Forró drót Imperium Globalorum kiemelt

„Putyin katonái után a korrupció Ukrajna második legveszélyesebb ellensége”

Dobozi Istvánnak, a Világbank korábban Ukrajnával is foglalkozó vezető közgazdászának a Financial Timesban jelent meg véleménycikke az ukrajnai háborúról.

Hatalmas mennyiségű nyugati pénz áramlik Ukrajnába. Csak az elmúlt két hónapban Washington egyedül 53,6 milliárd dolláros gazdasági és katonai segélycsomagot hagytak jóvá. Egy ilyen kolosszális összegű pénz és katonai felszerelés – amely 2021-ben Ukrajna GDP-jének egyharmadával egyenértékű – küldése a megtépázott Ukrajnának a megfelelő amerikai felügyelet nélkül, ha egyáltalán van ilyen, felelőtlenség – véli a neves közgazdász.

Dobozi szerint mindez azt mutatja, hogy Washington milyen keveset tanult az afganisztáni kudarcból, ahol az amerikai adófizetők dollárjai több „9/11 milliomost” is kitermeltek.

„Most úgy tűnik, hogy az USA kötelességének érzi, hogy Volodimir Zelenszkij elnök szinte minden sürgős kérését teljesítse, hogy nehézfegyvereket biztosítson anélkül, hogy nyomon tudná követni azok Ukrajnán belüli mozgását”

– tette hozzá a jelenleg Floridában élő gazdasági szakember.

Dobozi felhívta a figyelmet arra is, hogy a Transparency International 2021-es Korrupció Érzékelési Indexe szerint Ukrajna a második legkorruptabb ország Európában, közvetlenül Oroszország mögött.


„A Világbank korábbi alkalmazottjaként, aki az ukrán energiaszektorban dolgozott, személyesen voltam szemtanúja annak, hogy milyen nagymértékű károkat okozott a féktelen korrupció ebben a fontos iparágban.

A korrupció felszámolására tett nagyszabású választási ígéretei ellenére Zelenszkij alatt az ukrán állam nagyrészt kleptokrácia maradt, beleértve a hadsereget is (az orosz agresszióval szembeni csodálatra méltó ellenállása ellenére)”

– írta Dobozi.

A szakember szerint Oroszország 2014-es első inváziója óta Ukrajnában egy nagy illegális fegyverpiac alakult ki, és az amerikai pénzek és katonai felszerelések óriási áradata új lehetőségeket nyitott a vesztegetés és a „kereskedelem” számára az ukrán hadseregben.

„Erős felügyelet nélkül a sietve átadott amerikai és nyugati fegyverek egy része könnyen Amerika ellenfeleinek kezébe kerülhet”

– osztotta meg aggodalmait Dobozi, aki szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök megszálló erői után a korrupció Ukrajna második legveszélyesebb ellensége.

neokohn – Pesti Hírek

Ez is érdekelhet

„Csontos csirkemell szárnydarabokkal” – ez az ukrán baromfihús tiltott

Jónás Levente

BEST OF 2023! – A közalkalmatlanok városházi kasztja (Pesti Hírnök vélemény – FRISSÍTVE)

Jónás Levente

BEST OF 2023! – „Abszurd, komolytalan és nevetséges”: Ukrajna múltja, jelene és jövője (Pesti Hírnök vélemény)

Jónás Levente

Ez a weboldal cookie-kat használ az élmény javítása érdekében. Feltételezzük, hogy ez rendben van, de ha szeretné, leiratkozhat. Elfogadom Bővebben