Forró drót Imperium Globalorum kiemelt

Hová menekülnek az oroszok?

Az ukrán háború kitörése óta két hullámban, összesen jóval több, mint egymillió ember emigrált Oroszországból. Döntő többségük jól képzett, életerős, fiatal férfi. Az utóbbi hetekben számos cikk született róluk, de kicsit nézzünk utána, hová is mennek?

A magyar sajtót az első orosz menekülthullám érdemben nem is érte el, mert nem volt olyan látványos, mint most, a részleges mozgósítás elrendelése óta, de hasonlóan népes volt. Már a nyár elején Borell, az EU külügyi főképviselője 300 ezer menekültről beszélt, a nyár végén a nemzetközi sajtóban már 500 ezer emberről lehetett olvasni, szeptemberben pedig még többről, hozzájuk jött a 700 ezerre becsült második hullám. A hadköteleseken kívül a napokban Alla Pugacsova, orosz popikon emigrálásának híre jutott el hozzánk…

Nézzük a részleteket.

Az emigráció első állomása az útra kelők esetében döntően a közelkülföld, a volt szovjet köztársaságok közül azok, amelyek vízum nélkül beengedik az oroszokat, közülük is a legnépszerűbbek: Kazahsztán, Grúzia, Örményország.

A kazahoknál Almatiban és az ország északi részén ráadásul jelentős orosz kisebbség él, van ahol helyi többséget alkotva, tehát otthon érezhetik magukat a menekültek. Sőt, egy részük vélhetően innen származik, s valójában hazatért, mert nem akar katona lenni Putyin háborújában vagy elege van a „politikai elnyomásból”. Az oroszban élő kazahok közül is minden bizonnyal voltak akik hazatértek. Ezen utóbbi hatványozottan igaz a jelentős oroszországi grúz és örmény közösségre. Tehát

az emigránsok közt szép számmal vannak nemzetiségiek is. A többi, belső-ázsiai országba is érkeznek kisebb számban oroszok. Az említett országok sokak számára csak első állomás és megpróbálnak tovább utazni.

További kedvenc közvetlen célpont Izrael, Törökország, Egyesült Arab Emirátusok és Szerbia, mint hagyományosan oroszbarát állam. A direkt célpontok közt egy uniós ország szerepelt a közelmúltig, Finnország,

ahová akár vonaton is elutazhattak Szentpétervárról. Csak a mozgósítás óta 17 ezren érkeztek, de a napokban leállították az oroszok beutazását, kivéve a családlátogatás, munka (például kamion sofőrök) és nyugaton tanuló diákok esetében. Így most az egyetlen direkt uniós belépési pont maradt nyitva az oroszok előtt, a sarkkörön túli norvég határállomás… Mennének szívesen a balti köztársaságokba is, de egységesen úgy döntöttek a közelmúltban, hogy van elég bajuk az oroszokkal, még schengeni vízummal se engedik belépni őket.

Mint említettem sok orosz az érkezési országból tovább utazik.

Melyek a célpontok?

A legnépszerűbb Németország (ahol jelentős orosz illetve oroszból emigrált német és zsidó kisebbség él a birodalom felbomlása óta).

Főleg a rokonok, barátok próbálnak most bejutni, letelepedni.

Hasonló a helyzet Franciaországgal, Párizzsal, ahol a polgárháború óta hagyományosan jelentős orosz emigráns csoport él (a németek csak a közelmúltban előzték meg őket).

Az oroszokon kívül jönnek ide olyan örmények is, akik nem szeretnének az őshazában letelepedni a szegénység és a puskaporos karabahi helyzet miatt.

Izrael elsődleges és másodlagos célpont is, ahol milliós oroszországi zsidó közösség él.

Hasonló számban az USA-ban is.

Így aztán a „főgonoszhoz” is sok orosz és zsidó kivándorló is tart. Egy korábbi közleményben 8000 orosz állampolgárnak kiadott menekült vízumot említettek (értelemszerűen ebben nincsenek benne pl. az izraeli-orosz vagy orosz-örmény kettős állampolgárok). Dubajba két réteg érkezik, a gazdagok és akik a helyi éjszakában szeretnének felszívódni.

A végére még egy érdekes célpont, Ciprus, az offshore paradicsom, a jómódúak célpontja. Limassolt már el is nevezték egymás közt a migránsok Limassolgrádnak.

Belaruszba határellenőrzés nélkül átléphetnek, mégse opció, mert csöbörből vödörbe, ráadásul Lukasenka visszaadja a hadköteleseket.

S kik emigráltak? Értelemszerűen első sorban a huszon-, harmincas éveikben járó férfiak, akiket a sorozás fenyeget. Többségük jól képzett, sok a diplomás, különösen az IT szektorban dolgozó (ez máris érezteti negatív hatását egyébként szülőhelyükön), nyelvet beszélők.

A felsoroltaknak köszönhetően viszonylag könnyen el tudnak helyezkedni. Sok jómódú, már korábban kivándorolt pedig kivitette otthon maradt családját, rokonait. Az átlagorosz közül kevesen indultak külföldre.

Háborúk világa, világok háborúi (fb) – Pesti Hírek

Ez is érdekelhet

Ami a fősodratú médiából kimaradt: HIÁNYPÓTLÓ VIDEÓSOROZAT A HÁBORÚRÓL (Pesti Hírnök ajánlása – ÚJRATÖLTVE)

Jónás Levente

VIDEÓ: Nem orosz, hanem ukrán rakéta találta el a kórházat

Jónás Levente

És az orosz, ukrán édesanyák?

Jónás Levente

Ez a weboldal cookie-kat használ az élmény javítása érdekében. Feltételezzük, hogy ez rendben van, de ha szeretné, leiratkozhat. Elfogadom Bővebben