Nemrég súlyosbította a 2016-ban kiszabott büntetéseket Budaházy György és társai ügyében a megismételt elsőfokú eljárásban a Fővárosi Törvényszék bírája, dr. Ignácz György. Ennek kapcsán három orvos, dr. Csókay András, dr. Olajos Attila és dr. Jancsó Gábor nyílt levelet juttatott el több laphoz, amelyet teljes terjedelmében közlünk. A levél után azt az interjút is közöljük, amelyet 2007 áprilisában Budaházy Györggyel készítettem saját otthonában, épp házi őrizet alatt. Budaházy sztorija az ezredfordulós üldözött magyar hazafiság története.
A levél:
Mint ismeretes, Budaházy Györgyöt és társait, köztük három nőt – egy 2009-ben történt és máig tisztázatlan eseménysorozat kapcsán – a bíróság 2022. március 16-án összesen 117 év fegyházban letöltendő büntetéssel sújtotta.
Áttanulmányozva az előzményeket, tekintetbe véve az akkori politikai viszonyokat és megismerve az elsőfokú, a másodfokú és a megismételt elsőfokú eljárást és az ítélet indoklását, álláspontunk szerint ez az ítélet túlzott, így méltánytalan.
Csak pár példa a sok közül.
Az első elsőfokú ítélet indoklása szerint az egyik hölgyre azért rótt ki a bíró súlyos éveket, mert ruhákat varrt barátainak. Egy másikra meg azért, mert állítólagosan felgyújtott egy lábtörlőt. A vádat egy hatóságilag kicsikart és visszavont tanúvallomásra alapozták.
A magyar igazságszolgáltatásban példátlan módon 13 éve lezáratlanul zajlik egy olyan eljárás, ami már eddig is elviselhetetlen anyagi és lelki terhet rótt indokolatlan büntetésül az érintettekre, családjaikra, gyermekeikre.
Sokak számára valószínűleg kevéssé ismert, hogy még a német baloldali terrorszervezet, a Vörös Hadsereg Frakció tagjai, akik több mint harminc nőt és férfit gyilkoltak le válogatott kegyetlenséggel sem kaptak összesen ekkora büntetést tettükért. Egyiküket például egy rendőr meggyilkolásáért 10 évre ítélték.
Hosszasan lehetne sorolni a magyar eseteket is: csoportosan, aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett rablógyilkosság több személy sérelmére a Heves megyében, a csoport tagjaira kiszabott leghosszabb büntetés 16 év. Vessük ezt össze a felgyulladt lábtörlőkkel vagy ruhavarrással!
Ezzel szemben Budaházy György 17 év fegyházban letöltendő szabadságvesztést kapott és az ítélet szerint, még feltételesen sem bocsátható szabadlábra. A többiek hasonlóan súlyos büntetéseket kaptak. Nekik még az sem járna az ítélet szerint, ami egy egész életében bűnözésből élő többszörös gyilkosnak is megadatik a jelenlegi törvények szerint, amennyiben jó magaviselete okán a büntetése letöltése előtt szabadulhat. Sőt az ügyész megfellebbezte az ítéletet és mindenkire súlyosabb ítéletet kért.
Ismerve az elitélteket, elmondhatjuk, hogy büntetlen előéletűek, hasznos tagjai a társadalomnak, becsületes munkából tartják el magukat és családjukat, összesen harminc gyermeket nevelnek. Hogy ki a jó ember, azt végső soron az Isten dönti el, de hogy kiket is ítéltek most „majdnem” halálra, jól mutatja az, hogy az egyik 11 éves fegyházbüntetésre elítélt apa öt saját gyereket és egy örökbefogadott, születésétől halmozottan sérült kisfiút nevel feleségével.
A tizenhárom éve húzódó eljárás során jeles közéleti személyek szólaltak fel és vették védelmükbe az igazságtalanul meghurcolt Budaházy Györgyöt és társait, önkormányzatok és megyei közgyűlések kérték az amnesztiát, átérezve azt, hogy ennek az ügynek a magyar nemzetre nézve is kiemelt jelentősége van.
Társadalomorvostani szempontból is kiemelkedő jelentőségű ügyről beszélhetünk. Amennyiben nem kapnak amnesztiát az érintettek, akkor a nemzeti igazságérzet oly fokban sérül, ami nem fogja lehetővé tenni az egyéb nemzeti ügyekben való helyes viszonyulást sem a múltban, sem a jövőben.
Tekintve, hogy az egészség a lelki, szellemi testi egészséget is magában foglalja, és alapja a helyes identifikáció és az ebből kővetkező normális viszonyulás a másik emberhez, környezethez és végső soron a világhoz, ez következésképpen betegíteni fogja nemzetünket.
Az elmondottak alapján kijelenthetjük, hogy ez nem maradhat így.
Az ítélet a jó Isten, az igazságosság pedig az emberi lélek gyógyírja, mely a kezünkben van.
Az ügy méltó rendezését abban látjuk, hogy a köztársasági elnök eljárási kegyelemben részesíti Budaházy Györgyöt és az eljárás alá vont többi jogtalanul sújtott elítéltet.
Dr. Csókay András, Dr. Olajos Attila, Dr. Jancsó Gábor
Budaházy György a nemzeti mozgalom ikonikus alakja immár két évtizede. A jogszolgáltatás és apparátusa pedig már több mint tizenöt éve bünteti – kis megszakításokkal. 2007 áprilisában is épp házi őrizet alatt volt, sűrű ellenőrzésekkel, amikor diósdi otthonában meglátogattam:
Aktív ellenállás – interjú Budaházy Györggyel
Budaházy Györgyöt mintegy fél éven keresztül körözte a rendőrség. Végül 2007. március 15-én fogták el. Most házi őrizetben van, a családja körében. Itt kerestük meg, hogy mondja el ő, mi történt valójában a szovjet emlékműnél és hogyan látja az ország helyzetét.
Gyuri, milyen érzés itthon lenni?
Mindenki ezt kérdezi: természetesen örülök, hogy újra együtt lehetek a családommal, itthon lehetek gyerekeim körében. Jó dolog hazatérni a harc után. Bár nem örülök, hogy elkaptak, mégis jó érzés újra a családommal lenni, de ugyanakkor tény, hogy jobban örülnék, ha kényszerű kihallgatásomra Gyurcsány bukása után került volna sor.
Miért érzed harcnak azt, ami veled történt?
Magyarország ma szakadék szélén áll, millióan érzik úgy, hogy az ország számára közel a vég. Mondom, sokan, millióan érzik. De csak egy maroknyian vannak azok, akik hazafiként tesznek is ez ellen valamit. Én is közéjük tartozom, és harcot vállaltam az ország megvédésére. Csak az fáj, hogy olyan kevesen vagyunk, illetve az, hogy minket mocskolnak 37
folyton, még a sajátjaink közül is! Aki pedig éppen nem pocskondiáz minket, a legjobb esetben is hallgat. Ez teszi igazán nehézzé a közös célért vívott harcunkat.
Mesélj magadról, hogyan lettél a nemzet „harcosává”?
Büszkén viselem nevem, amely régi nemesi család hagyatéka. Soha nem volt kérdés, hogy hova tartozom. Az igazi, mély hazaszeretetre azonban leginkább a nagymamámtól hallgatott történetek nyomán bukkantam rá magamban. A Horthyról vagy az erdélyi bevonulásról, a revíziós érzésről hallottak gyerekkoromtól kezdve nagy hatással voltak rám. Ez a mai napig így van. A hazaszeretet nálam így elvvé magasztosult, és büszke voltam-vagyok rá. Már a rendszerváltás idején, húsz éves korom környékén is Nagy-Magyarországot rajzoltunk nemzeti szalagokra, és azt hordtuk többen is a társaságomban.
Mennyire érezted reménytelinek a rendszerváltozást? Hittél benne?
Őszintén hittünk a rendszerváltásban, nagyon sokan. Akkor azt gondoltuk, lehet hinni a politikusok szavainak. Akkor még azt hittük, azt mondják, amit gondolnak, és azt teszik, amit mondanak. Akkor még hittem a pártokban is. Én magam is beléptem az MDF-be 1992-ben, de pillanatok alatt rá kellett jönnöm, hogy a pártok korántsem azok, amiknek látszanak. Aki egy pártba elmerül, abból kezd el megélni, az a pártot szolgálja és nem a hazát. Szerintem viszont a haza szolgálatáról kell szólnia a politikának a tettek mezején! A szavakból túl sok van, a tettekből kevés a politikában és a társadalomban is. Tehát elvesztettem a hitem a pártokban elég korán, és úgy gondoltam, előbb biztos egzisztenciát kell teremteni, s aztán, erre támaszkodva szolgálni hazámat. Közben életem részévé sikerült tennem a magyar hagyományőrzést, valamint az ősi kultúránk egynémely elemét (a lovaglást, az íjászatot), amelyeket magam is művelek.
Sikerült anyagi biztonságot teremtened a magad és a családod számára? Sokakban a pénzhiány, a növekvő lemondások erősítették fel az ellenzékiséget és a be nem vált remények miatt keseredtek el.
Igen, ez igaz lehet sokakra. De engem nem a pénz, vagy annak hiánya, hanem az elveim vittek az utcára. A gyerekkoromban gyökerező mély felelősség érzése hazám romlását látva csak még jobban erősödött. Ráadásul – bár kiskorom óta mindent tudok Trianonról, a magyar történelemről és revíziós kísérleteinkről – nemzeti sorskérdéseink ugyanúgy agyonhallgatott, „zárolt” témák maradtak a rendszerváltás után is. Lehetett ugyan, csak politikailag szalonképtelennek számított nemzeti sorskérdésekről, Trianonról, revízióról beszélni. Az Orbán kormány is inkább szavakban volt nemzeti. Még ha meg is csinált egy-két dolgot, a rossz irányon, melyen az ország haladt, ők sem változtattak lényegesen. Még egyszer mondom: szerintem nem jók a pártok ma Magyarországon, mert nem a magyarokról szólnak, hanem pusztán magukról és a saját maguk működtette rendszerükről. Mi vártunk, vártunk a politikára, de semmit nem tettek fontos nemzeti sorskérdésekben. Mi viszont tenni akartunk, ezért az utcán kezdtünk el akciózni, felhívva az emberek figyelmét azokra a dolgokra is, amelyekről nem hallani a médiában. Mozgalmakba szerveződtünk, elkezdtük kiépíteni saját információs csatornáinkat, hírszolgálatainkat.
Mikor léptél fel először politikai ügyben?
A Magyar Revíziós Mozgalmat 2001-ben csináltuk meg, és minden hónap 4-én fél öttől figyelemfelhívó demonstrációkat tartottunk az utcán Trianon és a revízió kapcsán. Tudatnunk kellett az emberekkel, hogy ne adják fel a revízió gondolatát.
Hogy fogadták az emberek?
Érdeklődéssel!
Kaptatok bármilyen támogatást a parlamenti pártoktól, például a MIÉP-től?
A MIÉP-től? Tőlük azt szoktuk meg, hogy ha valaki azt csinálja, amit nekik kéne csinálni, de nem csinálják, abba belerúgnak. Többé-kevésbé ez volt a gyakorlat régen is és most is. A MIÉP egy ideig tűrte a ténykedésünket, aztán nekünk esett – mára viszont már gyakorlatilag halott a MIÉP.
„2002: töréspont!”„ÚJRASZÁMLÁLÁST!” – ez volt a 2002-es „Erzsébet-hídi csata” követelése.
2002-ben a rendszerváltás óta először az Erzsébet-hídnál: megszületett a passzív nemzeti ellenállás. Tiltakoztunk a magyar választópolgárok akaratának a semmibe vétele ellen. Az ellen, hogy tekintélyes számú ember demokratikus jogát egyszerűen semmibe vették. Az volt ugyanis a kérésünk, amiért odaálltunk, hogy számolják újra a szavazatokat, semmi több. Ellenőrzést kértünk! Ránk se bagóztak, illetve közölték, hogy a MIÉP-esek balhéznak, mert kiestek. Egymillió embernek kellett volna ott lenni velünk. A Fidesz és a Fideszesek is csak beszéltek, ígértek – és nem történt semmi. Kétségbeesett, hazafias akció volt, még ma is büntető ügy folyik néhányunk ellen miatta.
Nem lett újraszámlálás. Titeket elszállítottak a hídról. Megalakult a második MSZP-SZDSZ kormány. Volt értelme az akciónak?
Kevesen tudják, hogy igenis volt értelme! Ugyanis nem égették el rögtön a szavazólapokat: hiszen az Erzsébet híd blokádjának hétvégéjén égették volna el őket, de mégsem tették, elhalasztották egy vagy két héttel. Tehát, kvázi lehetőséget teremtettünk az állandó jelleggel a csalásokra utaló felszólalásokkal élő MIÉP-nek és Fidesznek, hogy lépjen. Nem léptek.
Ez az esemény, amely az újraszámlálást célzó polgárjogi követelés betetőződése volt, jelentett valamilyen törést az életedben?
2002 súlyos törésnek bizonyult az egész ország számára. Sajnos a történelem minket igazolt, akik akkor megmondtuk, csak ezt ne, a bolsevikokat nem szabad többé visszaengedni a hatalomba, ragadjunk meg minden lehetséges eszközt! Most láthatjuk hova jutottunk: egy második megalkuvással egyezett bele a politika a pusztításba. Szerintem 2002-ben ezért született meg az ilyen fajta tiszta, nemzeti ellenállás, egy maroknyi hazafival. És mint mondtam: azóta az egész elit mocskolja őket, sokszor még a „nemzeti” oldal prominensei is: mert még az ellenzéknek is érdeke fűződik a status quo fenntartásához.
2002 óta mi volt a legfőbb üzenetetek?
Az EU NEM! – vagyis, hogy ne csatlakozzunk az EU-hoz. Mi akkor elleneztük, sőt velünk együtt nem kevés, hatszázezer elutasító szavazat, és még millióra tehető otthon maradó, véleményt nem nyilvánító választó. Ez a politika tömb azóta sem jelenik meg a parlamentben. Utcai kampányt szerveztünk, plakátoztunk, szórólapoztunk, még kampányzáró nagygyűlést is rendeztünk, lovas felvonulással, véres kard országjárással. Próbáltuk ellensúlyozni a politikai elit EU-csatlakozás melletti propaganda dömpingjét. Elmondtuk az EU-ellenességünk érveit. Azt is megmondtuk, hogy többek közt azért nem akarjuk a csatlakozást, mert ez is nekünk fog pénzbe kerülni. Most meg lehet nézni, még Orbán Viktor volt minisztere szerint is évi 500 milliárdba van a hőn áhított EU nekünk – bár én Drábik János számítását inkább elhiszem, ami szerint ennek minimum a kétszeresét fizetjük, ha nem többet.
Elítéltek tiltott önkényuralmi jelképpel kapcsolatos visszaélés miatt is.
A beszédes EU-nem plakátunkon szereplő horogkereszt és vörös csillag miatt büntető eljárás alá vontak, és elítéltek önkényuralmi jelképek tiltott használatával. Pedig a plakát üzenete nagyon is történelmi, szemléltető, tehát nem büntethető jellegű. Épp arról szólt, hogy két számunkra hátrányos megahatalmi tömörülés után a harmadikra, a liberális európai őrületre már mondjunk nemet. Épp ez az ügy mutatja egyébként, mennyire hasonszőrűek ma a politikai pártok. A nemzetstratégiai kérdésekhez való viszonyulásukon keresztül vizsgálva őket több a hasonlóság, mint a különbözőség bennük. Ezért nem hiszem ma sem, hogy akár Orbán Viktor meg tudná menteni az országot, mert ő is csak a régi megszokott utakat járja. Így nem fog változni semmi.
A Te nevedhez is kötődik a Szabadság téri emlékmű eltávolításának több éves követelése.
2002 után elgondolkoztam, hogy miért ilyen gyávák az emberek? Miből fakad az a sok félelem? Arra jöttem rá, hogy a tettet kell, hogy valami motiválja. Ha ez a motiváció erősebb, mint a félelem, akkor a társadalom mer és képes önmagáért tenni. Ez a motiváció pedig a büszkeség, az önérzet, hogy velem ezt vagy azt nem lehet megcsinálni, mert én vagyok valaki. De ennek kialakulásához kell, hogy tudja az ember, hogy ő kicsoda. Ezért kezdtem missziószerűen terjeszteni legősibb hagyományainkat, mert szerintem ebben erő van, és büszkeséget kelt az emberben, így alkalmas, hogy újra öntudattal, önbizalommal vértezzük fel a magyarságot. Erős öntudat felett, pedig nem uralkodik a félelem.
2006. 09. 18.-án, ha szabad így fogalmaznom, kézzelfogható közelségbe kerültél ahhoz, hogy teljesüljön a szovjet emlékműre vonatkozó követelésed…
Elviselhetetlen lett volna az érzés, hogy én nem vettem részt a gyűlölt hatalom jelvényének eltávolításában.
Tisztázzuk, szerinted mi történt aznap este?
Toroczkai társaival be akarta olvasni a tüntetők követelését, figyelemre sem méltatták őket. Pedig nem mindennap mennek ki tízezrek a Kossuth térre! Főleg nem maguktól! Az állami tévé azonban következetesen elzárkózott bármifajta követelések bárminemű közlésétől. Azzal a pökhendi cinizmussal, amellyel pár száz lézengőről számoltak be – miközben közel 20 ezer ember állt a Kossuth téren. Pár ezren átmentek az MTV-hez érzékeltetni jelenlétüket, és ezzel is nyomatékot adni követelésüknek. Megérkezett a rendőri erősítés is. 40
Valaki megrohamozott akkor valakit?
Nem csak felsorakoztak és álltak egymással szemben. Szolid dolgok történtek csak közben: valaki felmászott és kiszedte a magyar zászló mellől az unióst – már éppen örültem volna hogy a helyére teszik az Árpád-sávost, amikor egy csoport kiabálni kezdett, hogy tegyék vissza. Visszatették. Bevezényelték a rendőröket. Újabb félóra skandálás, kisebb lökdösődés. Lassan dobálózás is kezdődött.
Milyen hangulat volt? Foci-meccs? Forradalmi? Lincshangulat?
Tüntetés-hangulat. Az, hogy úgy alakultak a dolgok utána, ahogy, személy szerint Rudi Zoltánnak, az MTV elnökének köszönheti mindenki. Miért nem hagyták egyszerűen beolvasni a követeléseket? Még ha nem is engednek be, csak egy kamerával kijönnek, majd leadják követeléseinket, vagyis végzik a munkájukat, a tájékoztatási kötelezettséget alapul véve. Rudi kihúzhatta volna a méregfogát, elvehette volna a tüntetés erőszakos élét, de nem tette.
Ezek szerint nincs tudomásod bűnöző csoportokról, fizetett provokátorokról, akik kieszközölték a rendőrökkel az összecsapást?
Hagyjuk az ostoba összeesküvés-elméleteket, a fizetett, beépített ügynökhadseregekről szóló mendemondákat. Aki ott volt, tudja. Az egész kiszámíthatatlan és spontán volt. Mindenki improvizált – és mi győztünk! Az este a mi győzelmünket aratta, a szocialista-szabaddemokrata hazugságok felett. Egy kicsiny csatát nyertünk mi magyarok ott – egy darabkát rég elveszettnek hitt önbecsülésünkből.
Elnézve az aznap esti felvételeket egy-két felvétel, amelyen az obeliszk oldaláról éppen feszítik le a címert, kísértetiesen hasonlít a híres 1956-os felvételekre.
Nekem már az első percben az járt a fejemben, hogy ha valami, hát ez a megfelelő alkalom tenni végre az obeliszk ügyében. Mire odaértem, már páran másztak felfelé, nem ismertem meg őket, de ők sem engem. Aznap este nem szerveztem semmit, nem mondtam beszédet se, teljesen átlagos tüntetőként voltam jelen. Én is felmásztam, végül órákig tartó fárasztó munka árán sikerült leerőlködni a kommunista címert.
Nehéz volt leszedni? Volt nálatok eszköz hozzá?
Elég nagy munka volt, mire lejött, lezajlott a rendőrséggel való összecsapás is. Mire odaértem, már volt ott néhány kezdetleges vas, amivel sikerült lefeszíteni.
Hogyan volt rögzítve?
Hengeracél vasakkal, nem a márványba, hanem betonba fogatva. Amikor a mélygarázst építették, akkor újították fel – és ezután kezdtük el mi is annak idején az eltávolításért tüntetni.
Mi lett a lefeszített címer sorsa? 41
A címer masszív volt, nem lehetett igazán kárt tenni benne még súlyos vaskalapáccsal sem. Végül – később én is láttam a felvételeket – megfogták a címervasat levitték és bedobták a Dunába. (Később a rendőröktől hallottam, sikerült kiszedniük). Utána simán hazamentem.
És másnap arra ébredtél, hogy köröznek.
Nem egészen! A gondolat ugyan ott bujkált a fejemben, hogy kijönnek értem és bevisznek valamilyen ürüggyel a rendőrök, de egész nap nem jöttek, úgyhogy este én mentem ki a Kossuth térre. Ahol megint sokan összegyűltek. Nemsokára a feleségem hívott, és közölte, hogy az NBH volt kinn nálunk. Először nem értettem. A tévéostromban nem vettem részt, nem mondtam beszédet, még a címert is átlag tüntetőként feszítettem le. Nem tudhatták, hogy csináltam-e egyáltalán valamit. Tehát az ismertebb nevekre szálltak ki. Igen ám, de nejem megint hív: Az NBH-sok után három járőrkocsaival kilenc nyomozó hozott házhoz idézést azzal, kihallgatásra be akarnak vinni.
És mi lett volna a baj a kihallgatással?
Közben hallottam: Tomcatet is letartóztatták, Toroczkai benyomása pedig az volt, hogy őrá is ráálltak. Vagyis összeszedtek mindenkit, aki ismert volt és hangadó lehet. Ez nem sok jót ígért: úgy döntöttem, én nem sétálok csak úgy be velük. Felmentem a színpadra, és el is mondtam az embereknek, mit csinál most a rendőrség, aztán úgy döntöttem egyenlőre nem megyek haza. Az elkövetkező napokban ijesztő híreket kaptunk a törvénytelen letartóztatásokról, durva bánásmódról, verésekről, illegális fogva tartásokról. Úgy döntöttem, önként nem szolgálom fel magam a bosszúra éhes, vérszemet kapott hatóságoknak. Így kezdődött a bujkálásom.
Családod, gyerekeid, házad, megélhetésed van. Miért hagytad oda, nem féltél, hogy valakinek baja esik?
Azt gondoltam nekik is jobb, meg az ügynek is, ha én nem börtönben vagyok, hanem szökésben ugyan, de szabadon. Ki tudja, hogy mi lesz? Mit rónak ki rám? Meg aztán az sem látszott nekem akkor, hogy a szökés meddig tart majd. Ki tudhatta előre, hogy másnap vagy harmadnap mi fog történni. Maradtam szökésben: belesodródtam, a rendőrök pedig egyre makacsabbul, újra és újra végigjárva az ismerősöket kerestek-kutattak engem. Én meg csak azért sem kerültem elő.
Milyen nehéz bujkálni? Egyáltalán bujkáltál, vagy külföldre szöktél?
Itthon voltam, és egyáltalán nem volt nehéz.
Hogy szervezted át az életed úgy, hogy ne kapjanak el? Hogy kell elkerülni a lebukást?
Ilyen műhelytitkokat sajnos nem árulhatok el, de hidd el, szükség esetén az ember hamar kimódolja a legbiztosabb dolgokat. Egyébként október 23-át kitűztem, hogy azt már biztosan megvárom a szökésben, amikor azon is túl voltunk, akkor meg március 15-öt. De tisztázzunk valamit: én nem bűnözőként, hanem hazafiként, politikai üldözöttként bujkáltam – ez azért más helyzet. Nagyon sok segítséget kaptam szinte mindenkitől vidéken is, a fővárosban is. Ha kellett, enni adtak, ha kellett, pénzt adtak. 42
Volt olyan, hogy közel jártak hozzád?
Volt, hogy találkoztam rendőrökkel, de abban a helyzetben ők nem tudhatták, ki vagyok, azt csak én tudtam. A külsőt sem olyan nehéz egy kicsit elváltoztatni, meg különben sem járnak a rendőrök Budaházy képpel a zsebükben.
Mi tartotta benned a lelket?
Külön motivált, hogy megmutassam a hazánk fiainak: Igenis le lehet győzni, ki lehet játszani a hatalmat. Annál is inkább volt fontos ez számomra, mert még sajnos ma is él a legenda a hatalom mindenhatóságáról, ami pedig ugyanolyan sebezhető és múlékony, mint bármi más. Át lehet verni őket, el lehet előlük tűnni.
A bujkálásod alatt miden hírről értesültél? Volt olyan hír veled kapcsolatban, ami felháborító volt?
Igen, ma már az Internet világában ez nem probléma. Két dolog bosszantott különösen. Az egyik, hogy sokszor olvastam, hogy „direkt nem kaptak el”, akkor például, amikor a Kossuth téren felszólaltam. Főleg, aztán, ahogy telt-múlt az idő, és már a hatóságoknak is ciki volt, akkor jött ez, hogy direkt nem fognak el. Ez különösen azért bántott, mert a hatalom misztifikálásával támasztották alá. Pedig nem győzöm hangsúlyozni: a hatalom is hibázik, azt is ki lehet játszani. Ez főleg a jobboldali sajtóban kapott teret, több más összeesküvés-elmélettel együtt.
Összeesküvés-elméletek?
Egyszerűen azért nem fogtak el – például a Kossuth téren – mert a rendőrök egy tömegverekedést kockáztattak volna. Persze, hogy nem tették! Nem kell túldimenzionálni őket. A másik bosszantó dolog volt, hogy míg a tévéostrommal kapcsolatban egyik oldalról állandó volt a csőcselékezés, bűnözőzés, rendbontózás. A másik oldalról közben jött az, hogy provokátorok, az ellenség emberei csinálták! Ez két borzasztó nagy baromság, és fáj, ahogy ezt, vagy azt az emberek a mai napig kétely nélkül elhiszik. Különösen fáj, hogy olyan jobboldali médiumok is, mint a Nemzetőr, vagy különösen a Demokrata is átvette azokat a kliséket, amelyekkel megbélyegeztek. De hát nem voltak ott! Hogy merik akkor leírni azokat a dolgokat, amelyeket otthon ülve, tévé és számítógép előtt találnak ki? Különben is: mára, az aktív ellenállás idejére a nemzeti oldal nem engedheti meg magának, hogy a legbátrabbakat hátba támadja – ha nem tetszik, lehet előre állni, és jobban csinálni. Írországban, az IRA környezetében ilyen árulásért térdlövés jár. Hazaárulásért meg fej. Nem mondom, hogy Bencsik Andrást, vagy Dobos Attilát térden akarom lőni, de gondolkozzanak már el egy kicsit ezek az emberek, hogy milyen kárt okozhatnak a meggondolatlanságukkal, még ha jóindulatból teszik is, amit tesznek! Olyan emberek életének tönkretételében segédkezhetnek az ellenség erőinek, akik ugyanazt akarják, mint ők, csak kicsit bátrabbak.
Hogyan fogtak el március 15-én? Egyáltalán mit kerestél a rendőri jelenléttel legjobban megerősített helyszíneken?
Én hazafi vagyok, akinek ott kellett lenni ilyenkor az övéi között. Már délelőtt bementem társaimmal a városba. 43
Többféle álcám volt. Több helyszínen is voltunk, mozogtunk és tudtuk, igazoltatásokra is számítani kell. Mégis ott akartam lenni, ha úgy alakul esetleg a helyzet fel is fedtem volna magam, mindenre készen. A Jobbik rendezvénye alatt átöltözni indultam (túlságosan elütött a külsőm a tüntetőkétől) épp egy alkalmas kapualjat kerestem a Deáknál, amikor hirtelen féltucatnyi rendőr vett körbe. Váratlanul ért, igazoltattak, de mikor megszólaltam azt mondta az egyik: Maga az Budaházy úr. Megismerem a hangját.
Futótűzként terjedt elfogatásod híre.
Sokan látták is, meg egyet, akit velem együtt igazoltattak elengedtek, nem volt miért bevigyék. Ő is vitte tovább a hírt. Nem lehetett eltitkolni.
Most házőrizetben vagy. Mire számíthatsz?
Van egy pár ügy! A régi ügyek mellé több milliós értékű rongálás az ún. műemlék ellen. A vascímer letépése szerintük ennyit ér. De érdemes lesz figyelni az ügyvédem érvelését is – a mi álláspontunk szerint ugyanis a szovjet obeliszk nem is emlékmű. Államellenes szervezkedés vádját is suhogtatják felettem.
Mit jelent az, hogy házi őrizetben vagy? Nem mehetsz ki a házból?
Több fajta fokozata van a házi őrizetnek. A legsúlyosabb az, hogy állandó posztos rendőrök jelenlétében kell otthon maradni. Az én esetemben, csak naponta többször kijönnek ellenőrizni; nekem csak alá kell írnom egy papírt. A kertbe még kimehetek. A következő fokozat a lakhelyelhagyási tilalom – ezt a Budapest környéki településeken, ha valaki Pesten dolgozik, bejárási lehetőséggel is ki szokták egészíteni, és én is erre várok most.
Félsz a börtöntől?
Nem félek, bár arról még nincs tapasztalatom, csak a fogdákról.
Más fiataloknak, ha hasonló helyzetbe kerülnének, mit tanácsolsz, járják végig ezt az utat?
Hát némi háttér és kapcsolatrendszer nélkül ez nem biztos, hogy könnyű. De ne féljenek. Mindenkinek tanácsolom, ha a haza ügyében előre akarunk jutni, akkor a gyávaságot félre kell tenni. Ha oda kell állni a hatalommal szembe, akár az utcán, akkor át kell szakítani azt a gátat, amely abból az ösztönből ered, ami a fizikai lét védelmére irányul. A kis létezésedet óvó belső hangot le kell tudni győzni. Mint a régi harcosok: át kell esni a tűzkeresztségen.
Mit üzensz a barikád.hu olvasóinak?
Először is köszönettel tartozom mindenkinek, aki kiállt értem! Ez nagyon jól esett. De az ország továbbra is a szakadék szélén áll. Mégis azokat mocskolják továbbra is, akik tenni akarnak ez ellen. Ez a mocskolódás minden egyes pártra igaz. A jobboldali pártokra is, talán csak a Jobbikot kivéve, hiszen ők tüntetést is tartottak a politikai foglyok amnesztiájáért. Miközben pedig Gyurcsány és a kormánya úgy bukott le ősszel, mint még soha senki, továbbra is megy a szájtépés, elemezgetés, okoskodás, tesze-toszáskodás, egyhelyben toporgás. Egyrészt féltik az előjogaikat, a helyüket húsosfazéknál. Másrészt lehet, hogy az állandó össztűz, amit elmúlt tizenhat évben kapott a jobboldal, paranoiássá tette őket. Megzakkantak. Mindenkinek csak azt tudom üzenni: Ne féljen, inkább higgyen a szívének, és az ösztöneinek. A nagy szavakat, pedig váltsák fel végre nagy tettek!
Készült: 2007 áprilisa
(megjelenés: barikad.hu – Nemzetőr)
Jónás Levente, a Pesti Hírnök