Ki is agresszor? Talán Oroszország? Az oroszok? Vlagyimir Putyin? Vagy ő és a kormánya? A szavazói is? És az orosz hadsereg vezényelt katonái? Úgy tűnik ezek mind, sőt
úgy látszik, a világon minden és mindenki, aki orosz, bűnös, gonosz agresszor-elkövető.
A százmilliós orosz lakosság is elkövető, és az is marad, hacsak forradalommal nem kel fel vezetői, államisága, jogrendje ellen, úgymond… S máris
megáll a kollektív felelősségen alapuló büntetni akarás, az európaiságból száműzöttség évtizedei után, most napi gyakorlatban támadva fel!
Az orosz tűri, ha ütik.
Az orosz összetart, annál jobban, minél inkább szétszakítani kívánják.
Tömegbe veszve is messze lojálisabb marad vezetőjéhez, mint a legtöbb európai társadalom.
Az orosz néplélek legmagasztosabb identitás-emlékei ráadásul épp ilyen hangulatúak – mint, amikor például a nagy nyugati fasiszta fenyegetéssel szemben kellett legutóbb megvédeni az orosz létezést…
Szankciók és hatásaik:
Néhány európait védeni akarva,
az összes és minden oroszt szankcionálva végül
– mindenkit, is, megbüntet!
Oroszország a legtöbb szankcióval is a legkevésbé büntethető. Miért? Mert Oroszország túl nagy. Túl sok minden jön onnan. Olyan nagy, hogy mindenhova, mindig megy valami Oroszországból. És ahogy ment Ukrajnából is!

E két állam adott a világnak nagyon sokat, nagyon sok mindenből. Szinte minden, világunkban kulcsfontosságú nyersanyag, alapanyag, élelmiszer-alapanyag és érc és energiahordozó összigényének jelentős hányadát adták.
A szankciók ezeket a jelentős adásvételeket sújtják, néhány létfontosságú kivétellel, egyelőre annyit elérve, hogy mindennek felment az ára, de persze nem Oroszországban, hanem éppen a szankciózók országaiban.
És olyan országokban is, akiknek nem feltétlenül fűlik a foga a nagy közös szankcióruletthez.
Néhány pikáns kulturális posztmodernitást is sikerült szankcióval életre hívni:
nyilvános száműzetésre ítéltetett néhány orosz költő, zeneszerző a régmúltból, az orosznak nevezett macskafajta pedig nem kívánatos immár a nemzetközi macskakiállításon, ahogy korunk büszke, betűszó-identitású „homo genderus”-a sem, ha történetesen orosznak született (értsd: nem mehet Pride-ra az orosz).
A szankciós globális trend egy félelmetes igazságot látszik a felszínre hozni: bizony a világot nyersanyagokkal ellátó, Keletnek hívott
Eurázsia könnyedén életképes a Nyugat cseretermékei nélkül (lásd McDonalds, Startbucks, Netflix, Pornhub, Coca-Cola, stb. kivonulása); míg a Nyugat és leglényege, a forszírozott fogyasztással fenntartott életszínvonala, azonban súlyosan függ a Kelettől!
A célt, miszerint legyen béke Ukrajnában, a szankciók fokozásával egyre messzebb került. A szankciók a kialakult kereskedelmi-gazdasági kötelékeket elvágják, nem közelítve a feleket, hanem inkább a véglegesség irányába hatóan távolítva azokat, el egymástól.
A szankciók, béke-célt ilyen esetben (amikor is egy tizenegy időzónás szuperhatalmat kívánnak büntetni) még a végtelen plusz egy számú szankciótömeggel sem tudják elérni. A jelen szankciódömping is, legelőször és különösen Európát sújtja, és hozza minden tekintetben nehéz helyzetbe.
Nemcsak a geopolitikailag impotens, uniós összeurópai létezésünknek, de a nemzetállami szuverenitásainknak is, sőt nekünk, magunknak, családjainknak is a legjobb esetben is kegyelemdöfés-szerű: a szankciós visszahatás, a már eleve válságos, migrációs, járványos, recessziós — mondhatjuk, krónikus beteg, vén Európának.

Mindeközben pedig
az uniós udvartartás, élén egy igazi tenyésztett „brüsszelina korruptina” a közös szankció-akciózásával mértéktelenül és kontrollálatlanul, felhatalmazás nélkül hoz döntést sorsunkról. Sms-ben, generációk életét gátlástalanul meghatározóan.
A szankciós politika valójában egy barbár játék. Olyan mint a kaszinó rulett. De a tét a mi életünk. Ezért:
Ez valójában orosz rulett.
Orosz szankciórulett;
amikor is, most usás kéz tart, orosz fegyvert, európai fejhez.
ma, Európában.
És mindez kinek az érdeke leginkább…?
Jónás Levente, a Pesti Hírnök