kiemelt united fakes of america

Kiderült: soha le nem bomló toxinokkal mérgeztek minket az amerikai cégek

Egyes vegyipari cégek, akárcsak a dohány- és az olajipar, évtizedek óta tisztában voltak az általuk gyártott termékek veszélyeivel, de elhallgatták a kockázatokat – derült ki egy most nyilvánosságra hozott dokumentumból.

Az IFL Science tudományos portál által ismertetett titkosított iratok szerint az úgynevezett

„örök vegyszerek” (PFAS) legnagyobb gyártói, a DuPont és a 3M legalább 21 évvel azelőtt tudtak termékeik káros hatásairól, hogy azok nyilvánosan is ismertté váltak volna. Ezeket az információkat azonban a nagyobb profit reménye miatt inkább elhallgatták.

A dokumentum szerint

a DuPont állatkísérletei és munkahelyi vizsgálatai egyértelmű bizonyítékokat szolgáltattak a PFAS-anyagok káros hatásairól, ezeket az adatokat azonban nem tették közzé tudományos szaklapokban és nem is jelentették az Amerikai Környezetvédelmi Hivatalnak (EPA), sőt, bizonyos dokumentumok megsemmisítésére törekedtek.

A perfluor- és polifluor-tartalmú alkil anyagokat (PFAS-ok) számos területen hasznosították a tapadásmentes serpenyőktől kezdve a vízálló és foltálló anyagokig, de tűzoltóhab és sugárhajtóművek készítéséhez is használták.

Rendkívül ellenállóak és nem bomlanak le, ezért keresztelték el ezeket az anyagokat „örök vegyszereknek”.

MIVEL NEM BOMLANAK LE, FELHALMOZÓDHATNAK A KÖRNYEZETBEN ÉS A SZERVEZETÜNKBEN, ÉS EZÉRT KÁROSÍTHATJÁK EGÉSZSÉGÜNKET.

A dokumentumok 1961 és 2006 között készültek, és a Robert Bilott ügyvéd által elindított perben kerültek elő. Ő volt az első ember, aki sikeresen beperelte a DuPontot a PFAS-szennyezés miatt.

„Ezek a dokumentumok egyértelmű bizonyítékot szolgáltatnak arra, hogy a vegyipar vállalat tisztában volt a PFAS veszélyeivel, és nem tájékoztatta a nyilvánosságot, a hatóságokat, sőt még a saját alkalmazottait sem a kockázatokról”

– mondta Tracey J. Woodruff, az EPA korábbi vezető beosztásban dolgozó munkatársa.

Az állatkísérleteket bemutató iratok szerint már 1961-ben lehetett tudni arról, hogy a teflon anyag akár kis dózisban is képes megnövelni a patkányok májának méretét, ahogy azt is, hogy szigorúan kerülni kell a bőrrel való érintkezést.

AZ IS KIDERÜLT, HOGY AZ EGYIK PFAS-VEGYÜLET, A C8 BELÉLEGEZVE ERŐSEN MÉRGEZŐ HATÁSÚ.

Megállapították, hogy a perfluoroktánsav (PFOA) nevű hírhedt PFAS lenyelve két nap alatt képes megölni egy felnőtt kutyát.

ARRA IS FÉNY DERÜLT, HOGY A DUPONT ÉS A 3M TÖBB ALKALMAZOTTJA SZÜLETÉSI RENDELLENESSÉGEKKEL KÜZDŐ GYERMEKEKNEK ADOTT ÉLETET, AMELYÉRT SZINTÉN A CÉGEK ÁLTAL GYÁRTOTT PFAS-ANYAGOK VOLTAK A FELELŐSEK.

Ennek ellenére a cégek tagadták, hogy a PFAS-vegyületeknek bármilyen közük lenne az esetekhez, sőt, az alkalmazottaknak egyenesen azt hazudták, hogy a PFAS körülbelül annyira káros, mint az asztali só. A dokumentumok arról is írnak, hogy a DuPont megpróbált nyomást gyakorolni az EPA-ra abban bízva, hogy a hatóság elnézőbb lesz a céggel szemben.

Az EPA 2004-ben végül mégis megbírságolta a DuPontot, amiért nem hozta nyilvánosságra a PFOA veszélyeit. 16,45 millió dollárt kellett fizetniük, ami az akkori legmagasabb környezetvédelmi bírság volt.

A BÍRSÁG ELLENÉRE A DUPONT A C8 ÉS PFOA ANYAGOKBÓL KÉSZÜLT TERMÉKEK ÉRTÉKESÍTÉSE RÉVÉN 2005-BEN TÖBB MINT 1 MILLIÁRD DOLLÁROS NYERESÉGET KÖNYVELHETETT EL.

A kutatók napjainkban is vizsgálják, hogyan lehetne megszabadulni az örök vegyi anyagoktól.

Címlapkép: A DuPontnak Magyarországon, Budaörsön is van képviselete.

origo – Pesti Hírek

Ez is érdekelhet

Csődhullám söpör végig Amerikán

Jónás Levente

BEST OF 2023! – United Fakes of America III.: America FAKES You! (Pesti Hírnök vélemény)

Jónás Levente

VIDEÓ: „Az USA megszállja Ukrajnát az eliten keresztül” – megdöbbentő vallomás az ukrán tábornoktól (magyar felirattal)

Jónás Levente

Ez a weboldal cookie-kat használ az élmény javítása érdekében. Feltételezzük, hogy ez rendben van, de ha szeretné, leiratkozhat. Elfogadom Bővebben