Immár több mint fél éve dúl a háború Ukrajnában. Ezért aztán a napokban, aki élt és mozgott, mérleget vont. Elsősorban katonai szempontból, ám mivel a hadi helyzet alakulását szorosan figyelemmel követjük, ezúttal inkább szélesebb kitekintésben, de a teljesség igénye nélkül tekintünk vissza a mögöttünk hagyott fél évre.
Kinek „különleges katonai művelete”, kinek pedig háború, az elnevezés nem változtat azon, hogy fél év elteltével mindenek előtt kiterjedt humanitárius katasztrófa képei bontakoznak ki előttünk. A halottak és a sebesültek száma már biztosan százezres nagyságrendű. Hogy pontosan mekkorák is a veszteségek, azt egyelőre csak becsülhetjük. Orosz oldalon ez úgy 20 és 30 ezer között lehet, míg az ukrán katonai áldozatok száma ennek a másfélszerese lehet. Ehhez jön még a 15 és 20 ezer közé tehető civil áldozat, és több mint 10 millióan elmenekültek.
„Az előttünk kibontakozó kép lesújtó, még ha az afganisztáni vagy az iraki háborúban ennél is nagyobb volt a pusztítás. Csakhogy nem Európában, ezért az Ukrajnában történteket drámaibban érzékeljük”
Katonai értelemben ez a háború a drónok, a felderítés, a rakéták, és alapvetően a tüzérség háborúja, amelyben mindenki úgy számol, hogy az idő neki dolgozik. A villámháborús álmok gyorsan elillantak, a klasszikus háborúba kényszerült orosz csapatok jelen állás szerint Ukrajna mintegy 20 százalékát ellenőrzik, ami e megyék adottságai miatt a gazdasági erőt tekintve ennél is nagyobb. Szembetűnő, hogy az elmúlt években éppen szétcsúszóban lévő nyugati világ régen látott egységben sorakozott fel az Egyesült Államok mögé. Ez sem változtat azonban azon a tényen, hogy a világ nagyobbik része ebben a szembenállásban legalábbis semleges pozíciót foglal el. Talán azért is, mert tudják és érzik, hogy ez a háború túlmutat Ukrajnán, és igazából az Egyesült Államok vezette Nyugat és Oroszország szembenállásának keretében értelmezhető. S ez a tény egyéb okok mellett magyarázza azt is, hogy miért haladnak olyan lassú tempóban az orosz csapatok. Ahogy a szíriai háború átformálta a Közel-Keletet, úgy az orosz-ukrán háború óriási lökést ad a világrend átalakulásához. S ez sem Oroszország, sem pedig Amerika számára nem egy 100 méteres sprint, hanem mindkettejüknek hosszútáv futásra kell berendezkedniük.
„Alapvetően hibrid háborúval állunk szemben, amelynek frontja nemcsak az ukrán harcmezőkön, hanem az információs térben is húzódnak – a háború első áldozata az igazság lett -, és ezzel párhuzamosan kiterjedt gazdasági háború is dúl a Nyugat és Oroszország között. Míg kommunikációs térben a Nyugat áll győzelemre, addig sokak meglepetésére a gazdasági háborúban Oroszország, az orosz társadalom egyelőre pszichésen egyértelműen jobban bírja a terhelést, mint Európa. Főképp úgy, hogy a háború elmélyítette a már felvezetéseként kibontakozó élelmiszer- és energia válságot”
Ebben a háborúban egyértelműen Oroszország az agresszor. Még akkor is, ha azért, hogy a világ idáig eljutott, maga Ukrajna és több nagyhatalom is felelősséget visel. Közben kevesen akarják észrevenni, hogy a megtámadott Ukrajna a háború leple alatt – csak kis részben a hatására – meglehetősen totalitárius fordulatot vett. S akkor még nem beszéltünk arról, hogy olvasatában az áldozati szerep mindenre felhatalmazza. Az viszont elvitathatatlan, hogy ennek ellenére Volodimir Zelenszkij a világ első számú politikai sztárja lett. Egy valamire való eseményt már meg sem lehet tartani anélkül, hogy virtuálisan legalább ne jelentkezne be. Az invázióra adott válaszként a Nyugat olyan morális közhangulatot teremtett, amely már – elsősorban Európában – vészesen leszűkíti a politikusok mozgásterét. Közben ugyanebben a nyugati világban ebből kifolyólag az oroszellenesség lett a fő ideológia, amely egyelőre kovászként fogja össze ezt a közösséget, ám kérdés, hogy meddig.
„Az orosz gazdaság nem omlott össze, az orosz csapatok <fékezett habzással> is haladnak előre, a világ földrajzi értelemben nagyobbik fele figyel, kivár, és készül a globális átrendeződés következő lépéseire. Mert egyértelmű, hogy Ukrajna ennek csak az egyik terepe, még ha kiemelt is”
Mint a Valdaj Klub elemzőinek az évfordulóra készített jelentése megállapítja, az orosz katonai műveletek és az erre adott nyugati válasz alapvetően változtatták meg a világban a geopolitikai és geoökonómiai realitásokat. A háború egyik leglátványosabb globális következménye a polarizálódás mértéke. Ez fokozottan érvényes Oroszország és a Nyugat viszonyára. Utóbbi immár nyíltan hirdeti, hogy Ukrajna ebben a háborúban nem veszíthet. Ezért aztán a közvetett támogatás és a közvetlen részvétel között egyre inkább elmosódnak a határok. A harci cselekményeket ennek ellenére a tanulmány korlátozottnak nevezi, amelynek a középpontjában lényegében egy klasszikus taktikai tüzérségi párbaj áll. A geopolitikai törésvonalak azonban nem csupán Oroszország és a Nyugat között húzódnak, és így vagy úgy, de lényegében minden országot érintenek. Ebben óriási nyomás nehezedett az úgynevezett nem nyugati világ országaira, hogy csatlakozzanak az Oroszországgal szemben meghirdetett szankciókhoz. Tegyük hozzá, kevés sikerrel.
„Az orosz tanulmány megállapítja, hogy a konfliktus az úgynevezett nem Nyugatot is konszolidálta, és ezek az országok az eddiginél legalábbis látványosabban határolódtak el a Nyugattól. Ennek leglátványosabb megnyilvánulása annak a nyugati ENSZ-javaslatnak a látványos elutasítása volt, amelv Oroszország elítélését szorgalmazta, de érezhetően aktivizálódnak és kiszélesednek az olyan szervezetek, mint a BRICS vagy a sanghaji együttműködés”
A tanulmány felhívja a figyelmet arra is, hogy az elmúlt fél évben felértékelődött Oroszország helye a világgazdaságban. Míg a háborúban egyesek felértékelték Moszkva gazdasági erejét, míg mások alábecsülve gúnyosan csak egy nagy benzinkútnak nevezték, addig most a fenyegető energetikai- és élelmiszer válság, a globális recesszió és áremelkedés rámutatott Oroszország valódi súlyára.
„A Valdaj jelentése rámutat a személyiségek történelmi szerepének fontosságára is”
Mint a tanulmány szerzője, Oleg Barabanov fogalmaz, az nem új dolog, hogy sokan hiányolják a Churchillhez, De Gaulle-hoz vagy Gandhihoz mérhető súlyú politikusokat, ám az éles helyzetben még inkább megmutatkozott a politikai elit kisstílűsége. A szerző szerint jelentős mértékben ezzel is magyarázható a párbeszéd hiánya, az egymástól eltérő érdekek és értékek ütköztetése, ezek harmonizálására tett kísérletek elmaradása. Ehelyett itt van az egymásra mutogatás, a felek meg sem hallgatják egymást, és messze nem csupán az érdekek és értékek eltérő volta, de a kisstílűség, a karakteres politikusok hiánya a miatt sem képesek az előrevivő, hatékony egyeztetésre.
Stier Gábor
moszkvatér.com – Pesti Hírek