Az önfejlesztés és a pszichoterápia általában eredménytelen. Amit változásnak hisznek, az csak felvett modorosság és új szóhasználat, semmit több.
Abban érünk el eredményt, amit gyakorolunk, abban fejlődünk, amit rendszeresen csinálunk.
Aki hosszú időn át meditál, az egyre jobban meditál. Aki hosszú időn át jár terápiára, az egyre professzionálisabbá válik abban, hogy terápiában vesz részt. Amikor először ment el a szakemberhez, még félénk volt, halkan beszélt, nehezére esett őszinte válaszokat adni, egy évvel később pedig már magabiztos, határozott, őszinte, kifejezetten várja az újabb találkozókat.
Az önfejlesztés gyakorlásával az önfejlesztés gyakorlásában érünk el fejlődést. A pszichoterápia alanyaként eltöltött évek során pedig alanyként érünk el fejlődést.
Tételezzük fel, hogy valakinek önfejlesztés vagy terápia során az az ötlete támad, hogy rendszeresen mások nevében gondolkodik önmagáról, azaz folyamatosan azt feltételezi, hogy mások degradálóan gondolkodnak róla. Rádöbben erre, elcsodálkozik rajta, úgy érzi, ez egy fontos felismerés, valami összeállt, van egy aha-élménye. Majd nem kezd vele semmit, és minden marad a régiben. Megy a következő felismerésig, a következő ötletig, amivel ugyanúgy nem kezd semmit.
Azonnal le kellene állnia a lelki gyakorlatokkal vagy a terápiával, hosszasan elmélkednie kellene azon, amire rájött, oda kellene figyelnie a gondolkodására, hogy rajtakapja magát, amikor másoktól degradáló gondolatokat feltételez, és elvesse azokat.
Ezt kellene tennie mindaddig, amíg a felismerése be nem épül a személyiségébe, és át nem formálja az egész életét. Miután ez megvan, mehet tovább az önfejlesztésben vagy a terápiában, de addig nem.
Az önfejlesztés és a terápia során elképesztő kincsekhez jutunk hozzá, amiket nem használunk semmire.
Halmozzuk a felismeréseket, a megvilágosodásokat, az ötleteket, és soha egyiket sem terjesztjük ki az egész életünkre. Ez az a kihagyott lépés, ami miatt az önfejlesztés és a terápia eredménytelen lesz.
Julius Andan
fb – Pesti Hírek