Forró drót kiemelt közbátorság

Aki a német császár helyett először visszavágott a szultánnak – Jurisics, a kőszegi hős magyar kapitány

Augusztus 5-én kezdte ostromolni a török Kőszeget. A támadó sereget személyesen I. (avagy, ahogy török földön mondják: Nagy) Szulejmán vezette. A várat Jurisics Miklós védte. Régi számadásuk volt nekik egymással…

1530. május 17-án indult útnak Jurisics Miklós (egyes források szerint Jurisich, de nekem jobban tetszik a magyaros írásmód, bár horvát származású úriemberről van szó) és Lamberg József Innsbruckból Konstantinápolyba, I. Ferdinánd megbízásából hogy fegyverszünetet kérjenek a töröktől és tárgyaljanak a béke feltételeiről. A követek alig öt hónap múltán, október 17-re már be is futottak a fényességes padisah udvarába. Hja, kérem, nagy út volt ez abban az időben…

A jókora utat azonban teljesen feleslegesen tették meg. A szultán elutasította az ajánlatot. A tetejébe még le is tartóztatta a követeket.

Ebben, a diplomácia szabályai szerint tán kifogásolható eljárásban, azért csak lehetett némi szerepe annak, hogy

Ferdinánd hadai épp ekkoriban ostromolták javában Budát. A két követ rabsága nem is tartott sokáig – mellesleg máskor is előfordult, hogy a törökök rabláncra fűztek követeket -, két nappal Buda ostromának befejezése után, december 22-én szabadon is bocsátották őket.

Felteszem, hogy bár a rabság nem tartott hosszú ideig, Jurisics azért nem igazán zárhatta a szívébe a szultánt. Mikor alkalma adódott rá, alaposan vissza is vágott neki. Akkorát, hogy ennek tiszteletére,

Kőszegen, azóta is minden délelőtt 11 órakor harangoznak… 1532. augusztus 29-e óta szokás ez a városban. Akkor vonult el I. (Nagy) Szulejmán dolgavégezetlenül a falak alól…

Fura egy győzelem volt ez, a strigulát a „Győztünk” rubrikába mindkét fél behúzhatta, a török is, meg Jurisics Miklós várkapitány is. Szulejmán serege elvonult, a várat a magyarok kezén hagyva, mindössze annyi feltételt szabtak, hogy ugyan már, a török győzelem jeleként tűzzék ki a lófarkas zászlót a várra. Jurisics, akinek mindössze, körülbelül 200 embere maradt ekkora – 25 napos ostrom után -, elfogadta feltételt. Lengjen ott pár óráig, aztán úgyis leszedik…

Kicsi vár, maroknyi védővel – az ostrom kezdetén 46 – nem tévedés: negyvenhat – katonával, akikhez csatlakozott még az ostrom 1532. augusztus 5-i kezdete előtt, még körülbelül hétszáz kőszegi lakos és környékbeli parasztember. Egy roskadozó falu várban… Ezzel szemben Szulejmán és nagyvezíre, Paragli Ibrahim serege 80000-90000 fősre tehető. Ehhez jött még hozzá az akkori Európa legkiválóbb tüzérsége, a híres török ostromágyúkból mintegy 200 darab.

Minden józan emberi számítás és logika szerint, Kőszeg védői egyetlen napig sem tarthattak volna ki. Semmiképp sem húzhatták volna addig, míg megérkezik a felmentő sereg. Mert Bécs alatt komoly keresztény csapatok vonultak fel. Ferdinánd, magyar és cseh király, osztrák főherceg és bátyja, V. Károly német-római császár jókora sereget trombitált össze arra az esetre, ha Szulejmán, mint 1529-ben, ismét megkísérelné Bécset bevenni. A mintegy 80000 fős had, azonban nem mozdult Ausztriából. A birodalmi rendek ugyanis úgy döntöttek, hogy a sokfelől toborzott, soknemzetiségű sereg csak a birodalom területén vethető be. A Magyar Királyságot pedig nem tekintették hozzájuk tartozónak, még akkor sem, ha Ferdinánd 1526-tól viselte a magyar királyi címet is.

Jurisics, az ostrom kezdete előtt így írt Bécsbe:

„Én e gyönge várost védeni merészeltem a hatalmas ellenség ellen. Nem mintha azt megtartani remélném, de hogy az ellenséget egy ideig feltartóztatva, időt nyerjenek a keresztény fejedelmek seregeik összegyűjtésére, saját életem kockáztatásával.”

Csak megjegyzésként, a Google útvonaltervező szerint Bécs és Kőszeg között a távolság 118 kilométer. Ma, autóval, 1. óra 18 perc a menetidő. Rendben, akkori körülmények között, akkora haddal, mely összegyűlt Ausztriában, nyilván eltartott volna néhány napig, míg Kőszeg alá érnek. De Ferdinándtól csak annyi tellett, hogy még a török felvonulás kezdetén békeköveteket küldjön a nagyvezírhez. Az egy elegáns húzással foglyul ejtette a követeket, akiket csak később Kőszeg falai alatt engedett szabadon.

Az egyetlen hely, ahonnan segítség érkezett, az ég volt. A pocsék időjárás, a gyakori esők jócskán megnehezítették a törökök számára az ostromot.

Az első, augusztus 13-i rohamot követően nagyobb tisztelettel tekintettek a törökök a védőkre. Addig csak ágyúkkal verették a roskadozó falakat, ezután aknaásással is kísérleteztek, hogy alulról robbantsák fel azokat. A képzetlen védők merészségét és ügyességét dicséri, hogy ellenaknákat ástak és megakadályozták a robbantásokat, elijesztették a török aknászokat. Egy ízben robbant csak akna a falak alatt, az húsz-harminc méteres szakaszon le is omlott. A török gyalogság több hullámban támadott, de ezt a védők sikeresen visszaverték.

Nagyobb gondot jelentettek az ostromtornyok, szálfákból a törökök a várfalainál is magasabb tornyokat építettek, azokból lőtték a védőket és innen létrák nélkül a falakra juthattak. Egészen addig, míg a védők egy éjszakai kisurranás alkalmából nem gyújtottak alájuk…

Augusztus 27-én a szultán általános rohamra adott parancsot, ennek eredménytelenségét mi sem bizonyítja jobban, mint, az, hogy 28-án meg kellett ismételniük a támadást. Ezúttal

már úgy tetszett, hogy Allah velük van és a diadal az övék, négy ízben sikerült kitűzniük a lófarkas török zászlót a vár falára, de a védők mindannyiszor levágták azt. És nem mellesleg, a zászló hős kitűzőjét is…

Az ostrom alatt több ízben is sikerült segélykérő levelet kijuttatni a várból.

28-án írta meg Jurisics az utolsót, ebben elbeszéli, hogy a katonáinak a fele már elesett, a többi között is sok a sebesült és mindössze három mázsa puskapora maradt. Helyzete reménytelen. Jelzi, hogy tudja, nem jön segítség, minden védőre a hősi halál vár.

De az utolsó, a végzetes roham elmaradt.

A török békét ígért és ezúttal tartotta is a szavát. Elvonult a vár alól.

Kőszeg megmenekülésében biztosan szerepet játszott az, hogy túl nagy keresztény had állt csatára készen, túl közel. De nem jött közelebb. Az osztrák-német vezérek beáldozták volna Kőszeget, vesszen, ha kell. A sereget Bécs és az örökös osztrák tartomány, no meg, Csehország védelmére állították fel. Kit érdekelnek a magyarok?

Az viszont még feltétlenül idetartozik, hogy a kőszegi hős érdemeit a király is elismerte.

„Jurisicsot a király 1533. február 20.-án kőszegi előnévvel bárói rangra emelte, tanácsosi címmel és kamarási ranggal tüntette ki, 1537-ben pedig Kőszeg várát és városát valamennyi jövedelmével együtt neki adományozta.”

Cabe Ferrant

Hungary First – Pesti Hírek

Ez is érdekelhet

Aki 1990 előtt született, annak ezt kötelező végigolvasni, aki utána, annak erősen ajánlott

Jónás Levente

Megtrianonozott magyarságunk (Pesti Hírnök vélemény)

Jónás Levente

Május kilencedike… (Pesti Hírnök vélemény)

Jónás Levente

Ez a weboldal cookie-kat használ az élmény javítása érdekében. Feltételezzük, hogy ez rendben van, de ha szeretné, leiratkozhat. Elfogadom Bővebben