„Es war ein U. S. Befehl!” – összegezhetné a történelmi gúny a képviselő szavait, aki frakciója nevében egyedüliként ellenezte a Bundestagban a javaslatot, amely zöld utat adott a német páncélosok Ukrajnába szállítására. Azzal, hogy megint kiégett német páncélosok lesznek ukrán mezőkön, azonban nem a történelem ismétli önmagát. A történelmet ismétlik most, méghozzá a legaljasabb fejezetét.
Tisztelt Elnök Asszony, kedves kollégák, különösen kedves CCDU/CSU kollégák! Önök egy érdekes javaslatot tettek.
Német tankok Oroszország ellen, Ukrajnában.Nagyapáink már egyszer próbálták ezt, különböző Melnykekkel és banderákkal, és mire jutottak?
Kimondhatatlan mennyiségű szenvedés, halottak milliószámra minden oldalon és a végén – orosz tankok, itt, Berlinnben. Mindannyian láthatják őket munkába menet, mert erre emlékezniük kell!
A külpolitika, kedevs barátaim, nem tankok küldéséről szól közeli országokba, hanem a diplomáciáról, az egyensúlyról és kölcsönös megértésről, kompromisszum kereséséről szól.
Sajnos tavaly éppen ebben az épületben – és ez minden olyan pártot érotn, aki támogatták ezt a a megközelítést, beleértve a külügyminisztert is, és a volt kancellárt – azokat, akik a német érdekeket védték, Putyin ügynökeinek nevezték. És azokat, akik Amerika érdekeit védték, dícsőitették, mint Ukrajna védelmezőit. Mindkét dolog hamis!
Hibát követnek el, .és ezt minden katonai szakértő megerősítii, olyanok, mint az amerikai Milley vezérkari főnök vagy akár a német Vad tábornok.
Oroszországnak több mint 10 000 tankja van, és képes kétmillió embert mozgósítani.
tehát, hogy 200 Marder tank vagy 200 bármilyen más tank – nekik nem számít. Nincsen katonai lehetőségünk a konfliktus megnyerésére!
Ennek a konfliktusnak mégis van nyertese. Steingart Gábornak van egy remek cikke a következő címmel: „Az USA nyeri az ukrajnai háborút”.
Az USa nyer geopolitikailag: befolyásukat Oroszország határaiig kiterjesztették. Gazdaságialg nyernek a szankciókból lés a fegyverszállításokból. Tudnivaló, amerikaiak szállítanak fegyvert ukrajnának, pedig Ukrajnának nincsen pénze, tehát mit csinálnak az amerikaiak?
Ahogy ezt a The Financial Timesban is kifejtették, nyomást gyakoroltak az EU-ra, hogy az EU fizessen Ukrajna helyett. De nemcsak nyomást gyakoroltak az EU-ra, hogy fizessen, hanem azt akarják, ajándékozzuk oda ezt a pénzt és a többit is, folyamatosan. És azt is akarják, hogy mindez úgy nézzen ki, mint egy hitel, ami az „alap” címében van elrejtve, amiből az EU fizeti a háborút, a „Békealap”!
A legnagyobb hazugság pedig az, amikor kancellárunk azt mondja nekünk, hogy 100 milliárd értékű fegvyert vásárolt Németországnak.
Gazdagságnak nevezi.
Nem, kedves kancellár úr, az a 100 milliárd nem vagyon, hanem adósság a német adófizetőknek!
A propaganda és a tények eltitkolásának ellenére a németek többsége nem akarja ezt a háborút. S kérdem a tisztelt CDU-s kollégákat, hogy mondják meg, kinek a parancsára tesznek ilyen javaslatot a tankok küldésére? Válaszoljanak!
Normális ez, európaiak? A CDU javaslatokat tesz a Bundestagnak a NATO és azz Egyesült Államiok Nagykövetsége követeléseinek teljesítésére.
Kedves CDU-s kollégák! Önök nem a NATO, az amerikai nagykövetség vagy az amerikai hadiipari konszern támogatói, hanem a német állampolgárok támogatói.
A német államplgárok pedig nem ezt a háborút akarják, nem akarják ezt az esztkalációt sem. Saját fegyverkészletet akarnak!
És ezért nem támohatjuk ezt a javslatot!
Köszönöm.
Petr Byston, AfD
telegram – Pesti Hírek