kiemelt uni…jó?

Férgek

Vannak köztünk emberek, akik mulatnak a rovarlisztek élelmiszeripari bevezetése miatt aggódó embereken. Röhögni könnyű, kutatni, utánanézni dolgoknak, már sokkal nehezebb. Venni a fáradságot különböző nem széles körben publikált információk elérésére, időt energiát igényel, viszont ostobán vihogni azokon, akik ezt megteszik, nem igényel semmit, csak egy öntelt ábrázatot és egy buta, médiakövető droidot.

De inkább nézzük milyen veszélyeket rejthet magában az egyes rovar és tücsöklisztek emberi fogyasztása, melyeket széles körben, hamar be fognak vezetni.

A következő válaszok részleteit, az interneten elérhető mesterséges intelligencia adta a témát illetően.

A rovarlisztek előállításával és fogyasztásával kapcsolatos információk, a mesterséges intelligenciától:

„A rovarokat gyakran nehéz megfelelően tisztítani és feldolgozni, így a liszt esetlegesen tartalmazhat baktériumokat, parazitákat vagy mérgeket.

Az egyik lehetséges kockázatot a rovarallergia jelenti, ami olyan tüneteket okozhat, mint a szénanátha, az asztma, vagy a bőrkiütés.

Az egyéb kockázatok közé tartozik a rovarokban található mérgek, mint például a kadmium, a nehézfémek, a plutónium és a radioaktív anyagok.”

Mikor rákérdeztem az ezzel kapcsolatos EFSA jelentésére, ezt a választ kaptam:

„Az Európai Élelmiszer-biztonsági Hatóság (EFSA) valóban publikált egy tanulmányt a rovarallergiáról, amelyben megemlítették, hogy a rovarallergia az emberek körében egyre gyakoribb, és hogy a rovarokból készült termékek, mint például a tücsökliszt, okozhatnak allergiás reakciókat.

A tanulmány megállapította, hogy a rovarallergiák általában a rovarok testrészeinek (pl. a fej, a láb és a szárny) és a rovarokból készült termékeknek (pl. a liszt) fogyasztása miatt alakulnak ki.

A tanulmány szerint a rovarallergiák általában a rovarokból készült termékek fogyasztása után alakulnak ki, és a tücsökliszt esetében is jelentettek ilyen eseteket.

Ezért, az EFSA javasolta, hogy azoknak az embereknek, akik ismerik a rovarallergiájukat, kerüljék el a rovarokból készült termékek fogyasztását és érdemes konzultálni orvosukkal mielőtt bármilyen rovar tartalmú élelmiszert fogyasztanának.”

A fenti válasz épp elég ahhoz, hogy dönteni tudjak.

Akkor most nézzük, mit mond a téma egyik szakértője ugyanerről a tiktokon és Facebookon is megosztott felvilágosító videójában:

Kádár Krisztina életmód- tanácsadó:

Egy dolgot mondok ami borzasztóan veszélyes az emésztőrendszerünkre és a bélrendszerünkre nézve, ez pedig nem más, mint a rovarok vázát alkotó kitin nevű anyag.

Ezt az összetevőt a bélrendszerünk nem tudja feldolgozni.

A rovarok kitinváza, a savas lúgos közegben, ami az emberi szervezetben jelen van, nem tud feloldódni. A kitin, egy olyan tápanyag, mellyel a penészgombák és a paraziták táplálkoznak. Ezt az anyagot jóformán kizárólag csak a madarak szervezete képes feldolgozni, emészteni, az embereké nem. Nyilvánvalóan a madarak emésztőrendszere, teljesen más, mint az embereké.

Nem vagyunk madarak.

A rovarokban továbbá nehézfémek találhatók, ha nem akarod hogy tele legyen a szervezeted nehézfémekkel, kerüld el az ilyen összetevőket. Azt gondolom eljött az ideje, hogy az emberek megreformálják táplálkozásukat, megnézzék miket vesznek le a boltok polcairól, ha nem akarják teljesen szétcseszni az emésztőrendszerüket és az abban élő bélflórát.

Eddig a tanácsadó válasza.

Nos, lehet tovább röhögni, elbagatellizálni a témát, és a tömegeket félrevezető médiának hinni, de ami engem illet, minden erőmmel ki fogom kerülni ezeket az összetevőket az ételeimben.

Mellesleg vannak más vetületei is a témának, melyekre most külön nem térek ki, majd talán máskor, egy következő részben.

Legyen elég annyi, ha a globalista elitnek széles körben sikerül bogarakat, rovarokat, parazitákat, férgeket etetni velünk, nem jön el a szellemi felemelkedés csodája egyhamar, sőt…

Populáris celebekkel, influenszerekkel próbálják népszerűsíteni, akik milliók szeme láttára videókon eszik a tücsköket és egyéb gyomorforgató borzadályokat.

Természetesen a söpredék, aki mindezt kitalálta, soha nem érintené szájához a felsorolt undokságokat.

…és ha ez nem elég indok az olvasottakon kívül, hogy elkerüld ezeket, akkor nem maradt más dolgom, mint, hogy hosszú egészséges életet és jó étvágyat kívánjak hozzá.

Árvai Attila

fb – Pesti Hírek

Ez is érdekelhet

„Entoveganizmus”: rovarevésre buzdít az Európai Unió

Jónás Levente

Ez a weboldal cookie-kat használ az élmény javítása érdekében. Feltételezzük, hogy ez rendben van, de ha szeretné, leiratkozhat. Elfogadom Bővebben