A magyar ellenzékben ők a mindent ellenzők: az ellenzéki legyen mindig, mindenben ellenkező; ilyen ez a mai magyar ellenzékünk. Konstruktívitás helyett kontraproduktivitás…
Az ellenzékünk… A magyar ellenzék, valljuk be, sajátos hungarikum. Észrevesszük ugyanis, vagy sem, helyeseljük, vagy a pokolba kívánjuk: a mi ellenzékünk nem olyan, mint manapság általában a más országbéli demokratikus ellenzékek. Tudjuk, láttuk: az angoloknál, németeknél például a járványügyi, veszélyhelyzeti intézkedések idején az ellenzék legalábbis nem támadó, de akár a kormányok mellé is felsorakozni képes, felelős politikai tényezőként segítette hazája – rendkívüli helyzetbe kényszerült – irányítását.
Vagyis mi nem tapasztaljuk, de a kortárs demokráciákban van a pártérdeket felülíró, közösségi, nemzeti szempont, amely a mindenkori ellenzéket „felmenti” ellenzéki minőségéből. „Konstruktív ellenzékiség”.
Nem is kell hozzá feltétlenül globális vészhelyzet, hiszen egy felelős ellenzék miért ne támogathatna egy nagyhatású, jóléti kormánydöntést, vagy széles körben elvárt törvényi szigorítást stb.?
De nem, és soha nem így a magyar ellenzék évtizedes totális Orbán-ellenállása! Sem járvány, sem történelmi szociális dotálás, sem ember, sem ügy, sem óüzlet, sem háborús közelség nem termett még a kortárs magyar demokratikus ég alatt, ami azt jelenthetné vagy legalább jelezhetné nekünk, a parlamenten kívülieknek (választópolgároknak) , hogy méltó parlamentünk van felelős képviselőkkel. Nem pedig egy „Fradi kormány”, „UTE ellenzékkel”, vagyis egyfajta kibékíthetetlen háborúskodás örvén a kormánnyal szemben, kötelezően mindent ellenzők.
Azon az áron is, hogy akár saját nemzetellenzőikké korcsosulnak!
Orbán Viktor miniszterelnöksége idején az ellenzéki csak ellenkezzen, ellenezzen, csakis ellenkezőleg ellenzékieskedjen. A Fradi-UTE párhuzamra visszautalva: nem véletlen, hogy a plenáris ülések egyre többször hasonlítanak egy derbire a Szusza Ferenc Stadionban…
Miért így, miért ilyen ez a magyar ellenzék? Kerülve lehetőleg az idekívánkozó „alkalmatlan”, „erkölcstelen”, „elvtelen”, és más fosztóképzős kifejezéseket, ehhez egy nyelvi jelenségre hívom fel a figyelmet, illusztrációul.
Az ellenzék. A magyar kifejezés (amelynek erős szótöve az „ellen”, az a tő, amelyből az „ellenkezik”, vagy az „ellenség” szavaink is állnak). Ez a magyar kifejezés. Angolul vagy akár németül az „opposition” kifejezés használatos az ellenzékre. A legpontosabb fordításban az opposition „szembenálló”-t jelent: erős képiséget adva a jelentéstartalomnak, hiszen a mindenkori kormánypárthoz képest az ellenzék fő minőségében valóban oppozíciót, vagyis szemben állást, szembe helyezkedést jelent.
Mindennek az ad jelentőséget, ha összevetjük az ellenállás és a szemben állás kifejezéseket, pláne ha elképzeljük mi a különbség a között, hogy egy tüntetésen részt vevők szemben állnak a rendfenntartókkal, vagy ellenállnak nekik…?
Nomen est omen…?
A név is kötelez… Hiába, nem véletlenül van nekünk „ellenzékünk” és nem, pl. „opponálóink”. És nem véletlenül helyénvalók a fosztóképzős kifejezések sem, az örök magyar ellenzékre.
Dédöreganyám meg csak azt mondaná: Ááá… Ez egy folyton károgó, varjúellenzék…!😊
Jónás Levente, a Pesti Hírnök