Nem igaz, hogy Dobrev Klára és Donáth Anna nem felelősek nagyapáik kommunista diktatúra-bűneiért.
Legalábbis akkor,
- amikor az unoka annak a szociáldemokratának hazudja magát, akit a nagyapja kivégeztetett.
- amikor az unoka abban a házban él, amit a nagyapja rekviráltatott magának.
- amikor az unoka, nagyapjához hasonlóan ugyanúgy elárulja hazáját, állami vagy politikai vezetőként, idegen érdekeknek alávetve a magyarokat.
- amikor az unoka ugyanazzal a fasisztázó agresszióval és cinikus gátlástalansággal támadja a magyart nemzetében, hagyományaiban, kultúrájában és létezésében, mint támadta nagyapja.
Túlélve, megélve a huszadik századot, nyert többször is jelentőséget a szólás, miszerint a fiúk nem felelnek apáik bűneikért – vagyis az utódok nem felelősek, felmenőik elkövetett bűneiért. Ennek alapján már szólás sem szükséges, hogy belássuk: az unokák végképp nem felelősek nagyszüleik bűneiért. Heinrich Himmler náci háborús főbűnös, korunkban élő leányunokája ezzel együtt terméketlenné tette önmagát – jelezvén ezzel is a világ felé, hogy valódi, mély bűntudat kíséri sok németben még két generáció elmúltával is azt a bűnt, amit nagyszüleik követtek el embertársaikkal szemben.
A trend a huszonegyedik században többször is tetten érhető: az Egyesült Államokban a Ku-Klux Klán tagok unokái, vagy a nyugat-európai országok gyarmati múlttal kapcsolatos – egyelőre gesztus értékű – önkritikái is jelzik: egyetemes emberi igazság lehet, hogy a leszármazottak nem felelnek felmenőik bűneiért.
Kivéve Magyarországon, ahol ugyan már nem követnek el nemzet,- élet- és közösség-ellenes bűnöket diktatórikus rendszerekbe szervezetten, ám
az elkövetők leszármazottai tudatosan és eredményesen vállalnak olyan aktív közéleti-politikai szerepet, amely által a múlt bűneinek elfedése, a múlt bűnöseinek mentegetése, legitimációja zajlik.
A mai magyar balliberális ellenzék nemcsak, hogy maga a tőröl metszett posztkommunista hálózat, de a régi kommunista vérvonalak továbbvivője is egyben.
Próbálna meg Németországban Himmler vagy Goebbels unokája elindulni egy választáson, vagy akár csak politikusként fellépni…!
A magyarok kétszer döntötték meg a kommunista proletárdiktatúrát, 1919-ben és 1956-ban. 1989-ben azonban a legteljesebb erőszakmentességgel, békés úton hagyták a kommunizmust megbukni oly annyira, hogy kerekasztal-tárgyalásokkal biztosították a diktatórikus, idegen megszállás alatt lévő berendezkedés átalakítását demokratikus, független és szuverén rendszerré.
Megjegyzendő, hogy a diktatúrák, ha még oly békésen is buknak meg, azoknak kevéssé szoktak a vezetői tovább működni a szabaddá lett országokban.
Hazánkban a békés, erőszakmentes rendszerváltoztatás toposza már akkor kész tény volt, amikor még a láthatáron sem volt. Ám kevéssé számolhatott a rendszert váltani akaró magyarság azzal, hogy a kommunista nómenklatúra az állami vagyonnal nemhogy nem számolt el, de valódi és törvényessé tett pozíciókat tartott meg a gazdaság, média és kultúra területein.
A diktatúra korábbi haszonélvezői jellemzően a demokrácia haszonélvezői lettek – az emberek orra előtt, akik dacosan leszegett fejjel figyelték a munkagépeket, amint az MSZP régi-új székházának előterében ástak, keresve a párt titkos, földalatti börtönét…
Nem is csoda, hogy a régi kommunista kaszt a demokratikus választásokon keresztül is döntéshozói pozícióba került, hogy a liberálisok történelmi árulása mellett kormányra kerülve
kacsinthasson össze MSZMP-s elvtársak MSZP-s, SZDSZ-s gyermeke, vagy éppen a demokratikus ellenzéki álcában fürdő DK-s, Momentumos unokája.
A kommunista diktatúra a múltat végképp eltörölni hirdette, de ennek érdekében a diktatúra örökösei demokratákként épp azzal tesznek a legtöbbet, hogy az ország irányítására hasonló idegenszívű összesküvést szőnek, ugyanazzal a bolsevik gátlástalansággal törve a hatalomra, hazudva reggel éjjel meg este, mint fiúk esetében az apák és lányunokák esetében a nagyapák.
Ezek a magyar unokák nagyszüleik bűnös létének önként vállalt örökösei, folytatói. Korokon átívelő bűntársai ugyannak a maffiának, ugyanannak a bűnszövetkezetnek; és e bűnök akkor is bűnök maradnak, ha nem is mondja ki a bíróság rájuk az ítéletet.
Ilyenkor a magyar nemzet csendesen, demokratikusan vissza-visszaszavazza őket egyfajta megérdemelt, minimális büntetésként újra meg újra, egyharmados ellenzéki börtönükbe.
Jónás Levente, a Pesti Hírnök