„Tudom, sokakban merülnek fel kétségek az ellenzék parlamenti munkájával kapcsolatban, de én hiszem: fontos ügyeket, támogatásra szoruló csoportokat igenis minden körülmények között képviselni kell!
A Párbeszéd parlamenti frakciója, nagyon különböző emberekből áll – a nógrádi roma kétkezi munkástól a pécsi közgazdász professzorig – de mind egyaránt nagyszerű emberek, akik méltóak arra a hivatásra, amit úgy hívunk: képviselő. Timi, Rebeka, Sanyi, Tamás, Jámbi, Bence, büszke vagyok Rátok és jó munkát kívánok!„
– írja a facebookon a közalkalmatlan Karácsony Gergely.
Párbeszéd. Tíz éve bejegyzett pártként működik. Nagyobb médiafelületet kapott pártként ez alatt a tíz év alatt, mint teszem azt, a határon túli magyarok az elmúlt 100 évben. Nyilván beszélő névként nem derült ki számunkra, kivel, kikkel folytatandó „párbeszéd” az, ami a politikai üzenetük színre kerülésük óta.
Pár beszéd, igaz mindig elhangzott „képviselőitől”, az országgyűlésben és az interneten, de sosem a párt központi rendezvényein (ilyet nem tartottak), és nem is regionális szinten, vidéki alapszervezeteiknél (ilyenjeik sosem voltak).
Mégis, mindig bejutottak a magyar országgyűlésbe, noha saját jogon soha senki nem szavazott rájuk (százalékosan pedig még Pulai András sem tudta kimutatni őket. Egyszer sem. Egy százalékra sem.)
Párbeszéd. Három hírhedt nevet is hordoz a pártnak álcázott mandátum zsákmányoló projekt.
Karácsony Gergely, Tordai Bence és Szabó Tímea: a jó a rossz és a csúf felállás esetünkben a közalkalmatlan, a háziripacs és a globalo-ügynök fantasztikus triásza, ellenzéknek haszontalan, képviselőségre, közbizalomra méltatlan, ejtőernyőzött csapata.
Apropó, ellenzék. Az ellenzék „parlamenti munkájával kapcsolatban” nem „kétségek merülnek fel sokakban”. Különösen a „Párbeszéd frakció” létrejöttekor: hiszen ezek olyan ellenzéki helyet bitorolnak, amelyhez etikus módon négyszázezer érvényes szavazat kellett volna. A tizedét se kapták volna önálló, saját jogon, most meg valószínűleg a huszadát se kapnák.
HANEM MINDENKI ARRA GONDOL, HOGY TE, KARÁCSONY, MEG A HAT MADÁR MIÉRT nem TAKARODTOK már A FENÉBE, ÁTADVA BÁRKINEK, BÁRKIkNEK A MANDÁTUMOKAT?
„Nógrádi roma kétkezi munkás”. Miért nem „somogyi sváb gépkezelő”? Ha már itt tartunk, nógrádi, vagy sem, roma, vagy sem, de kétkezi munkások ne üljenek be a magyar országgyűlésbe, mert minden, csak nem képviselő lesz belőlük.
A „pécsi közgazdász professzor”, a statisztika és privatizáció felkent katedrahírnöke immár otthonosan mozog a proxi párt berkein belül, Karácsony Rebeka házikolleginája számára az uborkafa Zuglóból nőtt idáig, „Jámbi”, a jobb híján igen rossz, dúlt arcú, frusztrált neobolsevik-rajongó (e minőségében Lenin korabeli lapja után Szikrának nevezett mozgalmat működtet) pedig egy fővárosi dobbantópozíció után került be a magyar történelemben a leghitványabb módon parlamentbe avászkodó „párt” frakciójába.
Karácsony Gergely „méltónak” találja őket „arra a hivatásra, amit úgy hívunk: képviselő”.
ÁM A KÉPVISELŐSÉG NEM HIVATÁS, CSAK EGY DIKTATÚRA ÖRÖKÖS KÉPVISELŐJÉNEK LEHET AZ! A KÉPVISELŐSÉG TISZTSÉG. FELHATALMAZÁS. KÖZBIZALOMMAL VALÓ FELRUHÁZÁS. NÉPKÉPVISELETI DELEGÁCIÓ, MANDÁTUM, VAGYIS MEGBÍZATÁS.
Az ő képviselőségük, ha „hivatás”, akkor a nemzetromboló nemzetköziség szolgálatát jelenti, az internacionalisták globalo-brüsszelita érdekérvényesítésének ciklusoktól, választásoktól független hivatását.
Jónás Levente, a Pesti Hírnök