Forró drót kiemelt united fakes of america

„Ukrajna népét ágyútölteléknek használják”

A Nyugat megingatta az európai biztonság rendszerét, és ágyútölteléknek használja Ukrajnát – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a X. Moszkvai Nemzetközi Biztonsági Konferencia résztvevőihez intézett keddi beszédében. Putyin az Egyesült Államokat, a NATO-t, a kollektív Nyugatot és a nyugati globalista elitet provokációk szervezésével és az európai biztonság összeomlasztásával vádolta meg.

ÁLLÁSPONTJA SZERINT A NATO KELETI SZÁRNYÁN A TÁMADÓ ERŐK CSAPÁSMÉRŐ KÉPESSÉGÉNEK NÖVELÉSÉVEL, A KATONAI INFRASTRUKTÚRA FEJLESZTÉSÉVEL ÉS A RAKÉTAVÉDELEM TELEPÍTÉSÉVEL NEM ERŐSÍTI, HANEM ÉPP ELLENKEZŐLEG, GYENGÍTI A BIZTONSÁGOT.

Kifogásolta, hogy a NATO nem vett tudomást a kölcsönös biztonság szavatolására vonatkozó tavaly decemberi orosz javaslatokról. Az orosz elnök szerint a nyugati országok katonai konfliktusok kirobbantásával akarják fenntartani hegemóniájukat.

Azt állította, hogy Oroszország az Egyesült Nemzetek Alapokmányával teljes összhangban indított különleges hadműveletet Ukrajnában.

Azzal vádolta meg az Egyesült Államokat és „vazallusait”, hogy

DURVÁN BELEAVATKOZNAK SZUVERÉN ÁLLAMOK BELÜGYEIBE, PROVOKÁCIÓKAT, PUCCSOKAT ÉS POLGÁRHÁBORÚKAT SZERVEZNEK.

Fenyegetéssel, zsarolással és nyomásgyakorlással próbálják a független államokat arra kényszeríteni, hogy engedelmeskedjenek akaratuknak

– mondta.

A 2014-es ukrajnai hatalomváltást Putyin szintén a Nyugat rovására írta, mondván, hogy ennek célja egy ellen-Oroszország megteremtése volt.

Ukrajna népét ágyútölteléknek használják. Szemet hunytak a neonáci ideológia terjesztése és a Donyec-medence lakosainak tömeges meggyilkolása felett, fegyverekkel, köztük nehézfegyverekkel látják el bőségesen a kijevi rezsimet

– mondta az orosz államfő.

Megítélése szerint a fegyverszállítás célja az ukrajnai konfliktus elnyújtása, és a Nyugat ugyanígy jár el a potenciális konfliktusok felszításával Ázsiában, Afrikában és Latin-Amerikában.

PUTYIN ARRÓL IS SZÓLT, HOGY SZERINTE A NYUGATI ÁLLAMOK NATO-SZERŰ RENDSZERT AKARNAK LÉTREHOZNI AZ ÁZSIAI-CSENDES-ÓCEÁNI TÉRSÉGBEN.

Nancy Pelosi amerikai képviselőházi elnök tajvani látogatását alaposan kitervelt provokációnak minősítette.

origo – Pesti Hírek

Ez is érdekelhet

Hiánypótló VIDEÓ: Putyin a szíriai kivonásról és Oroszország NBC szerinti „meggyengüléséről”

Jónás Levente

VIDEÓ: Miért hazudnak évek óta? Putyin a BBC riporterének (MAGYAR SZINKRONNAL)

Jónás Levente

VIDEÓ: Nem orosz, hanem ukrán rakéta találta el a kórházat

Jónás Levente

Ez a weboldal cookie-kat használ az élmény javítása érdekében. Feltételezzük, hogy ez rendben van, de ha szeretné, leiratkozhat. Elfogadom Bővebben