Ünnepel India, a miniszterelnök jelenlétében üzembe helyezték a Vikran (szanszkrítül Bátor vagy Erős) repülőgéphordozót, amely egyben az eddig gyártott legnagyobb indiai hadihajó. Ideje volt az avatásnak, mert, több, mint hat évet csúszott.
Ez az indiai flotta második hordozója, az elsőt, a Vikramadityát (eredeti neve: Admiral Gorskov) 2004-ben az oroszoktól vették és botrányokkal kísért felújítás, felfegyverzés után 2014-ben állították hadrendbe.
A Vikrant viszont Indiában készült.
A hossza 262 méter, 62 méer széles, a vízkiszorítása 47400 tonna, a legénység 1600-1700 főből áll és 26 MiG 29 K vadászrepülő, 4 db Ka-31 haditengerészeti harci helikopter és 6 egyéb célú helikopter hordozására képes (több forrás szerint a felsorolt helikopterek közül egyszerre 4 db-ot, tetszőleges párosítással). Két technikát emelő liftet építettek A hajógerincet 2009-ben fektették le, s most készült el. Meghajtás: 4 db. General Electric LM2500 gázturbina.
Az adatokból látszik, hogy nem csak az USA szuper hordozóitól, de még a Fucsientől is jelentősen elmarad már méretben is, a hordozott repülők és helikopterek pedig egy másik kérdés).
A hajó bő hat év csúszással készült el és az ára közel duplája a tervezettnek, mintegy 2,5 milliárd dollár.
Azonban jól jelzi: az új évezred új világrendje messze több szereplős globális térben alakul most ki, mint a bipoláris, majd a monopoláris világok, amiket eddig ismertünk.
a háborúk világa, világok háborúi – Pesti Hírek