Mi történt valójában az Északi Áramlat vezeték felrobbantása következtében? Miért történt, hogyan lehetett megcsinálni, ki tehette és legfőképpen, kiért tette? Második rész.
Nagyon sok minden zajlik a világban. Alig léptünk túl a járványos időszakon, most az ukrajnai háború, és pusztító globális hatásai szolgálnak nap, mint nap megdöbbentő hírekkel - lassan hozzászokunk. Ám ne hagyjuk figyelmünket elterelni! Egyetlen dolog ugyanis kiemelkedik a jelen hírfolyamából: a Nordstream elleni merénylet. És e történelmi esemény, az Északi Áramlat elleni terrorcselekmény elkövetője vajon megússza-e? Négy részes cikk-sorozatban elemezzük az eseményt, a mi, hogyan, miért és kiért kérdések megválaszolásával.
A Nordstream 1-es és 2-es gázvezetéket ért történelmi terrortámadás Európa NATO-beltengerén, a Balti-tengeren töretént, mintegy 70 méteres mélységben. Soha ilyen akciót előtte még nem hajtott végre senki.
Vajon kinek volt lehetősége és képessége és hogyan hajthatta végre?
A vezetékeket nemcsak a csövekben lévő szenzorokkal felügyelik, de folyamatos műholdas megfigyelés is kíséri. Az eddig nyilvánosságot kapott információk szerint
NATO hajók, és NATO helikopterek a helyszín közelében tartózkodtak a robbantás előtt – azonban ebben nincsen semmi rendkívüli, különösen most, amikor komoly, kölcsönös hadi készenlétben áll a NATO és Oroszország is.
Többen is elvégezték a maguk vizsgálatát, illetve megpróbálták modellezni az eseményt – valójában öt ország haditengerészete képes ilyen, professzionális felkészültséget igénylő akció elkövetésére: az USA, Kanada, Nagy-Britannia, Franciaország és Oroszország.
Ehhez egyértelműen a legkomolyabb haditengerészeti speciális erők, és/vagy tengeralattjáró is szükséges.
Az incidenst követően szinte egy csapásra az oroszok „önmerényletét” („false flag operation”) kezdték sugallani a globális médiumok, sokszor nevetségesen kifordított logikával indokolva azt, hogy csakis Putyin lehetett az elkövető. Vagyis, hogy sok milliárdért épített egy sok milliárdot termelő vezetéket, hogy aztán felrobbantsa…
Szándékosan figyelmen kívül hagyva ezért, a liberális demokráciák média-dömpingjét, néhány tény következik.
A Gazprom most tette közzé ezeket a fotókat egy NATO Seafox drónról, amelyet 2015-ben találtak közvetlenül az Északi Áramlat 1 mellett. A drón nem robbant fel. A NATO-t tetten érték, akik azt állították, hogy a drón gyakorlatozás közben veszett el.
A Gazprom szóvivője elmondta, hogy az Északi Áramlat 2-es csővezeték vizuális átvizsgálásakor találták közvetlenül a vezeték mellett az eszközt. A kérdésükre a NATO hivatalosan közölte, hogy egy “aknatelepítő drónjuk gyakorlatozás közben veszett el”. A svéd fegyveres erők deaktiválták a drónt, a gázszállítás pedig szünetelt e vészhelyzet alatt.
Egy hír, ami hét évvel később lett érdekes…
És egy hír, ami kevés helyen jelent meg, ám most annál érdekesebb:
Október 10-én, A Nordstream csővezeték szabotázsának vezető nyomozója, a svéd Erik Olsen „méhcsípés következtében” meghalt, és órákon belül elhamvasztották.
Ursula von der Leyen még januárban, tehát az orosz hadmozdulatok előtt egy hónappal, szokatlanul nagy számú LNG-tankert rendelt az Egyesült Államokból.
Az is tény, hogy Joe Biden, két héttel az orosz támadás előtt kijelentette: „Ha Oroszország, támad, vagyis ha tankok és csapatok lépik át az ukrán határt, akkor nem lesz többé Északi Áramlat 2. Ki fogjuk iktatni” – majd újságírói kérdésre megerősítette: „Megígérem, hogy meg fogjuk tudni tenni.”
Victoria Nuland, az USA külügyi államtitkára – aki ismert arról, hogy a maidani puccs egyik háttér-kivitelezője volt –, szintén vészjósló bejelentést tett: „Ha Oroszország megtámadja Ukrajnát, így vagy úgy, de az Északi Áramlat 2 projektnek vége lesz.”
Radek Sikorski, aki az Unió, EU-USA összekötő bizottságának az elnöke, a terrorcselekményt követően pedig egy egyszerű bejegyzést tett közzé: „Thank you, USA!”’
Hogy a fenti tény-együttes mennyire bizonyítja, hogy az Egyesült Államok lehetett csak az elkövető, az Olvasóra bízom. Hiszen éppen ők ígérték ezt meg, a legfelső szinten. Ennek ellenére ezek egyike sem bizonyíték, mindössze fenyegetés.
És biztos, hogy teljeskörű bizonyíték sosem fog előkerülni.
Ezért álljon itt egy saját spekuláció – amely szintén csak egy, lehetséges forgatókönyvet mutat be.
Ha nincsen semmi nyom, bizonyíték, vagyis semmilyen vizsgálat sem egyértelműsítheti eléggé az elkövetőt, akkor az elkövetést magát kell, górcső alá venni.
Hiszen arról most már bőven van információnk, hogy miként lehet végrehajtani egy ilyen, hetven méter mélységben lévő, NATO felségvizeken, Balti-tenger nem is annyira félreeső helyén.
Amikor egy ilyen akciót megterveznek az illetékesek, azzal a profizmussal kell bírniuk, hogy ha nem is sikerül az akció, semmilyen nyom nem maradhat. Vagyis
az akció prioritása a nyom nélküliség, nem a sikeresség – valójában ez a siker záloga, hiszen így csak az lehet majd esetleg bizonyíték, amit legyártanak, és nem megtalálnak.
Amennyiben a high-tech fejlesztésekben bízunk (és elfogadjuk azt a tényt, hogy az igazi titkos katonai fejlesztések tényleg titkosak), akkor elképzelhetünk egy
távirányítású, sőt akár mesterséges intelligencia vezérelt, víz alatti képességekkel bíró robotot, amely csendben elvégezte az aknatelepítést, és tovatűnve lehetővé tette a robbantást.
Tegyük fel azt is egyúttal, hogy a gép nem volt észlelhető semmilyen szonárral.
De mi van, ha meghibásodik egy ilyen gép? Mi van, ha megsérül, vagy megáll? Mi van, ha maga is felrobban, darabjai pedig néhány tucat méterre a tengerfenéken végzik? Nos, minden esetben fennáll a jövőbeni lehetősége annak, hogy megtalálják a darabokat, alkatrészeket akár a helyszín közelében, vizsgálva a körülményeket, akár később partra vetetten.
Amennyiben a
profi képzést kapott haditengerészeti szuperkatonákban bízunk, akkor is az előzőek mind előfordulhatnak, kiegészítve azzal, hogy az ember hibázhat, megsérülhet, meghalhat
– ez esetben pedig a víz felszínen úszó holttestek még erősebb bizonyítékul szolgálhatnak. (Arról nem is beszélve, hogy a sikeres végrehajtóknak visszatértük után nyilván plusz kisujjesküt kell tenniük, hogy évtizedek múlva, részegen se meséljenek véletlenül se, hogy milyen akcióban vettek részt… Vagy egyszerűen likvidálják őket.
Ugye, mennyi-mennyi kockázat és bizonytalan tényező van valójában egy ilyen szabotázsakcióban?
De mi van, ha van egy olyan végrehajtási hadi eszköz, amely a fentiek mindegyikét eleve kizárja? Mert bizony van. Eddig senki nem beszélt róla.
Ha valami a vízben feltűnés nélkül mozoghat, akkor az egy vízi állat. Egy intelligens, emberszerető és a legkönnyebben idomítható állat, amellyel a szuperhatalmak az 1960-as évek óta kísérletet folytatnak. Egy állat, amely bioechoszonárral tájékozódik, irányítható magas frekvenciájú hang kibocsátással, és könnyen rászerelhető a kívánt robbanóanyag-mennyiség.
Igen, a delfin vagy a beluga.
Szomorú és kegyetlen ez a forgatókönyv, de ne legyenek illúzióink: ezzel a módszerrel, amikor a tengeri emlős a bomba szállítója, és amit
a végrehajtáskor nyomtalanul szaggat darabora a detonáció, biztosítható a kívánt nyom nélküliség. Hiba, vagy rossz végrehajtás esetén is felrobbantható, és ha mégsem, hát tanúskodni sem fog esetleges elfogása esetén…
A hidegháború alatt mind az USA mind a Szovjetunió széleskörű kísérletezésbe kezdett, nem is eredménytelenül. A szovjet összeomlás után néhány évvel, mint annyi minden, ez a program is kifulladt finanszírozás hiányában, a kilencvenes évek derekán adták el az utolsó 27 harci delfint, Szevasztopolból.
Nem így az USA, aki a mai napig aktívan folytatja kísérletsorozatát, és aki 2012-ben is bevetette harci delfinjeit Montenegró előterében, egy Földközi-tengeri akna,- és bombakeresési projekt keretében.
Folytatása következik!
Jónás Levente, a Pesti Hírnök