Forró drót Imperium Globalorum kiemelt

A világgazdasági növekedés 40%-át Kína hozta

A Világbank adatai alapján az utóbbi 8 évben a Kínai Népköztársaság közel 40%-ban járult hozzá a világgazdaság növekedéséhez.

A világ legfejlettebb államait tömörítő

G7 országai ugyan ebben az időszakban a globális bővülésnek csak 26%-át adták, ennek is háromnegyed részét az Egyesül Államok gazdasági növekedése tette ki.

A nemzetközi pénzügyi szervezet további számításai szerint

a Peking által elindított Út és Övezet Kezdeményezés működése az elkövetkező 7 év során a világkereskedelem volumenét további legalább 1,7%, legfeljebb 6,2%-al, míg a globális jövedelemek értékét pedig legalább 0,7%, de legfeljebb 2,9%-al növelheti.

Az Út és Övezet Kezdeményezés gazdasági hatásának eredményként 7,6 millió ember emelkedhet ki a mélyszegénységből és 32 millió alacsony jövedelemkategóriába tartozó ember léphet át a közepes jövedelemmel rendelkezők táborába 2030-ig.

Globális Kihívások – Pesti Hírek

Ez is érdekelhet

A kínai MI a legtöbbször letöltött alkalmazás az USÁ-ban

Jónás Levente

Sinializmus – A KÍNAI TITOK (Pesti Hírnök vélemény) HARMADIK, BEFEJEZŐ RÉSZ

Jónás Levente

Sinializmus – A KÍNAI TITOK (Pesti Hírnök vélemény) MÁSODIK RÉSZ

Jónás Levente

Ez a weboldal cookie-kat használ az élmény javítása érdekében. Feltételezzük, hogy ez rendben van, de ha szeretné, leiratkozhat. Elfogadom Bővebben