Forró drót great/fake reset? kiemelt

Afrikai Unió elnöke: Fel kell oldani a szankciókat!

Fel kell oldani a nemzetközi gabona- és műtrágyaszállításokat akadályozó, Moszkva elleni szankciókat – jelentette ki Macky Sall szenegáli államfő, az Afrikai Unió elnöke, amikor pénteken Szocsiban fogadta őt Vlagyimir Putyin orosz államfő.

„Az Oroszország elleni szankciók rontották az afrikai országok gabona- és műtrágya-ellátását. Nincs hozzáférésünk. Ez pedig következményekkel jár a kontinens élelmiszer-ellátásának biztonságára nézve”

– mondta Sall a találkozón, amelyen jelen volt Moussa Faki Mahamat, az Afrikai Unió Bizottságának elnöke is.

A szenegáli elnök megjegyezte, hogy „a nagy nyomás ellenére számos afrikai ország nem ítélte el Oroszország Ukrajnával kapcsolatos álláspontját”. Hozzátette, hogy számos ázsiai, latin-amerikai és közel-keleti ország hasonlóan látja a jelenlegi helyzetet.

Sall közölte, hogy országa „támogatja a gabonafélék és műtrágyák kivonását az Oroszország elleni szankciók hatálya alól”. Kifejezte egyben reményét, hogy folytatódik az együttműködés Moszkvával, s emlékeztetett arra,  hogy Oroszország fontos szerepet játszott az afrikai államok függetlenségének kivívásában. Kérte Putyint, „vegye tudomásul”, hogy

az afrikai országok az ukrajnai konfliktus „áldozatai”, amelyek most globális élelmiszerválságtól tartanak.

Putyin a találkozó nyilvános részén általánosságban méltatta Afrika növekvő szerepét a nemzetközi színtéren és azt hangoztatta, hogy Oroszország fejleszteni fogja kapcsolatait a kontinens államaival.

demokrata – Pesti Hírek

Ez is érdekelhet

Ami a fősodratú médiából kimaradt: HIÁNYPÓTLÓ VIDEÓSOROZAT A HÁBORÚRÓL (Pesti Hírnök ajánlása – ÚJRATÖLTVE)

Jónás Levente

VIDEÓ: Az angol nyelvű Lavrov-Carlson interjú MAGYAR FELIRATTAL!

Jónás Levente

21 nap: Szentpétervárról Sanghajba két héttel hamarabb érkezett a konténerhajó

Jónás Levente

Ez a weboldal cookie-kat használ az élmény javítása érdekében. Feltételezzük, hogy ez rendben van, de ha szeretné, leiratkozhat. Elfogadom Bővebben