A felnőtté válás annak folyamata, ahogyan az ember kiegyezik a valósággal.
Ahogyan a gyermekből felnőtt lesz, megtanulja elfogadni mindazt, ami az élet megváltoztathatatlan része.
A gyermek álmodozik, úgy érzi, bármi lehetséges, bármit elérhet, bármi lehet, ami lenni akar. Azután beleütközik a valóságba, és lassan, fájdalmasan megérti, hogy vannak korlátok, amiken nem lehet áttörni.
Kétségtelenül, a felnőtté válás az esetek döntő többségében pontosan azt jelenti, hogy az egykor tiszta és szabad szellem végérvényesen megadja magát. A legtöbben valóban úgy élik meg ezt a folyamatot, hogy „kiegyeznek” a valósággal.
Vajon a „kiegyezés”, a „megbékélés”, a „belátás”, a „bölccsé válás” pozitívum? Nem lehetséges, hogy épp a lényeg veszik el az emberből?
Azt mondják, a gyerek nem vesz tudomást a valóságról, a felnőtt azonban a valóságban él. Tényleg? Az a valóság, hogy az ember kitalál valamit, rájön, hogy nem igaz, és ebből azt a következtetést vonja le, hogy nem lehet megtudni az igazságot? Vagy az a valóság, hogy megpróbál elérni egy célt, de nem sikerül, mire „rájön”, hogy a célt nem lehet elérni? Mert ez nem valóság. Ez mindössze felületes gondolkodás, ami nem érdeklődik a valóság iránt, nem akarja felkutatni az okokat, és megtalálni a megoldásokat.
Az igazi felnőtté válás az lenne, hogy az ember megérti, semmi baj nincs a gyerekkori céljaival és vágyaival, mindössze azokat NEHEZEBB elérni, mint gyerekként hitte.
De ennyi az egész.
A felnőtteknek bőven lenne mit tanulniuk a gyerekektől. Ők mutatják meg, milyenek vagyunk, milyenek lennénk a rengeteg rögzült korlát nélkül.
Egy kicsi gyerek abból indul ki, hogy ő, mint emberi lény, elég nagy bármihez. Miközben „normális felnőtt” lesz, pont ez, a lényeg veszik el.
Julius Andan
fb – Pesti Hírek