kiemelt PROGRESSZOR

Híradás vs hírközlés – mandiner vs 444

Vang Ji a hétvégén Münchenben jelentette be, hogy Hszi Csin-Ping kínai államfő rövidesen egy kínai béketervet fog nyilvánosságra hozni, amellyel hitük szerint rendezhető lehet az orosz-ukrán „konfliktus” (a kínaiak az oroszokhoz hasonlóan nem használják az ukrajnai katonai eseményekre a háború kifejezést).

A kínai külügy vezetője kevésbé burkolt módon

Amerikát háborúgerjesztő hatalomnak nevezte, amelynek nem érdeke az ukrajnai béke,

ugyanis ezt a konfliktust egy nagyobb geopolitikai játszma részeként fogja fel, ezt

a nagy játszmát pedig éppen ellenük, Kína ellen folytatja. „Ezt a kiterjedt háborúságot meg kell állítanunk” – hívta fel a figyelmet, egyúttal józanságra kérve az európai államokat.”

(mandiner)

Orbán Viktornak egyvalamiben egészen biztosan igaza van. A háromnapos Müncheni Biztonsági Konferencián elhangzottak alapján valóban egyedül maradt az ukrajnai háborúval kapcsolatos álláspontjával.

Itt még Vang Ji kínai külügyminiszter is kiállt a szuverén országok területi integritásának sérthetetlensége mellett. Pedig az Egyesült Államok külügyminisztere, Antony Blinken a Vanggal folytatott szombat esti, mindkét fél jellemzése szerint feszült megbeszélései után arra utalgatott az NBC-nek adott interjújában, hogy

az amerikai hírszerzés hamarosan bizonyítékokkal áll elő arról, hogy Kína Oroszország felfegyverzésére, a nyugati szankciók miatt elérhetetlenné vált, a precíziós fegyverek előállításához nélkülözhetetlen mikrocsipek exportjára készül.

(444)

Az első beszámoló tényeket, megtörtént dolgokat említ, hírt ad. A második beszámoló pedig előfeltevést bizonyítatlanul tényként kezel, majd híradásként hivatkozik valamire, amire az amerikai kormány egy tagja utalt, hogy meg fog történni.

Tények vs fantaszták, ha úgy tetszik a konzervatív és a progresszív-liberális gondolkodási mintázat közötti különbség!

Pesti Hírek

Ez is érdekelhet

Az új farizeusok

Jónás Levente

A párizsi NOLIMPIA! (Pesti Hírnök vélemény)

Jónás Levente

„Amikor a tudatlanság ordít, az intelligencia hallgat”

Jónás Levente

Ez a weboldal cookie-kat használ az élmény javítása érdekében. Feltételezzük, hogy ez rendben van, de ha szeretné, leiratkozhat. Elfogadom Bővebben