Forró drót kiemelt PROGRESSZOR

Coming out day – „előbújt” az ellenzék

Ellenzéki politikusok az LMBTQ-emberek érdekeiért alakítottak parlamenti képviselői csoportot – jelentette be kedden, online sajtótájékoztatón Bedő Dávid, a Momentum frakcióvezető-helyettese.

Az ellenzéki politikus arról beszélt: amellett, hogy Magyarországon napjainkban súlyos megélhetési és szociális válság tombol, a pedagógusok és diákjaik „a jövőért harcolnak”, az emberi és a szabadságjogok is veszélyben vannak.

– Örömmel jelentjük be, hogy a nemzetközi coming out dayen (előbújás napja) megalakul az ország első (olyan) frakcióközi csoportja, amely az LMBTQ-kérdésekkel foglalkozik

– mondta el.

Hozzátette:

ez utóbbi miatt hozott létre öt ellenzéki párt 21 képviselője frakcióközi csoportot, amely – szorosan együttműködve a civil szféra szereplőivel – egy olyan társadalomért dolgoznak majd, ahol nem különböztetik meg, nyomják el az LMBTQ-embereket.

A csoportban képviselt emberek hangját szeretnénk felerősíteni, és bevinni az ügyeiket a parlamentbe – közölte Bedő Dávid, aki mellett részt vett a rövid tájékoztatón Tordai Bence, a Párbeszéd, Kunhalmi Ágnes, az MSZP és Kanász-Nagy Máté, az LMP frakcióvezető-helyettese, valamint Sebián-Petrovszki László, a DK országgyűlési képviselője.

demokrata – Pesti Hírek

Ez is érdekelhet

Barnanyelvű Gálvölgyi János és a hatalom hátsója

Jónás Levente

A legeslegalja: holtában gyalázza a mellőzött baloldali „geopolitikai szakértő” Potápit (Pesti Hírnök vélemény)

Jónás Levente

Magyar Péter, az egómém (Pesti Hírnök vélemény)

Jónás Levente

Ez a weboldal cookie-kat használ az élmény javítása érdekében. Feltételezzük, hogy ez rendben van, de ha szeretné, leiratkozhat. Elfogadom Bővebben