Ezzel a felkiáltással éltek osztályom diákjai, amikor valamilyen versenyt nyertek, ha osztálykiránduláson valamely helységbe megérkeztünk a buszból kiszállván, vagy amikor visszaérkeztünk Budapestre, és búcsút vettünk egymástól. Ezzel a felkiáltással adtak hangot az együvé tartozásnak, az intézményhez tartozás büszkeségének. S mindenhol felkapták a fejüket az emberek, majd jóindulatú mosollyal mentek tovább.
Mindez a rendszerváltás körüli időkben történt. Büszkeség volt az Eötvös Gimnázium diákjának és tanárának lenni, hiszen az Eötvös már akkor az első öt legjobb gimnázium között volt.
Magam is szerettem ott tanítani, ám amikor újabb igazgatóváltásra került a sor, annak emberi kvalitásbéli hiányosságai okán váltottam, és főiskolán, később egyetemen oktattam tovább, de mindig szívesen emlékeztem az ott eltöltött mintegy tíz évre.
Egészen mostanáig. Igaz, hogy a tavaly-idei tanári akciókkal sem tudtam már egyetérteni, melyekben az Eötvös élen járt. Világéletemben tanár voltam s vagyok, az alulfizetettség valóban megalázó. Ámde úgy vélem, hogy
a tanárok erkölcsileg megnemesülten állhattak volna az ország nyilvánossága elé, ha az óráik megtartása után, a tanítványaikat nem magukkal rángatva adtak volna hangot a követelésüknek.
A tanóra ugyanis szent, olyan, mint a papnak a mise. A tanárnak ezt meg kell tartania, hiszen a diákok (jó esetben) csak egyszer, egy adott életkorban járnak ki egy-egy osztályt, ebből az időből hónapokat elhőbörögni – munka helyett – egyértelműen a diákok kárára volt és van.
De térjünk vissza a jelenlegi botrányos helyzethez. Amikor Moss László az Eötvösbe került, jó kiállású, értelmes, jól felkészült fiatalembernek ismertük meg, aki hamar elnyerte mind a kollégái, mind a tanítványai elismerését. Nehéz elfogadnom, hogy ez a jelenlegi helyzet az ő közreműködésével alakult, hogy egyáltalán megtörténhetett ez a bizonyítottan nem egyedi eset. S bár a keresztény lelkület – noha megbocsátást semmiképp – de szánalmat sugall, ám ebből jobbára csak annyi marad:
Moss László egy szánalmas figura, aki majdani büntetése mellé megvetést érdemel, amiért ma sem egy volt, sem egy jelenlegi Eötvös-diák nem állíthatja büszkén, hogy az Eötvösbe járt, illetve jár. Moss László igazgató lejáratta ezt a régóta nagyhírű intézményt, szégyellje magát!
(Még akkor is, ha bizonyosságot nyerne, hogy ez az egész immár 10-20 éve tartó aljas folyamat – Moss legutóbbi állítása szerint – „koholmány”, hiszen mindez az ő felelős vezetői égisze alatt zajlott.)
Egy rég volt Eötvös-tanár