A régi időkben az embereknek jelentéktelen mennyiségű információ állt a rendelkezésére, és csupán néhány kezdetleges eszközük volt a vizsgálódáshoz, ellenben volt idejük, lehetőségük és hajlandóságuk arra, hogy átfogó koncepciókat találjanak ki, és generációkon át vitázzanak róluk.
E koncepciók egy része azóta igaznak bizonyult, másik része tévesnek, harmadik része még kérdéses, néhányat pedig babonának minősítettek. Az egyik ezek közül az az elképzelés, hogy létezhet valamilyen anyag (általában folyadékként hivatkoztak rá), ami minden betegséget képes meggyógyítani.
Még évezredekkel később is tartotta magát ez a babona, a 18-19. században bőszen járták az elmaradott falvakat a csodaszer árusok, akik a mindent is gyógyító termékeiket árulták az írni-olvasni sem tudó lakosoknak.
Azután pedig az vált uralkodó nézetté, hogy ami mindenre jó, az semmire sem jó.
A mikrobiológia mérettartományában nézve az emberi test felfoghatatlanul bonyolult. Borzasztóan rendezett, de annyira összetett, annyira sokrétű, hogy lehetetlen átlátni.
Ha azonban elhagyjuk a mikrobiológia mérettartományát, akár felfelé, a nagyobb egységek irányába, akár lefelé, az atomi struktúrák, a részecskék és hullámjelenségek világába, a test kezd egyszerűsödni.
Mi van akkor, ha a mikrobiológia kikiáltása az egyetlen biológiailag meghatározó valóságnak önkényesen történt, a bonyolultság miatt, és abból adódóan a piac mérete és a lehetséges hegemónia miatt?
Mi van akkor, ha a mikrobiológia szintjén beavatkozva millióféleképpen lehet jelenségeket tünetként kezelni, de gyógyítani nem lehet, mert a forrás nem ezen a szinten van – sőt, itt meg sem található?
Mi van akkor, ha a betegségek okát megszüntetni csak más mérettartományban lehet, és azon a módon, ahogyan azt a régiek kifundálták: egyetlen szerrel, egyetlen beavatkozással, függetlenül a jelenségek sokszínűségétől?
Talán azok az ősi koncepciók zseniálisak voltak, csak éppen a megvalósításhoz nem álltak rendelkezésre a szükséges információk és a megfelelő eszközök, de ma már igen, vagy rövidesen a birtokunkba kerülnek. Talán ideje lenne visszatérni hozzájuk.
Julius Andan hivatalos – Pesti Hírek