kiemelt uni…jó?

Von der Leyen javaslata az ukránoknak: állítsák le a magyarok felé a Barátság vezetéket

A Mol folyamatosan tárgyal az ukrán vezetékhálózatot üzemeltető Ukrtransnafta vállalattal a tranzitdíjak mértékéről, amit a következő hónapokban két lépcsőben fognak emelni.

2023. május 15-én az Ukrtransnafta vezérigazgatója, Volodymyr Tsependa azonban egy orosz nyelvű feljegyzést küldött a Molnak arról, hogy az ukrán mezőgazdasági termékekre vonatkozó korlátozásokat túl szigorúnak tartják, és úgy tapasztalják, a magyarok nem nyitottak a szabályozás további enyhítésére, értesült a Magyar Nemzet.

Információink szerint a levélben az ukrán vezérigazgató megjegyezte, hogy

Brüsszelből, Ursula von der Leyenéktől azt az üzenetet kapta az ukrán fél: „Ha a magyarok így állnak hozzá, akkor nyugodtan állítsák le a Barátságon a kőolajszállítás Magyarország felé.”

Jelezték ugyanakkor tárgyalási szándékukat is.

A fentieket a Mol vezetői egyértelműen zsarolásként értékelik, éppen ezért nem kívánnak közvetlen tárgyalásokat folytatni az ukrán féllel, hiszen akkor további zsarolásoknak engednének teret.

Az ukrán zsarolási kísérletet levélben jelezte a Mol Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszternek szerdán, valamint felvették a kapcsolatot a kijevi magyar nagykövettel is, hogy tegyen lépéseket az ügyben, aki azt ígérte, megpróbál intézkedni az ügyben.

magyarnemzet – Pesti Hírek

Ez is érdekelhet

Ukrán támadássorozat a Barátság kőolajvezeték ellen

Jónás Levente

Videó: az Ursula akta (ÚJRATÖLTVE)

Jónás Levente

Feljelentették Zelenszkijt terrorcselekménnyel való fenyegetés miatt

Jónás Levente

Ez a weboldal cookie-kat használ az élmény javítása érdekében. Feltételezzük, hogy ez rendben van, de ha szeretné, leiratkozhat. Elfogadom Bővebben