kiemelt PROGRESSZOR

„Családi rendezvény”: Drag queenek performanszoltak gyerekek előtt egy anglikán templomban

A St Marks Churchben már harmadik éve biztosít helyet a téli Pride-rendezvénysorozatnak, amelynek keretében idén drag queen-előadásra is sor került, méghozzá gyerekeknek.

Sokan felháborodtak azon, hogy a templomban drag-show-t tartottak, azonban

a keresztény közösséget vezető anglikán lelkész védelmébe vette a kezdeményezést.

“A Saint Mark büszke arra, hogy befogadó templom, amely arra törekszik, hogy befogadja és szolgálja az LMBT+-embereket. Azért tesszük ezt, mert hiszünk abban, hogy Jézus – akit szeretünk és követünk erre hívott el minket”

– mondta Cherry Sandover.

A templom vezetősége azzal is érvelt, hogy ez “családi” rendezvény, és “semmi helytelen” nincs benne. 

A chelmsfordi egyházmegye közleményében tudatta, hogy tisztában vannak vele, hogy a drag queenek általában szexuálisan túlfűtött tartalmú performanszt adnak elő, de a templomi “produkcióban” ilyen nem volt.

Mindenesetre vizsgálatot indítottak, mert az előadás “némelyik tartalma” aggodalommal töltötte el őket, és többeket felháborított, hogy drag queen-performanszra került sor a templomban.

A Christian Concern egyik vezetője szerint viszont keresztényként nemcsak az a feladata a hívőknek, hogy befogadják az embereket a közösségükbe, hanem az is, hogy “bátorítsuk őket, hogy kövessék a szentségre, tisztaságra és alapvető erkölcsre vonatkozó keresztény követelményeket”.

Az nem a befogadásról szól, ha támogatják, hogy drag queenek adjanak elő gyerekek előtt, hanem arról szól, hogy megpróbálják beléjük nevelni ezt és normalizálni a nem keresztényi viselkedést”

– tette hozzá Tim Dieppe.

hetek – Pesti Hírek

Ez is érdekelhet

Trump elsőként 15 000 transzgendert rúg ki a hadseregből

Jónás Levente

A zöld, liberális, muszlim és svájci képviselőasszony Jézusra lövöldözik

Jónás Levente

Kétszer is megrongálták a makói betlehemet ismeretlen barbárok

Jónás Levente

Ez a weboldal cookie-kat használ az élmény javítása érdekében. Feltételezzük, hogy ez rendben van, de ha szeretné, leiratkozhat. Elfogadom Bővebben