Ukrajna egyre kevésbé képes megvédeni stratégiai vagy műveleti fontosságú területegységeit.
A győzelem a hadviselés egyik legfontosabb alapfogalma, és talán éppen ezért még a szakértők számára is számottevő nehézséget okoz a meghatározása. A hadelméletből ismert általános meghatározások segítenek, de az aktualizálásuk egy konkrét háború politikai és katonai környezetére sokkal bonyolultabb, mint amilyennek első látásra tűnik.
A napjainkban felbukkanó elemzések igen gyakran a fogalmak franciasalátáját kreálják az obligát számvarázsöntettel leöntve.
Mindez persze még homályosabbá teszi a gomolygó füsttel megtöltött kristálygömböt, és semmit sem tesz hozzá a kérdés megértéséhez.
Ha gyakorlatiasan akarunk a győzelem kérdésköréhez nyúlni, akkor a következő kérdéseket kell megválaszolnunk:
- Mi a győzelem meghatározása számunkra ebben a konkrét konfliktusban? A győzelemnek több szintje van, de mivel a háború politikai jelenség, végső soron a győzelmet ezen a szinten kell meghatároznunk. A katonai győzelem, bármilyen furcsának is tűnhet első látásra, se nem szükséges, se nem elégséges feltétele a politikai koordinátarendszerben megfogalmazott győzelemnek.
- Mi a győzelemelmélet? Mint minden elmélet, ez is egy tentatív válasz, ebben az esetben arra a kérdésre, hogy hogyan kívánjuk elérni az előző pontban meghatározott győzelmet? Mi az az ok-okozati lánc, és mik azok a feltételek, amik ha teljesülnek, akkor ez a győzelem eléréséhez vezet?
- Mik a mérőszámai a győzelemnek? Más szóval, honnan tudjuk, hogy a győzelmi elmélet által feltérképezett útvonalon hol is állunk pontosan, vagyis hogy előrefelé léptünk-e vagy hátra? Nagyon fontos megérteni, hogy a cikk címe némiképp félrevezető. A mérőszámok a győzelemelmélet „műszerfalát” képezik, és nem a győzelmet. A helyzetnek a válságos felé kell hajlania ahhoz, hogy az optimista mérőszámok és a józan paraszti ésszel érzékelhető valóság közötti szakadék ráébresszen minket arra, hogy a győzelmi elméletünk hibás, és győzelem helyett a vereség felé visz minket. A klasszikus példa erre a vietnámi háború „bodycount”-ja, és az a győzelemelmélet, ami pozitív korrelációt feltételezett a megölt ellenséges katonák száma és az amerikai győzelem között. A mérőszám egy empirikus, többé-kevésbé pontosan mérhető mennyiséget jelzett. A gond csupán az volt, hogy ennek a változónak szinte semmilyen kihatása nem volt a háború kimenetelére.
A második Öböl-háborút követő iraki sajnálatos események alatt az amerikai hadvezetés a szakértők egész hadseregét alkalmazta
(a katonák nyelvén ők az úgynevezett „Doctors Without Orders”), akiknek a feladata a győzelemre releváns változók beazonosítása és a mérőszámokkal való zsonglőrködés volt. Hogy ez a vállalkozás mennyire volt sikeres, az a háború kimenetelén lemérhető.
A kérdés azonban továbbra is releváns marad:
mik azok a mérőszámok, amiken le lehet mérni napjaink háborúinak, köztük az orosz-ukrán háborúnak az alakulását?
Az egyik ilyen mérőszám, amihez előszeretettel nyúlunk, az elpusztított haditechnika, illetve az élőerőbeli veszteségek. A probléma ezekkel a változókkal az, hogy függetlenül ellenőrizhető adatok nem állnak rendelkezésünkre, és ami a különböző szakértők és think tankek szakvéleményét illeti:
sohasem lehet tudni pontosan, hol megy át a tudás jóhiszemű tévedésbe, a jóhiszemű tévedés pedig szemérmetlen propagandába.
Talán nem véletlen, hogy a háború elején tündöklő Oryx adatbázis egy adott pillanatban behúzta a zászlaját, még mielőtt a hihetősége retroaktíve is helyrehozhatatlan csorbát szenvedett volna.
Egy másik ilyen mérőszám az elfoglalt területek mérete.
Ezzel a mérőszámmal azonban egy igen komoly probléma van. Az orosz-ukrán háború logikája egy attríciós, az ellenfél erőforrásait és politikai akaratát felőrlő háború logikája, nem pedig egy területszerző háborúé.
Az első világháború ebből a szempontból intő példaként szolgálhat. Aki pusztán a telekkönyvi kivonatok adatain át szemlélte a háborút, arra igen durva meglepetés várt 1918. november 11-én. Annak ellenére, hogy a németek jelentős francia, illetve belga területeket tartottak megszállás alatt, és nem fordítva, Németország volt az, aki bedobta a törölközőt.
Létezik-e olyan mérőszám, amit követve hozzávetőleges képet kaphatunk arról, hogy hol is áll a háború menete? Mégpedig egy olyan mérőszám, amit nem lehet sem titkosítással, sem dezinformációval elérhetetlenné tenni a széles közönség számára?
Én úgy gondolom, létezik.
- Az egyetlen változó ebben a háborúban, ami ha nem is valós időben, de néhány napos késéssel minden vitán felül áll: a front állása.
- A terület, amin a harcok folynak, különböző fontosságú egységekből áll össze. A különböző területegységek fontosságát azon lehet lemérni, hogy a harcoló felek mekkora erőfeszítést fektetnek az illető területegység megerősítésébe. Ez az erőfeszítés lemérhető a műholdas felvételeken látható védővonalak számán, hosszán és sűrűségén. Durva általánosítással a háborúnak ebben a szakaszában elmondható, hogy
ahol nem épültek ki védővonalak, az a területegység valószínűleg kevésbé fontos.
- Az általam javasolt mérőszám pedig
az előrehaladás sebessége az ellenségnek azokon a területegységein, amelyek védőművekkel vannak megerősítve.
- A háborúnak ebben a szakaszában a nyílt, védtelen terepen való látványos előretörések általában olyan területeken történnek, amelyeknek a stratégiai, illetve műveleti fontossága igen korlátozott. Ha fontosak lettek volna, a védekező fél valószínűleg kiépített volna védőműveket, védelmi vonalakat. Az az előrehaladás, ami védővonalakkal védett területegységen történik, valószínűleg olyan ingatlan elfoglalásához vezet, aminek jelentős műveleti esetleg stratégiai jelentősége van. Az elsőre a legjobb példa a kurszki zseb, a másodikra pedig a Szurovikin-vonal.
- Az előrehaladás sebessége, a betörés szélessége, az áttört védővonalak száma és az elfoglalt terület mérete kivétel nélkül szabadon hozzáférhető adatok, amelyek bárki számára, aki rászánja a hitelkártyáját arra, hogy a releváns műholdfelvételeket megvásárolja, elérhetők.
Ezt a mércét alkalmazva a háború utóbbi 12 hónapjára azt látjuk, hogy Oroszország képes tartani azokat a területegységeket, amelyeket műveletileg vagy esetleg stratégiailag fontosnak ítélt (lásd Szurovikin-vonal),
Ukrajna viszont egyre kevésbé képes megvédeni a saját, hasonló fontosságú területegységeit.
Ami pedig az utóbbi hónapok eseményeit illeti, az általam javasolt mérőszám segítségével empirikusan lemérhető, hogy Oroszország stratégiai szempontból közömbös területeket cserél el Ukrajna számára jelentős stratégiai fontossággal bíró területeire.
A szerző az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai tanácsadója
mandiner – Pesti Hírek