Hugo de Garis a következő jövőképet festette le, mely szerinte a legnagyobb eséllyel valósul meg: Egy évtizeden belül szinte mindenkinek lesz valamilyen otthoni robotja. Ezeket a berendezéseket szoftveresen rendszeresen frissítik, hardveresen pedig néhány évente lecserélik. Valamennyi generáció okosabb és hasznosabb lesz az előzőnél.
Ez azt jelenti, hogy minden újabb generáció egyre közelebb kerül az emberhez intelligenciában, majd meghaladja azt.
A kérdések a következők:
„Lehetnek-e a gépek intelligensebbek, mint az emberek? Ez jó dolog? Kell-e törvényileg felső korlátot szabni a gépi intelligenciának? Meg lehet-e állítani a gépi intelligencia növekedését?”
Valószínű, hogy 2040 körül az emberiség három filozófiai-ideológiai-politikai csoportra oszlik. Ezek a következők:
Kozmisták – ők támogatni és imádni fogják az artilektákat (mesterséges személyeket) az embert felülmúló képességeik miatt.
Terránok – ellenezni fogják az artilekták létrehozását, felépítését, fejlesztését, attól tartva, hogy azok elpusztítják az emberi fajt.
Kiborgisták – az ő céljuk az, hogy artilektákká váljanak, illetve félig ember, félig artilekta organizmussá.
Hugo de Garis szerint ez a három csoport háborúba fog lépni egymással. A terránok készek lesznek erőszakot alkalmazni a kozmistákkal szemben, a terránok és a kozmisták (bár eltérő okok miatt) támadni fogják a kiborgistákat.
De Garis maga is AI kutató, és igen pesszimista elképzelései vannak a jövőről. Úgy véli,
a fejlődés végül kitermeli az említett három csoportot, amelyek a történelem legvéresebb, legpusztítóbb háborúját hozzák majd el, és kérdéses, ki fog nyerni, ha lesz-e egyáltalán nyertese a valaha látott legnagyobb világégésnek.
Figyelemreméltó, hogy míg minden fejlődik, az emberi intelligencia nem. A generációról generációra fejlődő, szériáról szériára egyre okosabb robotok a teljesen fejlődésképtelen emberrel szemben egy előre elrendeltnek tűnő végkifejletet mutat.
Az első számú kérdés az, hogy
az emberi intelligencia miért nem fejlődik? Honnan van az elképzelés, hogy nem lehetünk okosabbak a mesterséges szuperintelligenciánál?
Julius Andan hivatalos
fb – Pesti Hírek