„Fejenként minden magyar azonnal kaphatna belőle öt és fél millió forintot“ – így írta le Orbán Viktor azt az összeget, amit Ursula Von der Leyen, uniós főbürokrata levélben fordulva kért-követelt az Unió kormányfőitől.
Az uniós nagyasszony szerint „Európa évszázadát“ határozza meg, hogy fizetünk-e Ukrajnának vagyis, hogy tovább öntjük-e a közös pénzt a magán aranyvécékbe.
Eltekintve most mindentől, ami miatt ez a diplomáciatörténet valóban legabszurdabb indoklással ellátott, leglehetetlenebb levele,
miért az uniós tagországokhoz írja?
Egyfelől:
miért csak nekik?
Tudnék néhány partneri, szövetséges országot ide sorolni, akik mondjuk szemben állnak az oroszok szövetségeseivel, ráadásul.
Ám most nem erre gondolok.
A „big“ cégek, a globális vállalatok jutnak eszembe, a Blackrock, a Rheinmetall, vagy a Microsoft… A globális befektetői csoportok, kereszttulajdonló offshore hálózattulajdonosok, stb.: a Nyugat legjava, pénzügyi mérlegfőösszegeket tekintve.
Szóval miért nem nekik ír?
Akár csak egy nyílt levél formájában. Itt a lehetőség egy nagy hordejerű, nyugati létérdeket szolgálni, nemdebár? Már, ha igazi és igaz a narratíva, amit oly következetesen erőszakolnak…
Sőt. Mindjárt itt van például a híres-hírhedt Pfizer. Termékéből még belém is jutott, a világ jó részével együtt, felteszem történemi profitot hozva ezzel tulajdonosainak. Akkor és ott, milliárdos megrendelést intézett – az ezek szerint fajsúlyos dolgok esetén az írott, tömör műfajt kedvelő – német nemesi névvel megáldott „Frau Europa“, egyszerű sms-váltásokkal egy globális válallattal!
Persze nem elhanyagolható talán az a mellékkörülmény sem, hogy hites férjura fent nevezett cég csúcsvezetésében dolgozott, és dolgozik.
Nem lehetne tehát most is inkább egy diszkréten homályos múltba vesző, „kitörölt“ sms-sel intézni megint százmilliárdocskákat? Csak most visszafelé…
No, de tényleg, miért nem…?!
A nyugati vezetők liberálisabbik fele mindig a cégek érdekeire hivatkozik azzal, hogy nem az emberek, hanem a cégek adnak munkát, fizetést, innovációt…
És nem az emberek, akik ugyan választópolgárok, s akikre az Orbán Viktor és hozzá hasonlók oly előszeretettel hivatkoznak, ám Uniós szempontból inkább kiadási oldal csökkenthető tételeiként értékelendők.
Elvégre az ember is a gazdaság része – siet segítségükre ebben a létfilozófiai talapzatban, a meghamisított tudományossággal felruházott közgazdászok hada.
Most mégis az emberek adógazdáihoz, a megválasztott vezetésű államokhoz fordul a cégek európai főboszorkánya, a Korruptina Brüsszelina?
Pont, mint Magyar Péter tragikomikus vergődései, ahogy mindketten a fullasztó hazugságtömegben akarva tovább úszni, már ténylegesen fuldokolnak.
Elképzelhetetlen. Hihetetlen. Ám ezek szerint – nem lehetetlen. Abszurd.
Szerintünk az emberi élet része a gazdaság és nem fordítva. Szerintünk az Unió hivatott szolgálni a benne élők érdekét, és nem fordítva.
Arról nem is beszélve, hogy Ukrajna sem lehet hivatkozási alap az Uniónak, ahogy az Unió sem az ukránoknak!
Eb ura fakó! Brüsszel nem a császárunk, a magyarok pénze pedig tényleg a magyaroké.
Jónás Levente, a Pesti Hírnök