kiemelt PROGRESSZOR Videó

VIDEÓ: Előremutató, sci-fibe illő, kiborg fejlesztés

A Jizai Body koncepciója egy kiborgvilágról szól, ahol az emberek testi képességeinek nem szabnak határt a biológiai adottságok.

A japán fejlesztésű Jizai Arms egy háton viselhető platform, amelyre hat robotikus kart lehet csatlakoztatni, növelve az emberi test teljesítőképességét, de tervezői szerint elsődleges funkciója nem annyira a konkrét gyakorlati feladatok megoldásában való segítség, hanem

a testi határok legyőzése és egy kiborg társadalom megalapozása.

A Jizai Arms a Jizai Body koncepció egyik megvalósulása: ezt a koncepciót egy tavaly megjelent publikációban mutatták be a Tokiói Egyetem kutatói, akik a kibernetika segítségével hoznák létre az ember fejlett, „kiterjesztett” változát és egy erre épülő társadalmat.

Ebben az új világban az emberek szabadabban, a biológiailag meghatározott korlátokon felülemelkedve használhatnák a testüket a hordható, fel-, és lecsatolható kiegészítők segítségével, lehetővé téve, hogy „minden egyes személy úgy éljen, ahogy szeretne élni a társadalomban”.

„Az, aki Jizai Testre tesz szert, egyszerre irányíthatja a természetes testét és annak kiterjesztéseit, a fizikai és kibervilágban is.”

-írják a kutatók a tanulmányban.

A plusz végtagokkal felszerelt emberek nem csak a robotikai fejlesztések hatékonyságnövelő eredményeit élvezhetnék, hanem egyúttal

együtt élnének és dolgoznának a mesterséges intelligencia rendszerekkel is, mivel a robotkarokat vagy más kiegészítőket részben algoritmusok működtetik és bizonyos egyszerűbb mozgásokat automatikusan végeznek el.

Ennek a fajta párhuzamos vezérlésnek és a robotizált eszközök félig autonóm üzemeltetésének megoldásán még dolgoznak a mérnökök, hiszen a Jizai Body elképzelés végső célja egy olyan módszer kifejlesztése, ami nem nehezíti és bonyolítja, hanem könnyíti a felhasználó dolgát, hogy a kiborglét a következő evolúciós lépcsőfok lehessen.

A Marvel klasszikus, Pókember-ellenfél, Doctor Octopus nem véletlenül jut eszünkbe

A kiborg társadalomnak persze meglennének a maga gyakorlatiasabb alkalmazási területei is, például egészen újfajta sportok vagy művészeti performanszok születhetnének, a testük feletti kontrollt elvesztett betegek újra mozoghatnának és az emberek életük végéig cselekvőképesek és aktívak maradhatának. Azt azonban a kutatók is elismerik, hogy egy ilyen világ megteremtése nem megy egyik napról a másikra és a robotikai kiegészítők használata akár etikai kérdéseket is felvet, többek között az emberek fizikai biztonságával kapcsolatban is.

rakéta – Pesti Hírek

Ez is érdekelhet

BEST OF 2023! – Mesterséges Intelligencia – az ember és hazugsága: az új eredendő bűn? (Pesti Hírnök vélemény)

Jónás Levente

Önvezető, akkkumulátor-nélküli, 0-24 órás traktor (+videó)

Jónás Levente

High-Tech Sulis diákok a világ élvonalában

Jónás Levente

Ez a weboldal cookie-kat használ az élmény javítása érdekében. Feltételezzük, hogy ez rendben van, de ha szeretné, leiratkozhat. Elfogadom Bővebben