a 22-es csapdája Forró drót kiemelt

(FRISSÍTVE!) Kissinger a davosi fórumon: „Ukrajnának át kellene engednie területeket a háború befejezéséhez”

„Ukrajnának területet kellene átengednie Oroszországnak a háború befejezéséhez” – szorgalmazta Henry Kissinger egykori amerikai külügyminiszter a davosi Világgazdasági Fórumon.

FRISSÍTÉS: nyilatkozatát követően, a 98 éves Henry Kissinger is felkerült az ukránok halállistájára, ahová korábban Szijjártó Péter és Orbán Viktor is.

A The Washington Post című amerikai lap keddi beszámolója szerint Kissinger azzal érvelt, hogy az Egyesült Államoknak és a nyugati országoknak nem szabadna Oroszország szégyenteljes vereségére törekedniük Ukrajnában, mert ez súlyosbíthatja Európa hosszú távú stabilitását.

Kissinger hangsúlyozta, hogy a nyugati országoknak tudatában kell lenniük, hogy Oroszország mennyire fontos Európának, s nem szabad, hogy „a pillanat hevében elragadtassák magukat”.

A volt külügyminiszter emellett arra bátorította a Nyugatot, hogy bírja rá Ukrajnát tárgyalásokra a status quo ante, vagyis a háborút megelőző állapot helyreállítása alapján.

„A tárgyalásoknak az elkövetkező két hónapban kell megindulniuk, mielőtt olyan zűrzavar és feszültség keletkezne, amellyel már nehéz lenne megbirkózni. Ideális esetben a választóvonalnak a status quo ante helyzethez való visszatérésnek kell lennie”

– mondta a 98 éves politikus Davosban.

„A háború ezen a ponton túli folytatása már nem Ukrajna szabadságáról, hanem egy új háborúról szólna, amely már Oroszország ellen folyna”

– tette hozzá.

A The Washington Post szerint a Kissinger által hivatkozott status quo ante annak az állapotnak a helyreállítását jelentené,

amelyben Oroszország ellenőrizte a Krím félszigetet és informálisan fennhatóságot gyakorolt a kelet-ukrajnai donyecki és luhanszki szakadár területek felett.

Kissinger, aki az államok gyakorlati céljait erkölcsi és elvi megfontolások előtérébe helyező reálpolitikai megközelítés híve, arra szólította fel az európai vezetőket, hogy

ne veszítsék szem elől Oroszország helyét Európában, amivel azt kockáztatnák, hogy Moszkva tartós szövetséget köt Kínával.

„Remélem az ukránok a hősiességükhöz fogható bölcsességről tesznek majd tanúbizonyságot”

– mondta.

hetek – Pesti Hírek

Ez is érdekelhet

10+1 kérdés az „új világrendről” (Pesti Hírnök vélemény)

Jónás Levente

Soha többé! (Pesti Hírnök vélemény – ÚJRATÖLTVE)

Jónás Levente

Dánia a „teljes tüzérségét” átadja Ukrajnának (+videó)

Jónás Levente

Ez a weboldal cookie-kat használ az élmény javítása érdekében. Feltételezzük, hogy ez rendben van, de ha szeretné, leiratkozhat. Elfogadom Bővebben