Egyre nagyobb a pánik a művészek körében, ugyanis ahogyan telnek és múlnak a hetek-hónapok, úgy lesznek egyre fejlettebbek a mesterséges intelligencia alapú képalkotó szoftverek. A félelem pedig közel sem alaptalan: egy ilyen AI hihetetlen gyorsasággal, elképesztő minőségű képeket képes létrehozni pusztán a gép előtt ülő ember leírása alapján. Ezért sok hagyományosabb eszközökkel alkotó grafikus például attól tart, hogy az AI záros időn belül megfoszthatja őket a munkájuktól.
Bár ebben van ráció, valójában az ilyen programokat is érteni kell, ha igazán jó képeket szeretnénk viszontlátni. Nem mindegy ugyanis, hogy mit és hogyan írunk le neki, aztán a végeredményen sem feltétlenül úgy tud alakítani az ember, mint egy valós, hús-vér szakember.
Az ilyen képalkotók inkább felgyorsíthatják a művészi munkákat bizonyos területeken, de mivel egy gépről van szó, úgy az emberi képzelőerőre és szakértelemre mindig is szükségünk lesz.
Az egyik ilyen lehetséges felhasználási terület lehet például a videojáték-ipar lehet, aminek egyre inkább szüksége van egy olyan megoldásra, amely fel tudná gyorsítani a fejlesztéseket. Egy-egy nagyobb költségvetésű játék elkészítése manapság már több évbe is beletelik, ez pedig a technológia rohamos fejlődésével egyre égetőbb probléma kezd lenni.
A játék bejelentése és megjelenése között sokszor 2-3, vagy akár még annál is több idő telhet el, míg a tényleges fejlesztés alaphangon is 4 évnél kezdődik. A hamarosan debütáló Hogwarts Legacy-n minimum 6 éve dolgozik már az Avalanche, a CR Projekt Red ha nem is teljes gőzzel, de 8 évig kalapálta a Cyberpunkot, míg a 2018-as God of War négy éven keresztül nyerte el végső formáját, de még a nem túl sokat újító folytatásra is 5 évet kellett várniuk a rajongóknak. A fejlesztések pedig egyre tovább és tovább fognak tartani, függően attól, hogy mennyire álmodnak nagyot és újat.
Ezen segíthet majd a mesterséges intelligencia, ami nem keveset vehet le a koncepciós művészek, illetve a 3D animátorok és modellezők válláról. A kezdetleges koncepciós képek elkészítésére a már meglévő programok is tökéletesen alkalmasak lehetnek, a végeredményeken pedig már csak tökéletesíteniük kell a művészeknek. A 3D-vel hasonló minőségben operáló AI-ig még egy kicsit várnunk kell, de már most hallani olyan szoftverekről, melyek képesek írott szöveg, illetve valós tárgyakról készült fotók alapján 3D-s objektumokat létrehozni (DreamFusion, Point-E).



























Ha ezek tökéletesen integrálhatóak lesznek a játékfejlesztésbe, akkor a szakemberek munkáját megkönnyítve és lerövidítve (nem kiváltva) drámai mértékben lecsökkenthetik a játék elkészítéséhez szükséges időt.
leet – Pesti Hírek