A tudomány lassan felfedezi a vallások, mítoszok és legendák igazságait. Nem régóta ismeri el azt, hogy az óceánokon keletkezhetnek akár negyven méter magas úgynevezett szuperhullámok. Ilyen szuperhullám látszik kialakulni a XXI. század második évtizede gazdaságában is. Generációnk két válság egymásra torlódásának a tanúja. Ezek egyenként képesek sosem látott pusztításra, de erejük összeadódva helyrehozhatatlan károkat okozhat és nemcsak az anyagi létben, hanem az emberi civilizáció mélységében is.
Az egyik válsághullám oka a világgazdaság krónikus szerkezeti aránytalansága.
Ez abban áll, hogy a „Nyugat” évtizedek óta többet fogyaszt mint produkál, míg a feltörekvő „Kelet”, élen a Kínai Népköztársasággal, többet termel és szolgáltat, mint fogyaszt. Ezt a külkereskedelmi és a folyó fizetési mérlegek hiánya jelzi a nyugati világ számos nemzetgazdaságát illetően. Különösen igaz ez az USA-ra, mint a földkerekség legnagyobb gazdasági és katonai hatalmára, amelyik nemcsak vevőként, hanem mint adós is a legnagyobb világgazdasági szereplő.
A másik – ökológiai jellegű – válsághullám oka a globális felmelegedés, a környezet túlhasználata, az energiahordozó és nyersanyagforrások kimerülése.
A világgazdasági szerkezeti válságot illetően a hályogkovács magabiztosságával állítottam, hogy az orosz-ukrán háború „sürgős” kiprovokálására az Amerikai Egyesült Államok, nemzeti valutája, az amerikai dollár védelmében volt kénytelen.
Az amerikai dollár értéke, „jó pénz” volta nem annyira a mögötte álló nemzetgazdaság saját produkcióján, hanem a dollár világpénz jellegén alapul. Az Amerikai Egyesült Államoknak sem jóléte, sem szuperhatalmi státusza nem saját gazdaságán, hanem világhatalmi – pénzügyi trükkjei sikerességén múlik. Olyan státus ez, ami „pillanatok alatt” elveszthető.
Szédítő mélység fölötti kötéltánc az, amit az Amerikai Egyesült Államok a saját valutája segítségével a fogyasztásban és világhatalmi központként művel.
Globális világgazdaság, vagy gazdasági makrorégiók magukba záródása?
Az Amerikai Egyesült Államok lappangó, de biztosra várható gazdasági válságának egyik lehetséges megelőzési módja „az amerikai gazdaság újjáépítése”.
Az „újjáépítés” a termelő, különösen feldolgozóipari, kapacitások visszaterelését, repatriálását jelenti az USA-ba. A békés megoldás a nemzetállami USA számára, hogy rávegye a magánvállalatokat értékláncaikból a „Kelet”, főleg Kína minél nagyobb mértékű kikapcsolására.
Donald Trump elnök ezzel a módszerrel próbálta gyógyítani az USA gazdaságát.
Vámokkal protekcionista politikába kezdett a Kínai Népköztársaság ellen. Biden elnök – a megválasztása előtti nyilatkozatai és a várakozások ellenére – érdemben nem változtatott a Kínával szembeni kereskedelmi politikáján, és fenntartotta a Trump féle (átlagosan 20% körüli) „védővámokat”. Azonban gyakorlatilag csak relációs helyettesítés történt. Nem az USA importja csökkent, hanem a behozatal forrása változott.
Az ilyen protekcionizmus sem az eladósodás, sem a dollár külső fedezete ingatagságának problémáját nem oldotta meg.
A világgazdaság szerkezeti egyensúlytalansága a jelek szerint már túljutott azon a ponton, hogy egy kis protekcionizmus gyors és főleg egyértelmű eredményeket hozzon. Egy sikeres háborúval azonban „egy csapásra” javítható az USD fedezete, növelhető az amerikai dollárban elszámolt nemzetközi olaj és más – főleg – nyersanyagforgalom. Így középtávon stabilizálható az amerikai dollár.
A világgazdasági szerkezeti gondokra a másik megoldás tehát a háború.
Joe Biden Amerikája a 2022. február 24-én Oroszország részéről Ukrajna ellen megindított „különleges katonai művelet” provokálásával a „végső megoldás” politikájának útjára lépett, bevetette nemzeti valutája fedezetének fenntartására szolgáló végső eszközt, a háborút.
Mint a kiégő nap, mielőtt összeomlana, óriássá tágul, hogy megpróbálja elnyelni az egész világot, vagy belőle legalább azt, amit csak lehet. Amennyi időre tudja a háborús eredményekkel biztosítani az Amerikai Egyesült Államok valutájának fedezetét, pontosan addig áll fenn a megszokott – és fő vonalakban a szabadkereskedelmen alapuló – gazdasági világrend maradéka.
Amennyiben megnyeri az USA az ukrán háborút, akkor is kérdéses, hogy mennyire. Ukrajna aligha elég.
Amit a „Nyugat Vezető Hatalma” Ukrajnának adott hadi támogatásként, azt leginkább Oroszországba és befolyási övezetébe tekintheti befektetettnek. Oroszországnak nyersanyagaival és befolyási övezetével, illetőleg szállítási útvonalakkal fizetnie kell.
Azért van a proxi háború, hogy rávegyék a dacos putyini Oroszországot és befolyási övezetébe tartozó államokat olajuk és nyersanyagaik zömének stabilan USD alapú külkereskedelmére és mindennek kiaknázásához szükséges szállítási útvonalak biztosítására.
E forgatókönyv megvalósítása lenne az egyetlen esély a jelenlegi, szabadkereskedelmen alapuló és az USA által dominált globális világrend középtávú fenntartására.
Ennek hiányában a pótmegoldás a világgazdaság feldarabolása makrorégiókra.
Az 1990-es évek elején orosz geopolitikai elemzők mindenesetre erre fogadtak, habár a makrorégiók határait nem pont úgy képzelték, ahogy ma megvalósulni látszik.
Az USA szempontjából ugyanis semmiképp sem megengedhető, hogy az eurázsiai gazdasági régió létrejöhessen, mert ez a legerősebb nagy gazdasági tér lenne az egész földkerekségen, riválisa Amerikának.
Az ukrajnai háború arra is jó, hogy leválassza az Európai Uniót a szuper-kontinens többi részéről. Mára közhely, hogy Nyugat-Európa az Oroszország elleni embargók hatására fázni, éhezni fog. Nem titok, hogy az Öreg Kontinensen küszöbön áll egy mesterségesen keltett, de minden eddiginél nagyobb gazdasági válság és munkanélküliség.
A tények tükrében valószínűsíthető, hogy az embargós politika nem egyedül Oroszország gyengítését célozza, hanem a globalizált világ utáni állapotra való felkészülés egyik mozzanata is. Nehezen értelmezhető az USA egyidejű Oroszország elleni szankciós és Kínával szembeni konfrontatív politikája másként, mint egy olyan ragadozó magatartásaként, amelyik épp kijelöli saját vadászterületét.
Az USA az orosz – ukrán háború kiprovokálásával, finanszírozásával és Nancy Pelosi tajvani látogatásával meghatározta az általa dominált gazdasági makrorégió határait. Tajvan körüli kínai flottatüntetésre az USA flottatüntetése a válasz.
Két legyet egy csapásra!
A világgazdaság szerkezeti válságának feladarabolásos, amputációs kezelési módja a közelgő ökológiai – gazdasági válság enyhítésére is régóta javasolt terápia.
A szén alapú energiahordozók, a nyersanyagok bázisainak kimerülése és az ökológiai egyensúly fenntartása gyökeres technológiaváltás nélkül végső soron megoldhatatlan. Ugyanakkor az ökológiai – gazdasági válság a jelenlegi technológia mellett is enyhíthető.
Már a „Fordulóponton az emberiség” (Mankind at the Turning Point, 1974.) című Mesarovich – Pestel féle világmodellben felvetődött a regionalizálás, azaz a gazdasági makrorégiók kialakításnak előnyös volta.
A gazdasági makrorégiók kialakítása tehát terápiás módszer a világgazdaság szerkezeti problémáira, ugyanakkor az ökológiai válságnak is egyfajta kezelése. Ennek a terápiának – az USA számára kedvező módon történő – bevezetése zajlik napjainkban.
Dr. Zámbó Iván
vdtablog.hu – Pesti Hírek