Az Orosz Föderáció elnökének tegnap esti nyilatkozata, pontokba szedve:
- Többször javasoltuk a nyugatiaknak, hogy építsünk közös biztonsági rendszert, de ők visszautasították, és ezért aki szelet vet, vihart.
- A ma zajló események háttérbe szorították a klímaváltozási problémákat, de ezek a kihívások nem tűntek el.
- A Nyugat felsőbbrendűségi vakságban szenved, és úgy véli, minden régiónak úgy kell fejlődnie, hogy az ő szintjét érje el.
- A nyugati liberalizmus azt állítja, hogy a liberális társadalomnak ellenségei vannak, és ezért korlátozni kell ezeknek az „ellenségeknek” a szabadságát.
- A történelem nem az orosz zseniket fogja törölni, hanem a cancel culture-t gyakorlóit.
- A Nyugat a liberális rezsim aláásásának tekinti a milliárdnyi ember szabadság felé való törekvését, ezért blokádokat alkalmaznak és puccsokat hajtanak végre.
- Megölték Soleimani tábornokot, pedig ő az iráni kormány képviselője volt Bagdadban, és be is ismerték.
- A Nyugat sok szempontból alternatívát lát a szabotázs propaganda, és a demokráciát érő fenyegetés elleni fellépésben.
- Tiszteletben kell tartanunk minden emberi, hagyományos értéket, mert ez mindenki javát szolgálja, beleértve a Nyugatot is.
- Európát megfosztják szuverenitásától.
- Bár Washington még mindig próbálja ráerőltetni akaratát és dominanciáját, a világ népei nem fognak belenyugodni ebbe a politikába
- Ha Oroszország hagyományos, Nyugattal folytatott párbeszéde megvalósul, az hozzá fog járulni egy többpólusú világhoz, és ez az egyetlen esélyük a pluralizmus visszanyerésére.
- Próbáltuk elősegíteni a békét, de a Nyugat nem támogatta ezeket az erőfeszítéseket, inkább egyre nagyobb nyomás nehezedett ránk.
- Oroszország nem tartja magát a Nyugat ellenségének.
- Nem keressük az uralmat és nem akarjuk, hogy a világ két-három pólustól függjön.
- A Nyugattal való kapcsolatokban egyáltalán nincs stabilitás, megállapodásokat kötnek, aztán simán megszegik.
- Oroszország nem kihívja maga ellen a nyugati elitet, hanem saját létezéshez való jogát védi meg.
- Együtt kell működnünk, és egyenlőség alapján kell működnünk, és stratégiát kell kidolgoznunk mindenki javára.
- A párbeszéd az emberiség egységének alapja, amely a sokszínűségtől függ, és nem az akaratukat másokra erőltetni próbáló nyugati országok, egyszerű felfogásain múlik.
- Meg kell változtatni az ENSZ összetételét, hogy jobban tükrözze a világ sokszínűségét.
- A nyugati dominancia szakasza halványul, és évtizedes, fontos szerződések állnak előttünk, ahol a Nyugat nem lehet a döntéseivel egyeduralkodó.
- A Nyugat már régen elkezdte elfoglalni Ukrajna területeit.
- Az ukrán állam és területei biztonságának egyetlen igazi garanciája, a mai Ukrajnát létrehozó Oroszország.
- Nincs szükségünk atomcsapásra Ukrajna ellen, sem politikailag, sem katonailag sem hasznos.
- A nukleáris fegyverek használatának mindig fennáll a veszélye, amíg vannak.
- Én voltam az, aki parancsba adta Shogo-nak, hogy hívja fel kollégáit és jelentsen egy lehetséges ukrán provokációt egy „piszkos bombával”.
Telepress News Net – Pesti Hírek