A hetedik kerületben nőttem fel. Sosem szerettem különösebben, amikor csak tehettem, vidékre jártam hétvégén, pláne nyáron… de mégis ezt a városrészt tekintem az elsődleges otthonomnak, ahova ma is gyakran járok – például édesanyámat látogatni. Erzsébetváros belterület, száz éve minden be van építve. Lakossága vegyes; történetileg is megragadható a híres multikulti, a százéves épületek ma a legmodernebb kluboknak is otthont adnak, és ahogy száz éve is zajos kávéházak és közönségük verték fel hétvégente az itt lakók nyugalmát, úgy most is. Mégis, a kerület mindig is a béke szigete volt: lám, itt élhette túl egyedül a pesti zsidóság egy része is a világháborús borzalmakat.
De valami megváltozott, méghozzá Niedermüller óta. A kerület kifejezetten utálatossá vált.
Egy részébe nem jó menni, a többi részén sem jó lenni; sajátosan általánosult érzés sokunkban, hogy akár dolgozni járunk a hétbe, akár itt lakunk, vagy akár csak áthaladnánk rajta, ebben a kerületben egyszerűen semmi nem értünk van!
Itt megtűrt páriákká lettek a kerület vezetése alatt az emberek. Pedig a kerület nem tehet ám róla, és a kerület lakói sem. Nem is a helyi kereskedelmi-szolgáltatószektor a felelős… de mind együtt isszuk meg a levét a magyarországi balliberális politikának, amely a polgámesterségben pozíciót és nem tisztséget lát.
Pont az ellenzéki városvezetések (már ahol még egyben, helyén van a vezetés) mutatják ezt a legjobban, Karácsony fősemmilyenkedéseit kísérő ingatlanmaffiától egészen a niedermülleri bűnöző-keltető, áramsikkasztó önkormányzatiságig.
Hihetetlen, de az ellenzéki szavazók közül a jóhiszeműek tényleg nem tudták.
Álljon csak meg a menet! Niedermüller több, mint két éve polgármester. És…? Ki látta? Ki találkozott vele? Ki látta, hogy csinál valamit? Ki találkozott már valamivel, amit csinált?
Senki. Ő nem Erzsébetváros polgármestere, hanem a Gyurcsányé. Gyurcsánynak pedig a hetedik kerületi polgármesteri székben a leghasznosabb a Niedermüller: a legjobb pozíció provokálni, közbeszédet fertőzni, szabotálni, a köz vérét szívni, kígyókövet fújni a magyarok ellen!
Nem, mintha csodálkoznunk kéne.
Maga Niedermüller is, mint az összes idősebb dékás, régi seggnyaló, mozgalmi figura. Az ELTE-ről mászott elő a nyolcvanas évek elején. Pontosabban az ELTE alsó szintjéről: folklór, antropológia tanszékek környékén – fontoskodott. Tudományos munkássága, oktatói gyakorlata ugyanis a fellelhető források tükrében egy élet verejtékes munkájának eredményét kevéssé, mint inkább a pártbizalmiságban való töretlen makulátlanságot jelzi. A szakmaiság nála semminemű formában nem érhető tetten, önálló kutatást, munkásságot, saját jogon tudományos eredményeket nem találni. Szerzői jegyzéke szerint általában társszerkesztő, meg „Fejezetek a… -ból”-típusú futószalag-publikációkat jelölt meg. Utolsó magyar nyelvű kötete Sokféle modernitás címmel jelent meg 2008-ban.
Jól összeillenek Karácsonnyal: ideiglenes katedralovagok, imagináriusok (vagy ahogy a komolyabb tanszékek csukott ajtajai mögött mondják: üresfejű szélhámosok).
A moszkovita jellemek bolsevik gyakorlatában a rendszerváltás nem ment végbe. Az európai szoci elvtársak segítségével még a berlini Humboldt egyetem is a bizalmába fogadta: egy vendég előadói presztízs státusz erejéig.
A Humboldt Egyetemen azonban dolgozni is kellett volna, inkább úgy döntött, hosszú betegszabadságra megy.
Az EU-ba kipiszkosodva magát a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége az Európai Parlamentben képviselőcsoport „kincstárnoka”, lett és ne is csodálkozzunk, hogy a betegszabadságért hazudott betegsége hamar „halálos” is lett. Igazi tanácsköztársasági tempóval, kádárszoci sajnálkozással szépen körbejárta berlini kollégáit, és halálos kórt és drága, elkerülhetetlen kezelést hazudva, mindegyiktől arcátlanul magas kölcsönt kért és kapott. Majd eltűnt a színről.
A Humboldt Egyetem intézményileg adott ki közleményt, s írt levelet az esetről:
Niedermüller képviselősége lejártával egyszerűen lelépett. Hogy aztán gyorsan bekaparja magát Gyurcsány seggéből az erzsébetvárosi polgármesteri székbe.
Onnan jó ugyanis gyalázni a magyarokat, szörnyű képződménynek, nevezni minket rasszistának nevezni azokat, akiktől csak kapott ez az ember, de akiknek sosem adott.
(Megjegyzem: Nomen est omen. Nincs ilyen szó németül, hogy Niedermüller. Jiddisül sincs. „Aljamolnár” – így lehetne fordítani, ami furcsa, mert magyarul sincs ilyen.)
pedig az áramlopás, a hátrányos helyzetű, segélyes házakban volt jellemző, jóval korábban. Ma viszont már egy cigány sem lop Erzsébetvárosban áramot – csak a dékás képviselők! A Niedermüller fő bizalmija, az viszont mindegyik helyett is.
Az önmagát kulturálisan zsidóságában artikulálni szerető városvezető egyébként pártpolitikai alapon kirúgta a történelmi zsidó gettó közepéről a zsidóság valláskarakterű Heti Tv-jét. Igaz, Sissi Madách téri szobra sem tetszett neki, szavazást indított az eltávolításáért. Jóllehet, kevés ilyen szobrot őrzünk, ami jóemléket ébreszt történelmünk kapcsán, ami jó emléket hordoz a Habsburgok uralmáról – ha már a kerület névadójáról van szó.
A trianoni határhúzás nyomán kisebbséggé tett magyarok sorsának irigylését emlegetni, valahol olyan, mint irigyelni az iráni zsidókat, az izraeli palesztinokat, a törökországi örményeket, a kelet-ukrajnai oroszokat…
Ne gondolja senki ezért, hogy ez a Niedermüller patkánymester ennyire ostoba, barom vagy részeg, amikor ilyeneket mond. Dörzsölt bolsevik tempózás, régi alapmódszer ezeknél a leggátlástalanabb nemzetellenes provokáció… Mindenhol felpofozna ugyanis bármelyik nép haragja egy ilyen mondat után egy ilyet, de még olyan mondatok után az olyanokat is…!
Nálunk viszont nem szabad, mert éppen ez a végső cél, pontosabban főnyeremény: egy bevert szoci pofa, s máris világgá lehet visítani a nagy büdös fenyegető, világraszóló magyar antiszemitizmust…!
Hiszen csak ezért, hogy majd egyszer kapóra jöjjön, kapott „antirasszista díjat” is…
Amit csinál Niedermüller azzal együtt, amit pedig nem csinál: az maga a káosz. Veszélyt kelt, bizonytalanságot és indokolatlan feszültségeket gerjeszt.
Kiszámíthatatlan az önkormányzat! Ami megoldott volt, probléma lett. Ami probléma volt, krízissé súlyosodott. Csak azért nem tűnik fel, mert az egész főváros és a legtöbb kerület ugyanígy vergődik. Még jó, hogy járványos-háborús időket élünk, kapóra jön ez is, mindenre magyarázatként!
Egyszerűen semmi nincs most, amitől ráismerhető, élhető, gyarapodó lenne ez a városrész, hacsak nem a rekordszámú hajléktalan, kerékbilincs, és hajléktalant kerékbilinccsel verő „Allgemeine” kerületőr.
Labirintust csinált az utcahálózatból, két fontos főutat is visszájára fordított, és ezzel megölte a kerület szívét.
Biztos forrásból tudom, hogy a pesti taxisok is messze elkerülik Belső-Erzsébetvárosnak azt a részét, amit csak úgy hívnak: Niedermüller-labirintus. (A találó elnevezés illő is – ez a labirintusozás nyilvánvalóan karma-ösztönös nála, úgy látszik, a karaktere és az ábrázata joggal rágcsálószerű.)
Ha ugyanis mindezek után itt marad, e romlott és kivénhedt komcsi közcinikus; nyughelyéül neki az igaz magyar föld sosem fog szolgálni. Tán nem is oly csekély vígasz, hogy a niedermüller-féle aljademokrata provokatőrök, ha a pofont életükben mindig meg is ússzák, azt már viszont sehogyan nem, hogy haláluk után bizony mi fogjuk véglegesíteni a sírfeliratuk…
Nie Wieder Müller! Takarodjon a patkánymester! Soha többé labirintust, soha többé bolsevik pestist, libsi-gyurcsányos-dékást, soha többé Niedermüllert!
Jónás Levente, a Pesti Hírnök