Forró drót Imperium Globalorum united fakes of america

Putyin tényleg elrontotta? És ha nem?

Egy lehetséges forgatókönyv, amiről senki nem beszél

„A háború erkölcsi versengés és a csata kezdete előtt, a templomban dől el” – írja a hadtudomány ókori kínai klasszikusa, Szun Cu. Valóban. Az oroszok indította háború már a „templomban” elveszett Moszkva számára. A „templom” a közvélekedés, a kritika és közvélemény narratíváinak örök érvényű szimbóluma; az általános emberi ítélet erkölcsisége, a jó/rossz szerepek itt dőlnek el. Korunkban ez a „templom” a globális médiakommunikáció biztosította felületek és platformok összessége, a propagandisztikus hírközlőkön túl pedig ma már a közösségi médiumok is a tömegkommunikációt sokféle mód befolyásoló, sőt sok esetben döntően befolyásoló tényezőkké váltak.

A világtemplom e háború kapcsán a kezdetektől ítéletet mondott: egy nagy ország eltapos egy kis országot, a szuverén születő nemzetállam vívja szabadságharcát a sokkal erősebb, gonosz és diktatórikus birodalom hatalmi törekvéseivel szemben. Kék-sárgába borult nagy hirtelen a világ nyugatibb, liberálisabb demokráciáival az élen – az a világ, amelynek országai azonban egyetlen katonát sem hajlandók Ukrajna megsegítésére küldeni.

A minden támogatást biztosító, ám segítséget mégsem nyújtó országok ugyanakkor a szállítmányozások, fedett támogató (operatív) műveletek, nyilatkozatok és közös szankciók széles tárházával önhatalmúlag szélsőségesen gonosz és kirekesztett, elszigetelt státuszba taszították a támadó (=agresszor) Oroszországot.

Mindössze két hét elég volt ehhez. És ennek nyomán ahhoz, hogy az oroszgyűlölet olyan magasságokra hágjon, amilyet még a történelem legszélsőségesebb diktatúrái sem produkáltak, de még a világot a huszadik század legnagyszerűbb szabadságélményével megajándékozó ’56-os pesti srácok sem. Új fogalommal bővült a világ szótára: ruszofóbia (=oroszgyűlölet). Dosztojevszkij száműzetett a milánói egyetemről, az orosz macskák a macskakiállításokról, karmesterek és sportklub tulajdonosok akolbólíttattak ki egyik napról a másikra, csakis oroszságuk okán – a politikai és kulturális alrendszerek ítéletcúnamija mellé soha nem látott gazdasági büntetőintézkedés-tömeg társult, nem egyszerűen kihagyni szándékozva mindent, és mindenkit, aki orosz, hanem gyilkos globális pénzügyi intézkedésekkel egyértelműen a megsemmisítés szándékával.

Ruszofóbia, 2022. Forrás: informatialibera.ro

A templomi narratíva közben a valóságértelmezések és a durván vágy vezérelt gondolkodást sejtető kommunikáció tényként kezeli ráadásul az alábbiakat:

Putyin elszámította magát: az orosz csapatok létszáma nem elegendő, a seregtestek mozgása a vártnál lassúbb, eredményességük pedig jócskán alulmúlja Moszkva várakozásait.

Putyin elsődleges haditerve megbukott – nyilvánvalóan villámháborús harcászati minőségben kívánta volna 1-4 nap alatt elérni céljait. Azonban meglepte őt az ukránok magas harci morálja, miközben saját csapatairól ez közel sem mondható el, sokuk sokáig hadgyakorlatnak hitte az expanziót.

Putyin rosszul mérte fel az ukránok, és a világ hozzáállását; legjobb esetben is arcvesztéssel és hazája súlyos válságával kell szembenéznie.

Putyin megőrült, vagy súlyosan beteg; dühkitörésekről, illetve szerettei evakuálásairól szólnak a hírek a Kremlből. Félő, hogy egyre kiszámíthatatlanabbá válva tömegpusztító (nukleáris) eszközökhöz is nyúl.

Putyinnak odahaza félnivalója támadt saját oligarchái, tábornokai esetleges puccskísérletétől, vagy éppen belső köreiből jövő merényletektől.

És így tovább. Mindezt két hét alatt! Más „diktátornak” ehhez évtizedek kellettek.

Elgondolkodtató, főleg, ha vesszük a fáradságot és kiszállunk az információs, – és dezinformációs hírözönből. Oroszország ezzel a háborúval történetének egyik legstratégiaibb, legkritikusabb lépésére szánta el magát. Volt ideje, lehetősége mérlegelni, infót gyűjteni. Ugyanígy felkészülni (hadi)gazdasági, stratégiai, harcászati szempontok mindegyikét figyelembe véve. Ne feledjük: még a sajátosan átmoralizált Nyugat, élén az Egyesült Államokkal is tisztában van, nagyon is naprakészen azzal, hogy az oroszok a legfejletteb haditechnikával, számos tekintetben a legmodernebb harcászati metodikával, globális tömegpusztító képességgel és rakétapotenciállal rendelkeznek.

Akkor vajon hogyan fordulhat elő mindaz a kudarc, hogyan lehet, hogy az oroszok, élükön a volt titkosszolgálati vezetővel, ennyire ne legyenek semmiben formában?

Mi van, ha nem Putyin tervei vallottak kudarcot? Mi van, ha nem is volt cél semmilyen blitzkrieg? Sőt. Mi van, ha egyáltalán nem volt semmi olyan stratégiai célja Putyinnak a támadással, amelyet tudni véltek a szemben álló usás-nátós-uniós körök?

Putyin az Ukrajnával kapcsolatos – az orosz birodalmi létezés szempontjából elengedhetetlen – lépései eleddig évtizedes távlatú stratégiáról, tervezésről tanúskodtak. Vajon pont most kezd el Oroszhon első embere kapkodni?

Vajon épp most Moszkva feladta volna méltán elismerésre érdemes (évszázados hagyományú) tervezési-stratégiai minőségét, hogy beragadjon az ukrán sárba, hogy szégyenszemre felsüljön katonai csapásmérés helyett?

A táncos-komikus és apolitikus előéletű, semmiből jövő újsütetű fiatal ukrán elnök, az ostromgyűrűbe fogott Kijevből aratna hihetetlen és világraszóló győzelmet az ikonikus orosz államelnök felett?

Inkább most tegyük fel, hogy a kialakult fejlemények egy lehetséges, kalkulált stratégia részei. Ha elakadni látszanak a csapatok, vagy éppen túl lassúnak, gyengének tűnnek akkor én e mögött nagyon is tudatos irányítást sejtek. Hiszen, ha akarta volna, a Föderáció első embere három nap alatt lángba boríthatta volna Ukrajna egét, a földdel tehette volna egyenlővé bármelyik, akármelyik és mindegyik települést. Az, hogy még mindig nem látszanak egyértelműen a hadicélok a külső vagy ellenséges szemlélőknek? Nekem nagyon is tudatosnak tűnik.

Ha ezt tovább gondoljuk, akkor az következik belőle, hogy valóban lassú őrléssel kívánja térdre kényszeríteni azt a szomszédos államalakulatot, amely sok éven át, minden módon igyekezett a Nyugat és a NATO szolgálatába állni – ez pedig valóban soha nem látott fenyegetést jelentett volna már rövid távon is Oroszország számára. A sok diplomáciai kísérlet hiábavalósága, a nagyhatalmak helyenként abszurd értetlensége nyomán Putyin láthatóan egyvalamit eldöntött: az Ukrajna nevű állam és a területén lévők semmilyen módon nem fognak fenyegetést jelenteni az orosz birodalmiság számára. Az orosz haderő szemmel láthatóan mindent felszámol…

Putyin katonai megoldásának időzítése részint halaszthatatlanná vált, részint pedig biztosította a kulcsfontosságú kezdeményezést: biztosan számolt ugyanis a szankció-hegyekkel, a túlerősített hangjaival a felháborodásnak és a várható elszigeteléssel.

Ezért a legjobb, amit tehetett, hogy felkészülve, a neki jó időpontban vállalta azokat fel!

Ezt támasztja alá az a történelmi kézfogás, közte és a kínai államelnök között született meg.

A Kínával való mind szorosabb és gyümölcsözőbb kapcsolat egyébként tendenciózusan már egy ideje megfigyelhető volt és törvényszerű volt a közeledés a két nagyhatalom között, a harmadik (USA), monopólusos státuszát erősítő világvezérlő politikája miatt. Az, hogy ennek a kapcsolatnak erősen progresszív, jövőbe mutató a minősége, mi sem jelzi jobban, mint, hogy a pénzügyi szankciók bejelentésére válaszul Oroszország áttért a kínai bankközi pénzügyi elszámolási rendszerre. Emellett bejelentettek egy hosszútávú, harminc éves gázszállítási szerződést is. Eredmény: látványos kínai semlegesség az orosz kérdésben.

Történelmi kézfogás

Apropó, USA. A Szovjetunió széthullását Vlagyimir Putyin a „huszadik század legsúlyosabb geopolitikai fejleményének” nevezte, és nyilvánvalóan nem azért, mert fájlalta volna a bolsevizmus végét, hanem tisztában volt azzal, hogy a globális egyensúly felborulását jelentette.

Mivel Oroszország atom-nagyhatalom, legyen bármilyen gyenge is a gazdasága, gazdasági potenciálja, a második világháborút követő doktrínális katonai gondolkodás alapja az egyensúly. Ez az 1962-es, ún. „kubai rakétaválság” óta ráadásul kőkemény gyakorlat is.

Amikor az USA – volt vagy nem ilyen megállapodás, mindegy – egyre beljebb hatolt Oroszország birodalmi érdekszférájába, vagyis egyoldalúan bővítette a NATO-t, a kubai rakétaválsághoz hasonló geopolitikailag kész helyzetet állított elő: borítékolható volt az oroszok válaszlépése. Ezt látjuk most. Korántsem a Szovjetunió hajdani visszaállítását, csak az örök orosz birodalmi előtér biztosítását.

Sajnálatos fordulata a történelmünknek, hogy ez háború formájában kényszerítődik ki, súlyos ártatlan áldozattömeg árán.

És mi az, ami látszik? Visszatérve a kínai megállapodásra, körvonalazódik az a tény, hogy Oroszország felkészült arra, hogy szakít Európával, az USÁ-val, és egyfajta eurázsiai gazdasági uniót alapjait kívánja letenni. Ezzel kapcsolatosan azonban a legaggasztóbb azon körülmények összessége, amelyek ezzel párhuzamosan e folyamat ellen hatnak. Hiszen a több hete tartó fegyveres konfliktus, amely a felszínen Oroszország és Ukrajna között dúl, a mélyvalóságban azonban az USA és Oroszoroszág között zajlik, eddig vesztes helyzetbe sodorta: Oroszországot, Ukrajnát, Európát, de még Kínát is.

Könnyen lehet ráadásul, hogy egy ponton túl igencsak fájó a „Nyugatnak” az lesz, hogy megannyi küzdelmes évszázad után végül csak Ázsiába taszíttatik az arccal mindig a Nyugat felé forduló örök orosz birodalom?

Meglátjuk.

Jónás Levente

(Pesti Hírnök)

Ez is érdekelhet

És az orosz, ukrán édesanyák?

Jónás Levente

Miért öltözik be ukrán parasztmenyecskének az EU vezető tisztségviselője? (Pesti Hírnök vélemény – ÚJRATÖLTVE)

Jónás Levente

Dánia a „teljes tüzérségét” átadja Ukrajnának (+videó)

Jónás Levente

Ez a weboldal cookie-kat használ az élmény javítása érdekében. Feltételezzük, hogy ez rendben van, de ha szeretné, leiratkozhat. Elfogadom Bővebben