjuk, hogy vannak problémák Magyarországon. De ezeket miért is az amerikai nagykövet feladata megoldani?! Azt hittük, hogy 1990-ben lezárult az a korszak, amikor kívülről intézték a magyar belügyeket.
„S hogy a nagykövet nem fecsérli az idejét, azt tudjuk abból a friss Twitter bejegyzéséből is, amelyben odaszúrva a kormánynak bejelentette, hogy annyi mindent hallott már Magyarországon Brüsszelről és az Európai Unióról, úgy döntött, elutazik, és megnézi a várost. Miért is? Sejtjük”
De adjuk át neki a szót, hiszen leírta, hogy magyar képviselőkkel és uniós partnereikkel fog találkozni. Mindehhez utalt az ukrajnai háborúra, illetve a héten történt rakétatámadásokra hozzátette, hogy „az egységünk és transzatlanti szövetségünk nem is lehetne fontosabb, mint ebben a pillanatban”. Megint lefordítom, Magyarországnak választania kell, és be kell állnia a sorba. Akár az ország gyengítése árán is. Sajátos felfogása az egységnek.
S hogy éreztesse a magabiztos fölényét, beszólt a Twitterre bejelentkező és ott költői kérdést feltéve Trumpot kereső Orbán Viktornak, és a colt elnök helyett Joe Biden barátságát ajánlotta a miniszterelnök figyelmébe, egyben odaszúrt a nevéből szójátékot faragó jobboldali médiának is. Magyarán, évődve elküldött mindenkit melegebb éghajlatra.
„Üdvözlöm a Twitteren, Orbán Viktor! Amíg barátját keresi, egy másik barátot is érdemes lehet bekövetnie: ő az Egyesült Államok elnöke. De ahogy a magyar média mondatná: semmi nyomás”
– közölte. Ez utóbbi mondattal, majd az utána magyarul hozzátoldott #nyomasgyakorlo hashtaggel a Magyar Nemzetben neki címzett címzett korábbi,
őt Nyomásgyakorló Dávidnak nevező
nyílt levélre utalt.
Itt tart jelenleg a komolynak ígérkező, a két ország kapcsolatait várhatóan nem erősítő adok-kapok, és
biztosak lehetünk benne, hogy az Egyesült Államok mindent megtesz annak érdekében, hogy letörje Orbán önállóskodását, a magyar érdekeket is felülírva rákényszerítse az országra Amerika akaratát.
Mint látjuk, sikerült ez olyan nagy országok esetében is, mint Németország, így kétségeink nem lehetnek a nyomásgyakorlás, és a belpolitikai erőviszonyok Washingtonnak kedvező alakításának intenzitását illetően. Magyarország megnövekedett súlyát azonban jelzi, hogy ehhez egy nehézsúlyú diplomatát kellett Budapestre küldeni. Hogy milyen sikerrel jár majd, az a jövő zenéje. Addig még a szövetségesek között is peregnek a harci dobok.
Stier Gábor
moszkvater.com – Pesti Hírek