Krím 2014-es annexióját követően a CIA titkos katonai, harcászati, hadászati kiképzéssorozatba kezdett Ukrajnában. A jellemzően technikai képzések kiterjedtek pl. a páncéltörő rakéták szakszerű kezelésére is.
Sokakat meglepett – hírszerzési jelentések szerint még magát Vlagyimir Putyint is -, hogy az ukrán erők a vártnál sokkal nagyobb ellenállást tanúsítanak az Oroszország elleni háborúban. Ez részben egy már lezárt, titkos CIA-kiképzési programnak köszönhető, amelyet Ukrajna keleti frontvonalain indítottak korábban – számolt be róla a Yahoo News titkosszolgálati képviselők ismertetése alapján.
Miután 2014 elején Oroszország annektálta a Krím-félszigetet, majd oroszbarát szeparatisták háborúzni kezdtek a Donbász régióban Ukrajnával, lassan az orosz csapatok is beszálltak a harcba. Időközben azonban a másik oldalon szép csendben az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) is elkezdte segíteni Ukrajnát.Olyan programot indítottak, amely részeként a CIA félkatonai szervezetei különböző technikákat tanítottak az ukrán hadseregnek.
Megmutatták például, hogy kell működtetni a Javelin páncéltörő rakétákat, hogyan játszhatják ki az oroszok digitális nyomkövetését, hogyan kell használni a titkos kommunikációs eszközöket, és hogyan maradhatnak észrevétlenül a háborús övezetben.
A 2014-es orosz bevonulás után az amerikai hadsereg is segített egy régóta fennálló, nyilvánosan elismert kiképzési program lebonyolításában az ukrán csapatok számára Ukrajna nyugati régiójában, távol a frontvonalaktól.
Ez tartalmazta a Javelin páncéltörő rakéták használatára vonatkozó utasításokat és a mesterlövészek kiképzését is.

A Yahoo News azonban kiderítette, hogy a CIA 2015-ben egy titkos programot is indított az Egyesült Államokban ukrán különleges műveleti erők és más hírszerzői személyzet számára, amelyben már a lőfegyver-használatot, az álcázási technikákat és a titkos kommunikáció használatát is tanították.
Az is kiderült, hogy ekkor a CIA félkatonai szervezetei Kelet-Ukrajnába utaztak, hogy segítsék a Kijevhez hű erőket az oroszok és a szeparatisták elleni harcban.
Amerikai tisztviselők korábban tagadták, hogy a CIA képzési programjai támadó jellegűek lettek volna. Egy magas rangú hírszerzési tisztviselő szerint az ukránokat a hírszerzési információk gyűjtésében segítették a kiképzéssel. Mindeddig azonban nem hozták nyilvánosságra a CIA Ukrajna keleti frontvonalain lebonyolított félkatonai kiképzési programjának részleteit.
A Yahoo News szerint amikor a CIA félkatonai szervezetei először utaztak Kelet-Ukrajnába, miután Oroszország 2014-ben beszállt a harcokba, kettős megbízatással érkeztek. Egyrészt ki kellett deríteniük, hogyan tudná az ügynökség a legjobban segíteni az ukrán különleges műveleti erők kiképzését az oroszok és a szakadár szövetségeseik elleni harcban. Másrészt pedig fel kellett mérniük az ukrán katonák képességeit.
A CIA egyik egykori magas rangú tisztviselője szerint az volt a kérdés, hogy az ukránok „elesnek, vagy felállnak és harcolnak”. Miután megbizonyosodtak róla, hogy az ukrán csapatok harcra készek, megtanították nekik az irreguláris hadviselésre jellemző készségeket.
Mivel több mint egy évtizeden át a terror elleni harcra összpontosítottak, a CIA-t először megdöbbentette, hogy az oroszok milyen csúcstechnológiás eszközöket alkalmaznak.
Például drónokkal, adótornyokkal és más berendezések segítségével végeztek háromszögelést az ukránok és a CIA félkatonai szervezeteinek munkatársai által használt telefonok és elektronikus eszközök között. Egy egykori CIA-tisztviselő a Terminátor filmekből ismert SkyNet fegyveres mesterségesintelligencia-rendszeréhez hasonlította az orosz hadsereg tech-rendszerét. Emiatt kezdtek el új, biztonságos kommunikációs rendszereket kidolgozni.
Fontos volt, hogy a CIA megbízható, tapasztalt, veterán munkatársakat küldött Ukrajnába, hiszen fennállt a veszélye, hogy a titkos képzési program kitudódik, félreértelmezik, és csak fokozza a feszültséget. Bár a program idővel bővült, a résztvevők létszámát nem növelték, hogy ezzel is minimálisra csökkentsék az ügynökség kitettségét és megóvják az ukránokat az oroszok haragjától.Az amerikai szerepvállalás szabályai tehát világosak voltak: adjanak tanácsot, képezzék ki az ukránokat, de ne vegyenek részt a harcban.
Amikor azonban Donald Trump elnökségével új kormány alakult az Egyesült Államokban, a Nemzetbiztonsági Tanács elkezdett aggódni a titkos program miatt. Az egyik nagy kérdés az volt, hogy meddig mehetnek el vele. „Ha ne adj’ Isten lelőttek néhány oroszt, az baj? Szükség van ehhez külön felhatalmazásra?” – emlékezett vissza egy egykori CIA-tisztviselő. A Fehér Ház illetékesei attól is tartottak, hogy mi történhet, ha CIA-alkalmazottakat az oroszbarát erők elfognák egy titkos küldetésben, esetleg egy orosz megölne egy CIA-tisztet.

Azt nem lehet tudni, hogy pontosan meddig, de volt tisztviselők szerint a kockázatok ellenére még évekig működött a titkos ukrajnai CIA-program. Februárban aztán az orosz invázió veszélyének fokozódása miatt a Biden-kormányzat a CIA összes emberét kivonta Ukrajnából, beleértve a félkatonai ügynökségeket is. Egy volt tisztviselő szerint a kormány még attól is rettegett, hogy titkosszolgálati embereik egyáltalán a frontvonalon legyenek.
A CIA-program hatásai azonban megmutatkoznak a háborúban. Az egykori tisztviselők szerint az, hogy az ukrán hadsereg kulcsfontosságú városokat képes megvédeni az orosz megszállóktól, megöltek több orosz tábornokot, amelyek közül legalább egyet mesterlövészek lőttek le, és több kisebb, de annál fontosabb győzelmet is arattak már a háborúban, részben az amerikai kiképzésnek köszönhetőek.
szeretlekmagyarorszag – Pesti Hírek