A honvédelmi miniszter a haderőfejlesztésről szólva azt mondta, előny, hogy a magyar kormány már évekkel ezelőtt megkezdte a honvédelem megerősítését és a védelmi beszerzéseket is, így nem háború idején kell foglalkozni a hadsereg modernizációjával.
A nemzeti kormánynak mindig is Magyarország biztonsága az első, az utóbbi években a migráció, a járvány és most a háború is egyértelművé tette, hogy a biztonságot és a honvédelmet meg kell erősíteni
– ezt mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter, hozzátéve, a magyar kormány már évekkel ezelőtt megkezdte a honvédelem megerősítését és a védelmi beszerzéseket is, így nem háború idején kell foglalkozni a hadsereg modernizációjával, ami előny a régiós versenytársakkal szemben.
A „lepusztult szovjet haditechnika lecserélése” folytatódik, hatékony és korszerű eszközökre.
EL KELL ÉRNÜNK, HOGY A KIFUTÓ ÉS ELAVULT ESZKÖZÖK HELYETT MINÉL HAMARABB MODERN ÉS MINDEN IRÁNYÚ KIHÍVÁSRA REAGÁLNI KÉPES, NAGY ELRETTENTŐ EREJŰ HADERŐNK LEGYEN.
Ennek érdekében a német Leopard harckocsik folyamatosan érkeznek, kezdődik a Lynx páncélozott gyalogsági harcjárművek gyártása és rendszerbe állítása. A cseh licenc alapján készülő kézifegyvereket pedig már rendszeresítette a honvédség. A légvédelem terén is megvan minden szükséges szerződés, várjuk a radar- és elhárító rakétarendszereket
– sorolta a miniszter, kiemelve:
A Magyar Honvédség megrendeléseire támaszkodik a hazai védelmi ipar, ez hitelesíti a nemzetközi piacokon is.
A sorkatonai szolgálat visszaállításáról szólva a miniszter azt mondta: Békeidőben a magyar hadsereg önkéntes alapon szerveződik.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf szerint kimagasló színvonalú egyéni felszereléssel ellátott, jól kiképzett hivatásos és tartalékos katonákra van szükség.
„Olyan magyar fiatalokra, akik hivatásként és nem munkakörként tekintenek a haza fegyveres szolgálatára”
– fogalmazott.
„Az a célom, hogy amíg a Magyar Honvédség állományában vannak, addig nagy megbecsülésben részesüljenek a fizikai és szellemi terheléssel járó, kockázatokat is hordozó szolgálatukért. Leszerelés után pedig támogassam, hogy a versenyszféra és a közigazgatás felismerje a bennük meglévő különleges képességeket, a fegyelmezettséget, a pontosságot, a bátorságot, vagy éppen a lojalitást”
– így a miniszter.
Arról, hogy az új kormányzati struktúrában a sport is a honvédelmi tárcához tartozik, azt mondta:
Nem hagyomány és nemzetközi példa nélküli, hogy a sport a honvédelmi tárcához került az ötödik Orbán-kormányban. Hatalmas terület, amely minden magyarra hatással van. A szakmai munkát a sportállamtitkárra támaszkodva fogjuk végezni. Én a kormány figyelmét és támogatását garantálom a sportterület iránt, valamint részt veszek annak nemzetközi képviseletében
– hangsúlyozta.
(Címlapkép: Mandiner)
index – Pesti Hírek