A történelmi jelkép kihelyezésének engedélyezése ügyében az MLSZ az UEFA és FARE egyértelmű állásfoglalását kérte. A két szervezet az MLSZ érvelését elfogadva elismerte, hogy önmagában a történelmi Magyarország térkép és az árpádsáv színei nem minősülnek rasszista magatartásnak, ugyanakkor a drapériára helyezett további szimbólumokra és feliratokra, a szurkolói rigmusokra ez nem vonatkozik – írta kedd délután, honlapján a Magyar Labdarúgó Szövetség. Hozzátették:
mindezek alapján a szövetség engedélyezni fogja a drapériák bevitelét a soron következő két mérkőzésen.
A közleményben az áll: az elmúlt napokban mind az UEFA, mind pedig a FARE eljuttatta válaszát a két hazai válogatott mérkőzés megszervezése előtt álló magyar szövetséghez.
„A várakozásoknak megfelelően a két szervezet továbbra is harcol a kirekesztés, ezen belül a rasszizmus ellen, ezért az ilyen üzenetet hordozó drapériákat ezután is büntetni fogja, ugyanakkor jelentős előrelépést jelent, hogy a kizárólag a történelmi Magyarország térképét és a magyar nemzeti színeket tartalmazó molinó önmagában nem minősül fegyelmi vétségnek”
– írják.
Az egyeztetések eredményeképpen a történelmi Magyarország tiszteletét és a határontúli szurkolókkal való összetartozást szimbolizáló drapéria stadionba történő bevitelét a szövetség engedélyezni fogja az alábbi feltételek betartása mellett:
• kizárólag a történelmi Magyarország térképét ábrázolhatja, más szimbólumot vagy feliratot nem;
• kizárólag piros, fehér és zöld színek lehetnek rajta;
• a molinót – a megszokott módon – be kell mutatni tartalma, valamint az égésmentesítés ellenőrzése miatt;
• a molinó a stadionban nem korlátozhatja a szurkolókat a mérkőzés zavartalan nézésében.
„A szurkolóinknak ugyanakkor tudniuk kell, hogy ha a fentiek szerint engedélyezett drapériára a kihelyezésekor bármilyen módon rasszista vagy politikai üzenet kerül, illetve a drapériához bármilyen rasszista vagy politikai üzenet kapcsolódik, akkor az fegyelmi eljárást von maga után, és ezzel a szurkolóink maguknak, szurkolótársaiknak, a csapatnak és a magyar labdarúgás megítélésének ártanak. Az MLSZ a fentieken túl is minden szurkolót arra kér, hogy tartózkodjon a gyűlölet és a kirekesztés minden formájától”