abszolút abszurd kiemelt

Kiválasztottak pedig nincsenek

A történelem legnagyobb mítoszai talán a kiválasztottságról szólnak. Valakiknek a kiválasztottságáról, akik ebből adódóan szükségszerűen uralkodnak mások felett.

Az uralkodó dinasztiák, a nemesi címek vérből születtek,

a makulátlan hírnév és megkérdőjelezhetetlen becsület mögött tűz, acél, sikolyok, árulás, és halál rejlik.

Lehetséges, hogy a sokadik leszármazott már kifinomultabb eszközökkel tartja magát játékban, még az is lehetséges, hogy némelyik egészen kiváló ember, de a nemesi származás nem több, mint generációról generációra öröklött kiváltságok, melyeket egykor valaki úgy szerzett meg, hogy nem válogatott az eszközökben.

Tömeggyilkosok, árulók, csalók, szerencsevadászok által pozícióba helyezett dinasztiák leszármazottjai hajszálra ugyanolyan emberek, mint akárki más. Kisajátították egy adott térség erőforrásait, elérhetetlenné tették a többség számára az oktatást (vagy a minőségi oktatást), kirekesztő törvényeket hoztak, majd azt mondták, hogy ők a kiválasztottak.

A történelem kezdetétől része a világunknak a kiválasztottság mítosza, ahogyan az is része, hogy

ezek az önnön fiktív nagyságuktól megrészegült figurák folyton bajt okoztak, leginkább mérhetetlen mennyiségű halált és fájdalmat.

Elvétve volt ugyan kivétel, nagyon ritkán rövid időre tehetséges, rátermett emberek birtokolhattak nekik való pozíciót, de a matematikai nullát alig felülmúló előfordulási gyakoriság betudható a véletlennek, és e tény a legkisebb mértékben sem vonja kétségbe, hogy a rendszer kizárólag pozíciók megtartására jött létre.

Ezek az úgynevezett kiválasztottak gyakran a leghitványabb alakok, akiket valaha hátán hordott a Föld. A mítosz szerepe legitimmé tenni a pozíciót, megindokolni, hogy miért is van hatalom ezeknek a kezében, és miért kell mindenkinek engedelmeskednie nekik.


A mítosz a lepel, amely eltakarja a tömegsírokat. Kiválasztottak nincsenek.

Julius Andan hivatalos – Pesti Hírek

Ez is érdekelhet

„Lassan dönts…”

Jónás Levente

Mentsük meg! De, mégis, mit?

Jónás Levente

Miről szólt 2023 és miről fog szólni 2024?

Jónás Levente

Ez a weboldal cookie-kat használ az élmény javítása érdekében. Feltételezzük, hogy ez rendben van, de ha szeretné, leiratkozhat. Elfogadom Bővebben