a 22-es csapdája Forró drót

Nordstream Dosszié III. – Miért történt?

Mi történt valójában az Északi Áramlat vezeték felrobbantása következtében? Miért történt, hogyan lehetett megcsinálni, ki tehette és legfőképpen, kiért tette? Harmadik rész.

Nagyon sok minden zajlik a világban. Alig léptünk túl a járványos időszakon, most az ukrajnai háború, és pusztító globális hatásai szolgálnak nap, mint nap megdöbbentő hírekkel - lassan hozzászokunk. Ám ne hagyjuk figyelmünket elterelni! Egyetlen dolog ugyanis kiemelkedik a jelen hírfolyamából: a Nordstream elleni merénylet. És e történelmi esemény, az Északi Áramlat elleni terrorcselekmény elkövetője vajon megússza-e? Négy részes cikk-sorozatban elemezzük az eseményt, a mi, hogyan, miért és kiért kérdések megválaszolásával.

Az orosz-ukrán háború, valamint a nyugati országok ezzel párhuzamos, hidegháborús előítéleteket is meghaladó, abszurd mértékű oroszellenessége – minden előfordult már a történelemben. Ismerősek a hadi cselekmények, a szankciós, embargós korlátozások, még a sporteseményről-száműzős ellenség képezést is megéltük, még a szélsőséges infláció is ismerős.

Egyetlenegy epizód azonban egyedülállóan új az orosz-ukrán háború eseményeinek sorában: a Nordstream tengeralatti földgáz-vezeték felrobbantása történelmi elsőségű.

A híresből hírhedtté történetiesedett energiaipari fejlesztés, az orosz-európai közös Nordstream (Északi Áramlat) projekt első volt a maga nemében. Annak az időszaknak egy ígéretes nemzetközi, hosszútávú projektje volt,

amikor a német kancellárok Gazpromba mentek igazgatótanácsi nyugdíjba, és amikor Putyinhoz lojális, ideiglenes orosz államelnöki székbe pedig a Gazpromból érkeztek.

Az Északi Áramlat 1-2 projektjei fontos és szoros, hosszútávú kapcsolatot vetítettek előre az EU és az Orosz Föderáció között.

A nyugat-európai, ipari-technológiai szektorok ezredfordulós energiaéhsége ugyanis bőven megkövetelte az oroszok biztosította, kiszámítható energiaszállítást, nyersanyagokat és alapanyagokat; és cserébe maga is fontos piaccá lett az említett országok előállította termékeknek és szolgáltatásoknak.

Ezt mi sem mutatja jobban, mint a 2014 óta, a legutóbbi, kilencedik csomaggal bezárólag bevezetett

több, mint 11 ezer (!) szankció, vagyis az ezredfordulóra, minimum 11 ezer termékkört érintő gazdasági kapcsolat alakult ki, a magához térő orosz óriás és az egyre egységesülő Európa között.

Történelmi tény, hogy soha előtte nem volt ennyi és ilyen súlyú kapcsolat Kelet és Nyugat között – ami pedig a globális hálózatok korában, nagyon is magától értetődő fejlemény.

Idén év elején még Európa földgázfogyasztásának majdnem a felét biztosította Oroszország.

Mára pedig csak Szerbia és Magyarország kapja (fogadja) a szerződéses megállapodások nyomán az orosz gázt és olajat.

Európa legtöbb országa pedig sokszoros áron, bizonytalan forrásokból kénytelen, saját lakosságát és ipari erejét is beáldozva főként az USA által szállított földgázra hagyatkozni.

web_EU plans

Miért?

Az USA a II. világháborút követően lett első generációs szuperhatalommá, és sok éven át a világ termelésének mintegy felét nyújtotta (nem utolsósorban a német és japán ipar porig bombázása miatt). Ebben az új, globális ipari-kereskedelmi-technológiai versennyé globalizálódott konjunktúrában a másik első generációs szuperhatalom, a Szovjetunió néhány évtized alatt összeomlott, a szovjet-szocializmus romjai pedig maguk alá temették a korábbi Orosz Birodalmat. Az USA „győzelmét”, és sajátosan aktív külpolitikáját fenntartva „világelsőségét” tényként kezelte.

(Ennek a felfogásnak bizarr kordokumentuma meglátásom szerint Fukuyama híres, a történelmet sajátosan tagadó munkája.)

Az USA ilyetén poszt-bipoláris hegemóniáját, tehát

pikáns módon előbb a Szovjetunió létezése, majd a Szovjetunió nem létezése szolgálta a huszadik század második felében és az ezredfordulón. Bipolárisból unipolárissá lett a világ. Egy darabig.

Az ezredfordulós globalizmus technoevolúciós robbanása hatására az amerikai hegemónia egyértelműsége ugyanakkor lassan megkérdőjeleződött, és a gazdasági fejlődések nyomán legalább kettő országóriás is globális szereplővé lépett elő.

Oroszország, tekintélyuralmi hagyományai nyomán feltámadt erős központi vezetéssel, nagyarányú ipari-technológiai fejlesztéssel és globális kereskedelmi feltámadással. Kína pedig a modernizálódás, és az új globalizmushoz igazított, szocialista társadalmi és kapitalista gazdasági modell hibrid megvalósítása által.

Az újra egységessé lett Németország, az usás-mód szabaddá lett európai országok gazdasági közösségének politikai unióvá szervezésével, hasonlóan lenyűgöző ipari teljesítményt ért el, mint történelmi elődjei; a német egységet (1871) korábban megteremtő Poroszország, az első világháborúig, vagy a nagy gazdasági válságból nemzetiszocialista lendületet vett Németország a második világháborúig.

2015-ben például Németország exportja majdnem beérte az Egyesült Államokét(!) – majd hirtelen visszaesett.

Nem is csoda, a 2015-tel kezdődően beáramló

migráns-tömegekkel való, „Wir schaffen es”-program túltolt toleranciával történő megvalósulása, a végletekig megterhelte a németség társadalmi tűrőképességét, a hatóságokat és a költségvetést. Miközben az ígért haszon, a tömeges és olcsó munkaerő nem jelentkezett a lendületet nyert német gazdaságban.

A nemrégiben pandémiává nőtt Covid-járvány minden országot megviselt, minden gazdaság érintett volt. Ám néhány szektor főszereplői,

globális multivállalatok, tech óriások, globális kereskedelmi láncok, és egészségügyi-gyógyszerészeti világkonszernek extrém haszonra tettek szert.

Tény, hogy az energiaszektor viszont „megsínylette” (= kisebb profit) a járvány-eseményt, hiszen közel egy éven át a szereplőknek jelentősen vissza kellett fogniuk a kitermelést, mert a lelassult világgazdaság egyszerűen nem igényelte.

Most azonban

a háború örvén az energiaszektor és a hadiipar tesz szert óriásprofitra,

legott új globális gazdasági törésvonalakat és szövetségeket is eredményezve.

A bevándorlási hullám, a pandémia, most pedig a háborús-szankciós energiaválság együttes hatása leírhatatlanul pusztító hatásokat mutat az európai kontinensen.

A háború emellett mást is eredményezett: a történelem első nagyhatású energiaterrorista cselekményét, az Északi Áramlat felrobbantását.

Az energiaellátást szabotáló incidenst megelőző folyamatok, nevezetesen az európai, képtelen és végig gondolatlan szankció-cunami Oroszország ellen (ezt Vlagyimir Putyin „szankciós villámháborúnak” nevezte), és a háború kitörésének legelső napjától fogva dömpingszerűen ömlő ruszofóbia (amit már lehet nyugodtan antirusszizmusnak titulálni), alapos médiahátszéllel karöltve, egyfajta „európai második frontot” nyitott meg az ukrajnai tényleges katonai műveleteken túl.

Mert nemcsak az USA és Oroszország proxi háborúja zajlik Ukrajnában, hanem Ukrajna területén kívül, Európa is hadban áll – ám valójában önmagával háborúzik, hiába fegyvertelenül, mégis világháborús hatásfokú pusztítással. Önpusztítással.

Gazdasági-kereskedelmi, de kulturális téren is az USA-kiindulópontú, európai oroszellenesség, a putyini vezetés démonizálása, mindennapossá és magától értetődővé vált.

Ezért aztán, amikor az Északi Áramlat felrobbantásáról megjöttek az első, emlékezetes képek, azok rögtön azzal a tálalással érkeztek, hogy Putyin, az oroszok tették ezt a saját vezetékükkel, kvázi fegyverként fogva („weaponize”) az európaiakra az energiaszállítás megvonását, ráadásul ilyen drasztikus módon a földgáz szállításának fizikai lehetőségét is megvonva Európától.

A szankciók megkerülésére, összhatásaira most nem térek ki, annyi bizonyos, hogy

a helyzetet Európa nagyságrendekkel jobban megsínyli, mint a büntetni valónak kommunikált  „gonosz” Oroszország (aki még extra jövedelemhez is jutott a háborúzáshoz), és az is, hogy a legnagyobb nyertesek Európán kívüliek, az USA és Kína.

Ez utóbbi, váratlan szövetségesi némasággal szemlélve az eseményeket, tehetett szert a háború miatt a korlátlan energia,- és nyersanyagforrással bíró Oroszországgal való, szoros és aktív gazdasági-kereskedelmi együttműködésre.

Ennek a kínai-orosz összefogásnak az igen emblematikus fejleménye egyébiránt a dollár alapú elszámolás megszüntetése és a rubel-jüan rendszerre átállás.

Az Északi Áramlat 1-et 2011-ben helyezték üzembe. Főként német-orosz, de számos más európai ország (belga, svéd, dán, svájci, luxemburgi befektetők részvétele) közös projektje valami olyasmi volt, ami a negyven éve megtervezett, ám a megvalósulás közelébe sem jutott alaszkai, orosz-amerikai híd lehetett volna. A szereplők már 2005 táján a megkötötték a hosszútávú, 20 és 25 éves szerződéseket is.

Miért?

Mert valami olyan valósult meg, ami már a hidegháborús időszakban is előzményekkel bírt: az orosz olaj és földgáz európai országokba való állandó, folyamatos szállítása. Korábban, a hidegháború alatt még csak a Vasfüggöny keleti felén, a megszállás alatt lévő, „szovjet barátságba” rekedt országokba (lásd: Barátság és Testvériség vezetékeket), most azonban épp a korábbi kelet-közép európai vezetékhálózatot kiegészítve, nyugat-európai országokba is.

Mert a huszadik századi tömeggyártásra berendezkedett, fejlett, iparosodott, konformizált lakossággal bíró európai fejlett országok a digitalizálódó huszonegyedik századra, vitathatatlanul rászorultak a keletről jövő  – korlátlan – forrásokra.

Az, hogy Európa és Ázsia földrajzilag egyben van, ám gazdasági-kereskedelmi téren folyton kettéosztottan, szembe állítva találja magát, méghozzá mindig politikai-ideológiai síkról eredeztetve, egyszerűen teljesen abszurd és minden logikát nélkülöz. Ráadásul ellentmond a piac és profit törvényeinek is.

Akkor vajon miért van ez így? Miért kellett hát megsemmisülnie ilyen látványosan és kézzelfoghatóan e természetes szövetségnek?

A világháborút követő hidegháborús ketté fagyottságban a Marshall-segéllyel az USA megalapozta a tengerentúli európai gazdasági térnyerését: a korábbi, Európát vezető németek letörése nyomán, az oroszokkal vetélkedve. (Huszadik század második fele.)

A hidegháborút követő globális összekapcsolódásokban pedig most az USA újra háborús gazdasági térnyerést (sőt, függést) alapozhat meg: megint csak az Európát vezető németek letörése nyomán, az oroszokkal vetélkedve! (Huszonegyedik század első fele.)

Fontos fejleménye a történéseknek:

az USA, egypólusúvá lett poszt-hidegháborús világrendje a külpolitikai kudarcok sorozatát hozta el.

Az Egyesült Államok politikai-ideológiai, mára pedig gazdasági-katonai téren is visszaszorult Afrikából, illetve kezd visszaszorulni a Közel- és Közép-Keletről. Maradt tehát a glóbusz helyett posztmodern gyarmati piacként Európa, és az USA mai globális hatalmi súlypontjai, amelyek jól láthatóan tulajdonképpen Oroszország és Kína körbekerítései.

Az USA globális hegemóniájának visszaesése, és az új globális szereplők térnyerése okán, talán nem is túl merész a feltételezés, hogy

az USA tehát a rég bevált recepthez nyúl:

“Oszd meg Európát, ketté tépve és hadrendben tartva országait a gazdasági racionalitás eurázsiai létjogosultsága helyett, helyébe pedig a gazdasági irracionalitás amerikai függését biztosítsd – így elkerülhetetlenül fenntarthatóvá válik az USA globális főszerepe.”

Ha ez igaz, akkor igaz lehet az is, hogy a több érdekelt, avagy lehetséges elkövető közül az Egyesült Államok az, amelyik történelmi, szimbolikus globális médiaeseményként, tényleg elkövet egy ilyen világraszóló szabotázsakciót – tudván, hogy sem bizonyíték, sem racionális elméleti igazolás sem teheti sem bizonyítottá, sem igazolttá, hogy ő követte el.

Ellenben a globális kommunikációs szuperhálózatokkal és vezércsatornákkal azt fogja mindenki hallani, amit az USA mond.

És ennyi épp elég is ahhoz, hogy a miérttel se foglalkozzon senki, miután elfelejti, hogy mi és hogyan is történt.

Befejezése következik!

Jónás Levente, a Pesti Hírnök

Ez is érdekelhet

Csődhullám söpör végig Amerikán

Jónás Levente

BEST OF 2023! – United Fakes of America III.: America FAKES You! (Pesti Hírnök vélemény)

Jónás Levente

VIDEÓ: „Az USA megszállja Ukrajnát az eliten keresztül” – megdöbbentő vallomás az ukrán tábornoktól (magyar felirattal)

Jónás Levente

Ez a weboldal cookie-kat használ az élmény javítása érdekében. Feltételezzük, hogy ez rendben van, de ha szeretné, leiratkozhat. Elfogadom Bővebben