Forró drót Imperium Globalorum kiemelt

Menekül a tőke, a bika már halott

A hét közepén tette közzé a kamatdöntésről szóló közleményét a FED, amelyből kiderült, hogy az amerikai jegybank 75 bázisponttal emelte meg az irányadó kamatláb célsávját. Ekkora emelésre 1994 óta nem volt példa, ami mutatja a lépés súlyosságát.

Brutális infláció súlytja az Egyesül Államokat (is), a GDP növekedési kilátások is rengeteget romlottak. Amerika jegybankja tehát lépett, így most minden tekintet az ECB-re szegeződik, hogy lesz-e viszontválasza a közeli jövőben. Hogy mit jelent mindez? Természetesen, amikor a befektetők által biztonságosabbnak vélt országok jegybankjai emelnek, azok a feltörekvő, így a magyar gazdaságra és devizaárfolyamokra mindig negatív hatással vannak.

A világszerte szigorodó monetáris politika immáron velünk él, a pénzcsapok kiapadtak.

Természetesen, azért a Magyar Nemzeti Banknak is maradtak még eszközei, a repertoár teljes bevetése viszont a kormányzati célokkal menne szembe és a betervezett költségvetést is megboríthatná.

Ahogy a Miniszterelnök is említette, a béke adhatna lökést. A másik lehetséges lökés pedig az Uniós források körüli hercehurca lezárulta lehetne. Amíg ezek közül legalább az egyik nem oldódik meg, addig vajnyi kevés az esély a stabilan 400 alatti EUR-HUF árfolyamra.

Minden egyes nap, amig tovább folyik az orosz-ukrán háború a teljes crach szélére löki Európát és így benne a még inkább sérülékeny ”keleti blokkot”, de legalábbis azokat, akik Brüsszel minden lépését, így a szankciós-politkát is híven követik, kockáztatván az orosz energiahordozók célba érését. A piacon egyre inkább a kockázatkerülés uralkodik, ami a forint mellett természetesen a BÉT-nek sem tesz jót,

a bikapiac, úgy fest már a múlté.

Az embernek egyre inkább az az érzése, hogy Putyin elnök a háború prolongálásában érdekelt, de legalábbis annyi bizonyosan kirajzolódott: nem érdeklik őt a szankciók, mert azok egyáltalán nem rombolják Oroszország gazdaságát. Sőt! A szankciók éppen Európát tették óriási gödörbe, ha erre még rájön a Covid újabb hulláma ősszel, esélytelen lesz Európa a gödörből kimászni.

Ha, minden a legrosszabb forgatókönyv szerint alakul, Európa a második világháború óta nem látott recesszióba és elszegényedésbe fog süllyedni, nem is oly sokára! Az impotens brüsszeli politikusok lassan elkezdhetnek azon gondolkodni, hogy mivel nyerjék el az orosz elnök kegyeit, hogy legalább a fűtést ne kelljen nélkülözni az európai polgároknak a tél folyamán. Feltételezzük Putyinnak erről is megvannak az elképzelései…

Steve

Pesti Hírek

Ez is érdekelhet

Woke költségvetés: a legbizarrabb demokrata kifizetések – Trump listája

Jónás Levente

Ami a fősodratú médiából kimaradt: HIÁNYPÓTLÓ VIDEÓSOROZAT A HÁBORÚRÓL (Pesti Hírnök ajánlása – ÚJRATÖLTVE)

Jónás Levente

Orosz hadilépések: körbenátózótt kényszer-agresszorság (+videón a NATO bővítése 1949-től napjnainkig – ÚJRATÖLTVE)

Jónás Levente

Ez a weboldal cookie-kat használ az élmény javítása érdekében. Feltételezzük, hogy ez rendben van, de ha szeretné, leiratkozhat. Elfogadom Bővebben