Egy újabb hadászati szakkifejezés, amely legutóbb a hidegháború legforróbb pillanataiban fordult elő ilyen gyakorisággal a globális köztájékoztatás hálózatában. De mik azok a taktikai nukleáris fegyverek?
Az első, amit ezzel kapcsolatosan fontos tudni: a nukleáris fegyverek (vagyis maghasadásos energiafelszabadulással robbanó eszközök)
két fajtáját különböztetik meg: a taktikai, és a stratégiai eszközöket.
A taktikai eszközök olyan hatásfokúak, amelyek egy bizonyos taktikai pillanatban, harci érintkezésben (háborúban) kerülnek bevetésre, taktikai céllal: egy bizonyos ellenséges egyég, centrum, infrastruktúra megsemmisítésére. Tengeralattjáró rajok ellen, hadiflották ellen, összevont szárazföldi egységek, vagy légikötelékek ellen is. Ennek megfelelően
korlátozott a hatóerejük, szárazföldön néhány négyzetkilométer, és jellemzően lakatlan, vagy gyéren lakott, ipari területek, katonai bázisok, de megerősített harcálláspontok ellen is lehet őket alkalmazni.
Jellemzően hordozórakéták, vagy bombák, szárazföldi mobil vagy telepített egységek, vízi és víz alatti eszközök, repülők segítségével vetik be ezeket, de olyan is van, amit akár egy kisebb teherautó is hordozhat. Vagy egy nagyobb kaliberű hagyományos tüzérségi ágyú is kilőheti…
A statégiai eszközök azok a hatalmas bombák és rakéták, amelyek robbanóereje az előbbiek akár több ezerszerese. Míg a taktikai eszközök, jellemzően 10-50 kilotonnásak, addig a stratégiai eszközök 10-50 megatonnásak is lehetnek.
Annyiban stratégiaiak, hogy a kölcsönös elrettentés stratégiájának eszközei. Így egyik fél sem veti be, jól tudván, aki elsőnek lő, az húsz perrcel él csak tovább.
Ezek az igazi városromboló szörnyetegek, nincs taktikai bevetési lehetőségük, mert ahhoz túl nagyok; ekkora csapásmérést igénylő katonai koncentráció nincs, csakis civil centrumok lehetnek a célpontok: a nagyvárosok. Sokmilliós civil áldozat, szemben a taktikai eszközök néhány száz, vagy néhány ezer fős katonaáldozatával…
A taktikai és stratégiai csapásmérés megkülönböztetése egyesek szerint hamis. A bevetés után, már teljesen mindegy, ki mit számít taktikainak, és ez tükrözi azt a
korai hidegháborús gondolatot, miszerint a jövő háborúit nukleáris eszközökkel, jellemzően azonban taktikai eszközökkel vívják a harctereken. Ennek az öröksége, a következménye a sok ezer orosz és usás nukleáris eszköz,
kb. fele-fel arányban taktikai és stratégiai eszközökkel.
És ennek köszönhetően a taktikai eszközök és a stratégiai eszközök versenyfejlesztése és mennyiségfejlesztése is állandósult. Ráadásul, a rövid hatótávolságú, korlátozott erejű nukleáris eszköz stratégiai is lehet, ha például szomszédos államok, mint Pakisztán és India esetére gondolunk. Nem véletlen, hogy
az utóbbi időben Oroszország kétségtelen versenyelőnyre tett szert a hordozó szuperszonikus rakétatechnológia terén (ld. pl Iszkander, Kindzsál és Avantgárd rakéták).
Megjegyzendő, hogy korunkban taktikai bevetés lehet már egy teszt, egy újszerű kísérlet is, különösképpen, ha bizonyos korlátozó egyezményeket sért, amelyeket a hidegháborús évtizedek félelmei izzadtak ki a nukleáris nagyhatalmakból.
Azonban tudni kell, ezek
a korlátozó egyezmények a stratégiai fegyverekről szólnak. A taktikai nukleáris fegyvereket nem érintik, azok a nemzetközi jog szerint is bevethetők.
Már amennyiben ez jelent valamit abban a helyzetben, amikor azokat, ne adj’ Isten, bevetik.
Jónás Levente, a Pesti Hírnök