Orosz szankciórulett II.: Defenzív szankcionizmus (Pesti Hírnök vélemény)
A szankciós eredetileg büntetést, megtorló intézkedést, jellemzően államoközi és jellemzően gazdasági nyomásgyakorlást jelent.
Mint minden büntetés, amelyet valamilyen jogrend igazol, a szankcióknak is a legfontosabb eleme, hogy célt érjen. A büntetés eszközének igen fontos célja, rendeltetése az, hogy a bűnelkövetés megismétlésétől kívánja elrettenteni az elkövetőt is, és a csoport egészét is; súlya és mértéke az elkövetés súlyától és mértékétől függve, illeszkedik a csoport értékrendjéhez (pl. jogegyenlőség): a büntetés (szankció) ekképp a csoport egészének, egyenlő, kiszámítható védelmét hivatott szolgálni.
Védelem: ezt halljuk ugye mindig, minden mostani oroszellenes módi, a „védekezést” szolgálja.
De ki is a védendő csoport?
A csoport, esetünkben a liberális demokráciák csúcsra járatott békemissziós üzenetét magáévá tevő világ: a nyugati országok együttese, élén az USÁ-val, pontosabban az általuk uralt médiakommunikációs tér. Ebben ők hirdetik a legharsányabban a közös fellépést, a „közös védekezés szülségességét”. Ez azonban távolról sem igaz. Ezek az országok
egyáltalán nem szorulnak védelemre, még akkor sem, ha saját elmondásuk szerint, „fenyegetve érzik magukat”, és a Kijev felé igyekvő orosz páncélosokat időről-időre Berlin felé tartó, orosz hadoszlopokként vizionálják.
A csoport valójában a legszűkebben véve az Ukrajnát konkrét szállításokkal, pénzzel, egyéb erőforrásokkal a háborúzásban támogató, segítő országok ad hoc szövetsége. Az ismert szövetségesi viszonyokról meg annyit, hogy
történetesen épp NATO-tagok fegyvereznek és finanszíroznak egy NATO-n kívüli, lokális háborúzást, persze nem NATO-tagként. A NATO ugyanis nem háborúzhat Oroszországgal, és nem támogathat katonailag egy NATO-n kívüli országot:
csak a tagországok: világos, nem?
A védelmi szövetség-NATO, amely
egyébként immár harminc éve védekezi magát Bonntól mostanra egész Kijevig
(azzal az indokkal, hogy Európát védi, pl. akár az iráni fenyegetéstől). Így aztán a NATO nem, de tagországai közvetett „védelmi” lépéseivel
az ukránokat önfeláldozó harcba ugrasztva, kiabálja agresszornak azt az Oroszországot, amely épp azért támadott, mert már Ukrajna is mind jobban, mi több, elviselhetetlenül „összenátózódott”.
Bár Ukrajna így legalább végképp nem lehet NATO-tag, nem is kell.
Ukrajna olyan elképesztő mennyiségű és minőségű hadi támogatást kap, amely még nem volt sem a NATO, sem a nemzetközi kapcsolatok legújabb kori történetében.
Mielőtt azonban túlságosan kilógna az a védekező NATO – lóláb, ne felejtsük el az EU-t, amely most bezzeg teljes konszenzuálissal szavaztatott meg olyan pénzsegély sorozatot is, amelyhez mellesleg már az Uniónak is hitelt kellett felvennie… És megint kéne-kellene…
De a katonai támogatás és a pénzügyifinanszírozás nem elég hathatós „európai védelem”, ezért még a nyugati világ szankció-sorozatvetőivel még, eddig kb. 11 ezer szankciót hirdetett meg Oroszországgal szemben, posztmodern szankciós védharcot vívva a világ legnagyobb országa ellen,
amit Vlagyimir Putyin sajátos történelmi áthallással, egyszersmind találóan csak
szankciós villámháborúnak nevezett.
A szankciós politika valójában egy barbár játék. Olyan mint a kaszinó rulett. De a tét a mi életünk. Ezért:
Ez valójában orosz rulett.
Orosz szankciórulett;
amikor is, most usás kéz tart, orosz fegyvert, európai fejhez.