Ami pedig még semmi is lenne ahhoz képest, mint ahogy most Magyar Péter „Dömen” fogta a sértett pulyka-ábrázatát, és – úgymond – az őt kommentekben ért „fenyegetések” miatt, elment a rendőrségre feljelentést tenni.
Kivételesen mindegy is, mi a duma, ami úgyis mindig előkerül, a hiába várt, valódi politikai cselekvés és teljesítmény helyett. A szertelen önimádat temu-s legolasz figurája megint, egyetlen napig sem bírta ki, hogy ne róla szóljon valami – ha már úgy esett, hogy éppen nem mindig, és minden szól róla.
A nárcissz-mimóza Magyar Péter jóllehet, hazai ellenzéki komposzton termett, nem egy hibrid kísérleti virág, csak egy aktuális ellenzéki eszköz, lokális kísérlet, méghozzá a többedik a sorban – s, mint ilyetén, küldve jött politikacsinálóként megmémesült; ha úgy tetszik,
e „macskafogói“ karakter (és karrier), Don Gattó irodájának következő faldísze – miután majd kiderül, „mennyibe is került ez a kísérlet“…
Magyarként el lehet érni világszínvonalat akkor is, ha az emberi aljasság és nemtelenség a kihívás.
Erre Magyar Péter a jó példa, aki joggal pályázhatna a „Legkisebb Magyar“ megszólításra – elvégre ő nem lehet csupán „kicsi!”
(De lehet.)

Jelenségként beszélnek róla. Valójában ember, férfi, vezető szerepben így még senki nem alázta szénné magát, mint ő, kies e hazában! Történelmet ír?Inkább Facebook-történetet, ám nem is kérdés, hogy nem is akármilyet!
A Magyar Péter-sorozat Magyar Péter: Magyar Péter, Magyar Péterről munkacímű posztkönyv zárófejezete esélyesen az lesz, hogy
a sajátjai fogják meglincselni, amikor a valóság végül áttöri a megmagyarpéterezett oegygézők gyűlöletfalát. És esélyesen nemcsak a Facebookon…
S bár a magyar népharag éppen, hogy nem gyilkos,
a cicanadrágos, zorbánozó, büdösszájú „ellenzéki szavazói” kemény magra olyan kiábrándulás vár, aminek következményei, meggyőződésem szerint beláthatatlanok lesznek Magyar Péterre nézve.
Még mindig sokkal inkább ez, mint, hogy az egész országra várjon ugyanolyan kiábrándulás – egy abszurdTisza-győzelem képtelen bekövetkezése nyomán.
Miközben pedig Brüsszelben
az Unió történetének leggyávább képviselői viselkedését igyekeznek összeurópai módon mentelmi jogi takaróval elfedni, az érintett übermenschi egó hazánk történetének legkártékonyabb közhazugságát követte el.
A közfelelőtlenség és magán gátlástalanság „dömenje“ most már a nemzetközi terrorizmust sem átall Magyarországra hozni – facebook lájkokért.
Talén az sem véletlen, hogy az emberi hitványság történetét ily módon, pöcsevakarva posztolgató figura önmegvalósítását követően, most hazánk történetében új, ismeretlen, a nemzetközi terrorizmus gyakorlatának megfelelő, országos fenyegetés vett célba oktatási intézményeket.
Mégis.
A közfigyelemre méltán számot tartó eset, amelyet nyilvánvalóan a hatóságok teljeskörű és profi működéssel kezeltek a biztonság okán, s kezelnek a nyomozás miatt,
Magyar Péter számára kevéssé fontos, mint az, hogy az ő személye, ő szentsége, felháborító módon – kimondani is iszonyat – a halálos fenyegetéseket kap. Ezért ő ment és rendőrségi feljelentést tett, elvégre az egész Orbán-kormány kétségbeesésének bizonyítéka is, hogy őt fenyegetik.
A sztori akár kivételesen igaz is lehet, bár
az óellenzékhez újonnan ízesülő, azok büdösszájú szavazóinak, a szavazatukért platóbégató hisztibusman maga a magyar Tartuffe-i fordulat, lévén ő maga a tipikusan halállal fenyegető kommentek legfőbb vezénylője!
Jellemzően és trendként, naponta ezerszám fenyegettek a Tisza-forszírozottak másokat halállal, családtagjaik legyilkolásával a Facebookon – a másokat sosem fenyegető kormányzati, kormányközeli prominenseket épp úgy, mint a kormányt, kormányközeli oldalakon a támogató felhasználókat. Vagy az azoknak vélteket.
Kis magyarpéteri „antifás” támadássorozat a digitális térben, hm? Pont, ahogy Budapestre jővén néhány német hulladék tette ezt hátulról, csoportosan rárontva egy magyar férfira – önkényes nácihivatkozással súlyosbítottan ráadásul, ám ami az ő országaikban, a büntetés alóli mentesülést szokta magával vonni.
Ezt a nyugati liberális cinkelést igyekszik Magyar meghonosítani akkor, amikor ő maga is sorozatos köztörvényes bűncselekmények gyanúsítottjaként gyáván, diktatúrát hazudva bújik Manfred Weber mentelmi joggal hímzett alsószoknyája mögé rendre, sunyi, cselédsori-proliuszító roadshowjának brüsszeli jelentéstevői szüneteiben.

És ekképp, a szarháziság és pitiánerség új doyenje, rohan feljelentést tenni, mert valaki megjegyezte, ha így folytatja, pórul is járhat.
A digitális striciség urizáló homonculusa, Dömen,
aki igazi hóhérkommunikációs hadúr a facebookon; ott ahol túllájkolások algoritmusaival is kényezteti egyébiránt őt a magyarellenes külérdek,
komolyan aggódik holmi komment-fenyegetések miatt?
A tömeges bombariadó másnapján, tényleg ezzel foglalkozzon a rendőrség és a magyar közvélemény, hogy őt milyen vélt vagy valós, bár általában hazudott dolog érte?
És a több ezer titkosügynök, az egész Rogáni gépezet, a milliárdos MI, a Karmelita titkos fegyvere? Mégis inkább a Kovács23152, egy éve facebook-felhasználó (nincsenek ismerősök) a veszélyes rá nézve, de annyira, hogy már csak a rendszer erőszakszervezete segíthet?
Dehát neki… Neki. Őneki! Az más.
Bizony más:
most is éppen arról tett tanúbizonyságot, hogy ha ő, az más, hát persze, hogy önmaga sokkal fontosabb magának, mint akár jó háromszáz iskolányi gyerek, tanár, rendőr és tűzoltó.
Talán nem is olyan elrugaszkodott a következtetés, hogy az önimádat ilyen fokú fetisizált, a nyilvánossággal pedig még
aberrált szintre is tett önkirakatolást joggal lehet szexuális motivációkra visszavezetni, s akár önálló genderként is elismerni (már ott,ahol ez elismerés): LMBTQMagyarpéter – ő egyedül vonul majd, de a legbüszkébben.
Jónás Levente, a Pesti Hírnök