Mi történt valójában az Északi Áramlat vezeték felrobbantása következtében? Miért történt, hogyan lehetett megcsinálni, ki tehette és legfőképpen, kiért tette? Első rész.
Nagyon sok minden zajlik a világban. Alig léptünk túl a járványos időszakon, most az ukrajnai háború, és pusztító globális hatásai szolgálnak nap, mint nap megdöbbentő hírekkel - lassan hozzászokunk. Ám ne hagyjuk figyelmünket elterelni! Egyetlen dolog ugyanis kiemelkedik a jelen hírfolyamából: a Nordstream elleni merénylet. És e történelmi esemény, az Északi Áramlat elleni terrorcselekmény elkövetője vajon megússza-e? Négy részes cikk-sorozatban elemezzük az eseményt, a mi, hogyan, miért és kiért kérdések megválaszolásával.
A jelentések szerint a 2022. szeptember 26-ára, hétfőre virradó éjszaka, hirtelen nyomáscsökkenés volt észlelhető az Északi Áramlat 1-es és 2-es vezetéken.
Mindkét vezeték használaton kívül volt, ám feltöltve gázzal – nem műszaki, hanem politikai okok miatt szünetelt a gázszállítás.
Az üzemeltetőtől érkezett jelentések szerint az Északi Áramlat 2 egy jelentős szakasza hiányzott is. Hamar bebizonyosodott, hogy robbanás történt, sőt robbantás, jól érzékelték ezt a Balti-tenger érintett területéhez tartozó országok. Ma már azt is igazolták a hatóságok: kívülről, szándékos robbantással csinálták.
A berlini sajtó rögtön célzott támadásról beszélt, szabotázsról, a moszkvai pedig egyenesen terrorista akcióról. Az elkövetőt illetően rögtön találgatások indultak meg. Az USA és a vele szövetséges globális médiahálózat pedig kimondottan az oroszokat vádolta, mint akik eleve „energiafegyverként” használják a gázszállítás korlátozását.
Mindezt több, mint fél éves, totális oroszellenesség, össz-nyugati ruszofóbia előzte meg: az USÁ-ból kiindulva, Európa nyugati felén, élén Németországgal – jóllehet közvetlen előzményként, a német ipar szüksége éppen már a második földgáz-vezetékes kapcsolatot eredményezte a két ország között.
Az első és legfontosabb a tény:
a történelemben még soha ezelőtt nem történt ilyen akció. A vezetékek elleni támadás joggal nevezhető terrorizmusnak, méghozzá energiaterrorizmusnak. Jelentősége felfoghatatlan: történelmi súlyú, korszakot jelző esemény, mint ilyen, egyedülállóan első, és egyáltalán nem biztos, hogy utolsó, egyetlen ilyen esemény.
A XX.-XXI. század (vagy a „hosszú huszadik század) sok olyat hozott, ami új, történelmi esemény volt az emberiség – több ezer éves – történetében. Volt háború, járvány, népvándorlás. Voltak tömegpusztítások, megismertük a tömegpusztító fegyverek erejét, voltak népirtások, civil-tömeggyilkosságok. Megéltünk környezeti katasztrófákat, éhínségeket, éghajlat-változásokat. Voltak háborús bűnök és bűnös békék. Lett terrorizmus. Még a civil infrastruktúra, élelmiszer-utánpótlás elleni háborús (bűnnek számító) tetteket is ismerjük, mint amilyen az angolszászok speciális, kacsázva bombázó gátrombolása volt Hollandiában 1944-ben, vagy az Egyesült Államok „Narancs ügynöke” által végzett totális ökoszisztéma-mérgezések a vietnámi háborúban.

De egy ilyen, nemzetközi összefogáson alapuló, állami-üzleti szerződésen nyugvó, gigantikus energia-beruházás ellen, sosem történt még ennyire látványos és egyértelmű támadás.
A 110 milliárd köbméter kapacitású gázszállítási projekt Oroszország és Németország között ezzel nemcsak ideiglenesen szűnt meg, hanem jó időre, minimum egy évre. Kijelenthető, hogy
innentől kezdve megváltozik a globális energiapolitika; nem is annyira politikai-gazdasági vonatkozásban, mint technikailag:
Ki fog ezek után hosszú, a nemzetközi vizek mélyén, 70 méteres mélységben vezetéket építeni?
Vajon milyen garanciákkal, és technikai-katonai biztonsági feltételekkel lehet majd valaha egyáltalán ilyet építeni?
Egyáltalán, biztonságosak-e vajon, a már eddig lefektetett kábelek és vezetékek? És a tengeri óriáshidak?
Ez utóbbi kérdésre nem sokkal később választ is kaptunk, mind láttuk a Kercsi-szoros hidjának merényletét.
Az Északi Áramlat a tenger alatt futott. Méghozzá NATO-felségvizeken. NATO-beltengeren. A NATO ma: az Egyesült Államok. Nélküle nincs NATO, és csak vele van NATO.

A modern globális szuperhatalmi státusz feltétele: a globális csapásmérés és globális katonai jelenlét együttes képessége. Ez ma egyedül az Egyesült Államok kiváltsága, Oroszországnak – bár van globális csapásmérési képessége – nincs globális katonai jelenléte. A globális katonai jelenlét alapja pedig a globális tengeri uralom: régen is és ma is, az óriás hadiflották számítanak (a brit tengeri uralmat 1588, a spanyol Nagy Armada megsemmisülése nyomán, a brit hadihajók biztosították egészen a huszadik századig).
Így logikus, hogy
az Északi Áramlat elleni, történelmi terrorcselekmény egy látványos, egész világ számára üzenet értékű, szuperhatalmi erődemonstráció.
Hiszen a kérdés, amire nincs előzetes tapasztalat, hogy
Vajon válasz nélkül marad-e?
Mert válasz nélkül kell maradnia.
Ezért ezt csak az a szereplő kockáztathatta meg, aki tudja, hogy senki más nem merne ilyet megtenni – hiszen nagyon hasonló eszkalációt indíthatna el, mint egy nukleáris első csapás.
(Mi történne, ha a „válaszul”, például az USA és Európa közötti telekommunikációs,- és banki kábeleket érné hasonló terrorcselekmény, vagy a Csalagutat?)
Első csapás. Igen, az Északi Áramlat elleni akció egy első csapás volt. Olyan, mint a Japán elleni atombombák ledobása: a válaszadás elmaradásának biztos tudatában tehette csak meg az elkövető. És ez ma kizárólag az Egyesült Államokra igaz.
Az USA szeret első lenni, az USA mindig első és mindig győztes. Sőt, csak az szeret lenni:
Övé volt az első nukleáris fegyveres támadás, az első Holdra szállás, az USA az első világvalutát adó ország, az első globális világ-igazságszolgáltató, az első globális multinacionális céggeneráció szülőföldje is az USA, és az első globális médiahálózat, valamint social network megalkotója is ez az állam.

Most éppen pedig az USA Európa első, és egyelőre monopol-súlyú gázszállítója is lett.
Ez történt.
Folytatása következik!
Jónás Levente, a Pesti Hírnök