Vannak szentek, akiknek vér tapad a kezükhöz, és hősök, akiknek a múltja részben dicstelen, de nem ezért tiszteljük őket, hanem azért, mert életük egyetlen, meghatározó pillanatában helyesen döntöttek.
Horthy Miklós nem szent, de sokak szemében hős: egyeseknek a nemzeti kiállás és a részleges revízió, másoknak a budapesti zsidóság megóvása miatt.
A vészkorszak ukrán vezetőiről ellenben semmi jót nem lehet elmondani. Az OUN és az UPA, a két „felkelő hadsereg” egyaránt antiszemita és szélsőségesen nacionalista elveket vallott.
A korszak legmeghatározóbb politikusa, Sztyepan Bandera, akit Zelenszkijék rehabilitáltak, ráadásul a katolikus lengyeleknek is hadat üzent: előfordult, hogy a milíciája istentiszteleten résztvevőkre törte rá a templomajtót és felkoncolták a zsolozsmázó híveket.
A háború előtt a mai Ukrajna területén az izraeli Jad Vasem Múzeum szerint 2,7 millió zsidó élt. 1945 májusára mindössze 100 ezren maradtak. Az elhunytak többségét mindössze 2 év leforgása alatt pusztították el az ukrán nacionalisták lelkes közreműködésével.
Bandera, aki kegyetlenségével még a német megszállók ellenszenvét is kivívta, Lembergben (Lviv) egészalakos szobrot kapott, és senki nem tiltakozott ellene. Az ukrán „különítmények”, például az Azov-ezred tagjai pedig horogkeresztes zászlók alatt, SS-tetoválásokkal vonultak harcba, de a „független tényellenőrök” gyorsan bebizonyították, hogy az esetükben a „Becsületem a hűség!” csupán egy ártalmatlan szlogen, esetlen válasz Moszkva agressziójára…
Ne emeljük piedesztálra Horthyt, de mégis bosszantó, hogy ő, aki a budapesti gettók kiürítése miatt páncélosokat rendelt a fővárosba a zsidóság védelmére, még egy büsztre sem „tarthat igényt”, miközben az ukrán népirtókat mosdatja a Nyugat és a liberális sajtó. Hol itt az igazság?
bekezdések – Pesti Hírek