Közel 10 évvel ezelőtt találkoztam először a Venus Projectel, ami azonnal lenyűgözött, ám volt egy eleme, ami nagyon nem tetszett. Nemrég újra elém ugrott a téma, és ugyanaz lett az eredmény: egészen fantasztikus, kivéve egyetlen elemét.
A történelemben már nagyon sok mindent kipróbáltak, rengetegféle ideológiát, rövidebb-hosszabb időn át tesztelve a legkülönfélébb elképzeléseket. Talán a józan ész az egyetlen, amit még soha, sehol, senki nem próbált ki.
A Venus Project ezt az űrt próbálja betölteni, rendkívül ígéretes módon.
Lenyűgöz, ahogyan az erőforrásokat menedzseli, a színtiszta józan ész alapján. Igyekszik olyan kevés energiát felhasználni, amilyen keveset csak lehet, mindenhol spórol a felhasznált nyersanyagokon, a szemétképződést pedig igyekszik nullára szorítani.
Példának felhozták a számítógépet. Az elavuló alkatrészeknek, mint amilyen például a processzor, konkréten mely részei avulnak el gyorsabban, mely részei lassabban, hogyan lehet a tervezés első lépésétől ezt figyelembe venni, és a gyorsabban fejlődő alkatrészeket úgy kicserélni, hogy a többi megmaradjon, és ami feleslegessé vált, azt hogyan lehet lehetőleg 100 százalékosan újrahasznosítani?
Nagyon tetszik az is, ahogyan a szállításról gondolkodnak: hogyan lehet mindent a legkisebb távolságon belül mozgatni? Mi az, amit csak adott országban lehet előállítani, és ami elengedhetetlenül fontos egy másikban, hogy szállítani kelljen? Mit muszáj kontinensek között mozgatni?
A Venus Project annyira megy szembe a jelenlegi rendszerrel, hogy annál jobban talán nem is lehetne.
Azonban van egy elem a megközelítésben, ami soha nem tetszett, és nem tetszik ma sem. Nem lehet minden határon túl optimalizálni valamit, mert a végén a lényeg veszik el.
A Venus Project ott borul meg, amikor elhagyja az embert, mint szempontot, és l’art pour l’art optimalizálja tovább az erőforrásokat, és teszi elviselhetetlenné, élhetetlenné az elképzelését.
Valóban, az autók minden nap órákon át csak állnak, ha azonban ezekben az üres időkben mások használják, akkor innentől nincs magántulajdon, és nincs személyes ízlés sem, az autók egyformák lesznek, és szép lassan kiveszik a világból minden egyediség.
A lakások is gyakran órákon át üresek… A számítógépeket is kikapcsolják néha… A pohárból sem isznak megállás nélkül… És ami azt illeti, a párok sem szeretkeznek napi 24 órában… Hol van tehát a határ? Mert a határt valahol meg kell húzni.
A tanulság az, hogy a lényeget, ami az ember, nem szabad elfelejteni. A történelem alighanem tele van olyan kezdeményezésekkel, amelyek eleinte hasznosak voltak, ám végül börtönné váltak a számunkra, mert a lényeg elveszett.
Julius Andan – hivatalos
fb – Pesti Hírek