Imperium Globalorum kiemelt

Tajvan bekerítését gyakorolta Kína

A hétvégén kínai hajók horgonyoztak le Tajvan körül, repülők köröztek felette.

Folytatódott vasárnap a Tajvani-szorosban a kínai hadsereg háromnapos hadgyakorlata, amelyet Peking röviddel azután kezdett el, hogy a tajvani elnök az amerikai képviselőház vezetőjével tárgyalt az Egyesült Államokban. A kínai erők a szigeten lévő célpontok elleni precíziós csapásokat is gyakoroltak. A Közös Kard elnevezésű művelet – amelynek keretében egyebek között Tajvan bekerítését gyakorolják – hétfőig tartott a kínai hadsereg közlése szerint.

A hadgyakorlat keretében repülőgépeket és hajókat küldtek „a Tajvani-szoros tengeri területeire és légterébe, a szigettől északra, délre és keletre”.

A kínai média azt jelentette, hogy vasárnap precíziós légicsapásokat is gyakoroltak kijelölt célpontokra a szigeten és a környező vizeken. Szintén kínai közlés szerint hétfőn a gyakorlat részeként éleslövészetet tartanak a Tajvannal szembeni kínai Fucsien tartomány partjainál. Tajpej szerint a manőverek veszélyeztetik az ázsiai-csendes-óceáni térség stabilitását és biztonságát. A sziget védelmi hatóságai vasárnap közölték, hogy riadókészültségben tartják a légvédelmet, de nem szeretnék kiélezni a feszültséget.

A hadgyakorlat Caj Jing-ven tajvani elnök e heti egyesült államokbeli látogatását követi aki szerdán találkozott Kevin McCarthyval, az amerikai képviselőház elnökével is. Peking határozott és erőteljes intézkedéseket helyezett kilátásba megtorlásként.

Kína – amely teljes egészében saját részeként kezeli Tajvant – már többször értésre adta, hogy nemtetszéssel szemléli a tajpeji hatóságok és az Egyesült Államok között az utóbbi években fokozódó közeledést, amelynek keretében Washington a hivatalos kapcsolatok hiánya ellenére jelentős katonai támogatást nyújt a szigetnek. Az Egyesült Államok vasárnap közölte, hogy

szoros figyelemmel követi a hadgyakorlat alakulását, és meggyőződése szerint a térségben található amerikai „források és képességek” elegendőek ahhoz, biztosítsák a békét és a stabilitást.

hirextra – Pesti Hírek

Ez is érdekelhet

Kínai forgatókönyvek Tajvan elfoglalására: a lehetséges haditervek (+VIDEÓK)

Jónás Levente

Orosz hadihajók jelentek meg a Tajvani-szorosban

Jónás Levente

„Tajvant megszállhatják” – a Nyugat segítségét kéri a tajvani elnök

Jónás Levente

Ez a weboldal cookie-kat használ az élmény javítása érdekében. Feltételezzük, hogy ez rendben van, de ha szeretné, leiratkozhat. Elfogadom Bővebben